Földet vettek az uszodához, de nem a tulajdonosától?!

2016-04-29 12:12:23

Mármint egy földterületet, ahol meg lehet valósítani, a veszprémieknek az időközi választási kampányban beígért uszodát. Tavaly februárban került elő a téma, mert a végül is vesztes Fidesz jelölt Némedi beígérte a veszprémieknek a korszerű pancsoldát. Aztán jött egy mondvacsinált konzultáció, ahol a drága közpénzen kiküldött kérdőívekből még 7%-nyi sem érkezett vissza. Az senkit nem érdekelt, hogy a legtöbben már régóta élményfürdőre vágynak és nem sportuszodára.

Egy év hallgatás és a kormányhatározatban előírtak teljesítésének jelentős késedelme után ismét terítékre került, hol kellene megtenni az első kapavágást. A városvezetés egyértelműen az Aréna környezetét preferálta. Itt lesz a jégcsarnok is, bár a Tüzér utcába adták be a pályázatot, és itt épül emelet az Arénára is, ha Magyarország nyeri el a következő Olimpia rendezési jogát. A közgyűlés arról tárgyalt, hogy mennyiért vegyen területet és hol vegye azt. Nem fogják elhinni! Veszprém Fideszes többsége az önkormányzat bizottságaival úgy tárgyaltatott végig egy ilyen nagy horderejű előterjesztést, hogy az ingatlanforgalmi szakértő véleményét egyetlen bizottság sem ismerte, ismerhette meg a döntése meghozatala előtt. A Fidesz már döntött, amikor egy 2016. április 11-én létrehozott céggel, mint „eladóval” tárgyalta végig az uszoda építéséhez szükséges terület megvásárlását. Sajnos nem vicc, de csak a közgyűlési anyag pénteki kiküldésekor, az akkor már csatolt ingatlanforgalmi szakértői véleményből (értékbecslés) derülhetett ki az, hogy a terület, amit a 2016. április 11-én létrehozott cég eladni kíván, az még nem is az övé. A tulajdoni lapon tulajdonosként megjelölt magánszeméllyel viszont nem tárgyalt az önkormányzat.

Remélem, éppen ülni tetszenek! Igen, nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz egy olyan adásvételi szerződést fogadott el és hatalmazta fel a polgármestert az aláírására, ahol a földet nem attól vesszük meg, akié, hanem attól, aki azt mondja, hogy megvette már, de ez a tulajdoni lapon még nem szerepel és semmiféle dokumentummal nem igazolta tulajdonosi jogát a testület tagjai előtt. Az ellenzék teljesen normális módon nem támogatta ezt a határozatot! Sőt, ki is fejtette, hogy miért nem! A függetlennek nem tekinthető helyi média, beleértve a megyei napilapot, ezt nem tartotta elég érdekesnek ahhoz, hogy írjon bármit is róla. Még a legkorrektebb, a Fideszközeli internetes hírportál volt a tudósításában. Ők legalább írtak arról pár sort, amit felvetettünk. Azt nehezményeztük, hogy miért nem közvetlenül vette meg az önkormányzat a területet.

Az sem éppen egy hétköznapi megszokott forma, hogy a kérdésekre nem az előterjesztő polgármester, hanem az az ügyvéd válaszol, aki tulajdonképpen elkészítette az adásvételi szerződést, és aki létrehozta azt a céget, amelyik eladja nekünk az uszodához szükséges földterületet. A szerződés szerint a foglaló összegét az első kifizetésre kerülő részlettel összeadva forintra pontosan annyiért, amennyiből a terület a ráterhelt jelzálog miatt éppen tehermentesíthető. Az ügyvéd érvelt a testületi ülésen, miért van az rendjén, hogy az általa megvenni szándékozott területet a közgyűlés tőle és nem a tulajdonosától veszi meg.

Amikor rákérdeztem arra, miért foglalót és miért nem előleget fizet 38 millió Ft értékben közpénzből az önkormányzat, az volt a válasz, az ügyvéd által képviselt cég kétszer annyit fizet vissza, ha nem jön létre az adásvétel. Hát erre, nem igazán volt kedvem reagálni. Annyira hülyére vannak véve a tisztelt választópolgárok, hogy az nekem már fáj! A kétszer annyi egészen pontosan azt jelenti, hogy ha véletlenül az „eladó” hibázik, akkor nyilván vissza kell, hogy adja a megkapott 38 milliót, s ő fizet ugyanennyit, ha az ő hibájából hiúsul meg az üzlet. Persze ezt lehet kétszer annyinak is tekinteni. No, de ha előlegről lenne szó, azzal nem kockáztatna senki, semmit! Persze, ha az önkormányzatnak egyáltalán nem számít, hogy ez az adófizetők pénze, akkor miért ne kockáztasson?

Vissza...