Méltatlanul, elfeledve?

2016-03-15 08:13:37

Ha van egy kis időnk a méltó ünneplésre, mivel is foglalkozhatna leginkább az ember legnagyobb nemzetei ünnepeink egyikén, ha nem mindazokkal, akik bátrak voltak, mikor kellett. S persze azokkal, akikről maradtak feljegyzések, akiket a környezetük nem felejtett el. Könnyebb azok nagyságát ilyenkor visszaidézni, akik a történelem nagy pillanataiban olyan hatalmassá nőttek, hogy nem lehetett nem észrevenni őket. Kossuth vagy Petőfi neve és szelleme minden kisebb nagyobb településünkön ott van.

Ők iskolák, utcák, terek névadói. Csodás tetteikről, Petőfi költészetéről és harcos természetéről szinte mindent tudunk. Kossuthról is inkább csak a jót. Azt, hogy Görgeyvel mit tett, hogyan tolta bele az áruló szerepébe és plántálta el a gyűlöletet a hazánkért oly nagy lángon lobogók százezrei szívébe, arról jóval kevesebbet. Szerencsére Németh László: Az áruló című drámája sokat segített Görgey rehabilitációja érdekében.

Ma nem róluk gondolkodtam el. Nem a legnagyobbakról, hanem azokról, akik ha nem is az életüket, de szellemi erejüket, egészségüket áldozták - őseinkért és értünk is- fel. Mikor 48 tavasza elődeinkre nyitotta az ajtót, sokakat a kor hősei közül már régen el is felejtettek. S talán ma is a teljes feledés borítaná el tetteiket és személyüket, ha egy-egy gondolkodó és a történelmet kutató tevékenységüket nem jegyzi fel, illetve egy-egy közösség nem választja a hősök nevét szeretett intézménye, vagy élőhelye névadójául.

Lovassy László is a majdnem elfeledett hősök közül való. Az életét az elnyomók ugyan nem vették el, de józan ítélőképességét igen. A börtönévek alatt elméje megbomlott. S mikor szabadon engedték, illetve az ősi birtokra száműzték, Lovassy már nem önmaga volt. Lovassy május 8-án lesz 201 éve, hogy Nagyszalontán megszületett. Egy középnemes református családból származott. Apja a jogi pályára irányította. Megyéje képviselőjének, a rokon Illéssy János kísérőjeként Pozsonyba ment joggyakornoknak.

Az 1832-36-os pozsonyi országgyűlés ifjúsága –vélhetően az 1830. évi párizsi forradalom hatására- igazán pezsgő és haladó gondolkodású volt. Kézzel írt tudósításaikkal tájékoztatták az otthon maradókat arról, mi zajlott abban a korban, Pozsonyban és a nagyvilágban. A képviselők körül tevékenykedő ifjak haladó gondolkodású reformerekké váltak. A reformerek viszont már akkor is veszélyesek voltak a mindenkori despotákra. Lovassy egy olyan levél szerzőjeként vált ismertté, amely levélben a szabadságért való küzdelemre szólított fel.

A hatalom lecsapott a „pozsonyi ifjakra”, így Lovassyra is. Lovassyt 1836 májusának végén törvénytelenül és rabláncon Pestre szállíttatta, majd egy hosszadalmas felségsértési perben elítéltette és titokban a spielbergi várbörtönbe szállítatta. (Kossuth segítségében is reménykedett egy ideig Lovassy, mindhiába.)

Lovassyt külön kamrában, társaitól és más foglyoktól elzárva, cellájában is lábbilinccsel ellátva tartották. Nem csoda, hogy elméje felmondta a szolgálatot. 1840. április 29-én engedték szabadon.

„ A nagy tehetségű ifjút a spielbergi magány és a skorbut lelkileg, testileg összetörte.”

A nagyszalontai sírkövén ez áll:

Lovassy László született: 1815. május 8.

meghalt: 1892. január 6.

Életéről a történelem beszél

Áldás és béke dicső emlékezetén.

Veszprémben az akkor még a veszprémi várban található és épphogy visszaállamosított gimnáziumban okos döntés született. Az iskola felvette Lovassy László nevét. A mai napig nincs több olyan oktatási intézmény az országban, amelyik Lovassy nevét viselné. Közterület is csak egy. A fővárosban a VIII. kerületben neveztek el utcát Lovassyról. Büszkék lehetünk arra, hogy egyetlen iskolaként az egész ország ismeri intézményünket és közös munkánk eredményeként Lovassy nevét.

Március 15-én Lovassyra is jó szívvel emlékezzünk! Emlékezünk ugyanúgy, ahogyan azt Brusznyai Árpád is tette 1956 márciusában a még a várban lévő iskolában. (Aztán 1956 őszén a tanár úr is hőssé vált. Lovassyval ellentétben neki az életét is elvették az elnyomók, a szabadság akkori ellenségei.) Elnyomók ma is vannak, közöttünk élnek és eléggé jól képzett gazemberek ahhoz, hogy azt hitessék el velünk, ők is tisztelik a szabad sajtót, a szólásszabadságot. Valójában ugyanakkor mára teljeskörűen kiépítették gusztustalan, velejéig romlott, korrupt hatalmukat.

Megijedni tőlük sem kell, nem szabad! Lesznek és vannak ma is, akik minket ezektől a despotáktól is megszabadítanak!

2016. március 15-én hajtsunk fejet mindazok előtt, akik a hajlongás, a megalkuvás helyett a galád hatalommal szembeni bátor kiállást választották. Akik, akár tudunk róluk valamit, akár névtelenül tűntek el a történelem viharában, a haladás pártján álltak és elsősorban nem a saját életük jobbra fordulásáért, hanem a körülöttük élő közösség boldogulásáért harcoltak.

Emlékezni akarók számára javaslom elolvasni a Lovassy László Gimnázium honlapján található és Lukács Zoltánné tanárnő által készített összefoglalót (ide kattintva) Lovassy László küzdelmes életútjáról.

 

Vissza...