A lényeg kimaradt?

2016-02-25 19:06:14

Az alábbi pár sor a Vehir.hu mai közgyűlési tudósításából származik. Érdemes elolvasni. A legvégén mondtam valamit, ami már nem fért bele a tudósításba. Vajon kitalálja a kedves Olvasó a történet végét? Ha nem, készséggel segítek!

"Katanics Sándor szerint nem elegáns, hogy a polgármester hirtelen konzultációt rendelt el, miután az ellenzéki képviselők népszavazási kezdeményezést indítottak, majd a határidők tologatásával játszott, hogy a Színházkert problémájának megtárgyalását elkerülje. ■ Brányi Mária szerint érdekes, hogy bár minden képviselő elfogadta az Integrált Településfejlesztési Stratégiát, de utólag tiltakoznak annak egyes elemei ellen. ■ Forgóné Kelemen Judit megkérdezte, mikor kerülhet a postaládákba a konzultációs kérdőív? Válaszában a polgármester kifejtette, hogy a színházkerti kérdés kiesése miatt újra kell gondolni a kérdéssort, szeretné az új parkoló helyszínéről is megkérdezni a lakosságot. ■ Hartmann Ferenc kijelentette: azzal, hogy a fejlesztés egyik elemét kritizálják, még nem az egész stratégiát támadják. ■ Brányi Mária szerint vszont minden elemről lehetett kérdéseket feltenni, vitázni a stratégia elfogadása előtt." Amikor két éve döntést hoztunk, önök vagy nem olvasták el az előterjesztést, vagy nem tudták értelmezni azt", amikor pedig a programelemet értelmezni sikerült, rögtön a népszavazáshoz folyamodtak."

Szót kérve már csak annyit kérdeztem, vajon hogyan lehetséges akkor, hogy a programot eddig szintén támogató polgármester, Porga Gyula, meg sem várva a veszprémi konzultáció végeredményét, tegnap váratlanul bejelentette, hogy nem támogatja a parkolóház építését a színházkertbe? Válasz erre nem volt.

Vissza...