10 éve nem értik az őszödi beszédet

2016-05-26 16:29:43

Ennyit az újságírásról. Ma 8.14-es érkezéssel kaptam levelet a Vehir újságírójától.

„Tisztelt Katanics Sándor! Ma 10 éves Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A minap kitett 13 másodperces Facebook videójában a DK elnöke azt mondta, hogy “egészen biztosan” az ott elmondottaknak köszönheti a párt a létét. A kérdéseim ezzel kapcsolatban az alábbiak lennének: - Mit gondol Ön erről? Igaza van Gyurcsány Ferencnek?

- Ha jól tudom, Ön is jelen volt a 10 évvel ezelőtti eseményen. Mi a véleménye az őszödi beszédről? A választ előre is köszönöm, Tisztelettel, Gesztesi Ákos”

Közgyűlésen ültem reggel 8 órától. Majd visszarohantam az iskolába és végeztem ottani feladataim. Mert én nem a politikából élek, hanem abból hogy tanítom matematikára és fizikára a diákjaimat. Most kerültem újra gép közelébe. Elolvasva híreket és a Vehirt is (Fideszközeli portál) az alábbi, éppen aktuális, Gyurcsányról szóló tudósítás végén, a következő bejegyzést látom:

„ A 10 éves évforduló kapcsán kérdéseinkkel megkerestük Katanics Sándort (DK), akkori MSZP-s országgyűlési képviselőt is, hogy mi a véleménye az őszödi beszédről. A cikk megjelenéséig nem kaptunk választ, azonban ha érkezik hozzászólás, frissítjük az írást.”

A cikk 10 óra 8 perckor került fel a Vehir oldalára. Kaptam tehát az újságírótól szűk két órát, hogy válaszoljak. Miközben közgyűlésen éppen azért harcoltam, hogy a helyi Fidesz szíveskedjen elvégezni önkormányzati feladatait, és akár az állammal szemben is képviselje a veszprémieket és kérje vissza az iskoláit.

Beleolvastam a cikkbe. Az újságíró láthatóan el sem olvasta az őszödi beszédet. (Pedig az könnyűszerrel megtalálható ma is a neten.) Helyette ő is ismételgeti azt, amit a Fidesz a média szájába adott akkor. Ismételgeti a kiragadott mondatokat, ahelyett, hogy újságíróként olvasna és tájékozódna. Azt, hogy értett is volna belőle valamit, azt teljességgel reménytelen megállapítani. Amit leírt, annak alapján azt gondolom, semmi értelme válaszolni. (Zárójelben annyit, valóban ott voltam a beszéd elhangzásakor. Engem már ott és akkor megfogott a beszéd tartalma. Őszintén sajnálom, hogy sokan még most sem értik a máig ható üzenetét. Sajnos a volt pártomban, az MSZP-ben sem. A mai napon megjelent újabb videóban megfogalmazottak- ez már nem 13 másodperces- teljesen jogosak.)

Vissza...