Búcsúbeszédek

2016-02-21 16:44:25

2016. január 9-én elbúcsúztunk Dr. Bősze Ferenctől

Dr. Etter Ödön:

Tisztelt Gyászoló közösség!

Egy héttel ezelőtt a Teremtő magához vette szeretett Barátomat, Ferit! Mi, akiknek nevében szólok, ügyvédtársaink, évfolyamtársaink, barátaink köszönettel és hálával tartozunk a Teremtőnek, hogy 64 évig a mienk lehetett, hogy örömet hozott a mi életünkre is. Ferit a pécsi tudományegyetemen ismeretem meg, évfolyamtársak voltunk. Az egyetem évei alatt kerültünk baráti viszonyba – amely a diploma átadatásakor megszakadni látszott.

De ez csak a látszat volt. Kapcsolatunk nem szakadt meg. Feledhetetlen baráti évek állnak mögöttünk. Igaz barátság! Cum Laude! Dicsérettel! Ez áll Dr. Bősze Ferenc 1976-ban megszerzett jogi diplomáján. És ez volt rá jellemző egész életében. Amit tett azt mindig teljes erővel tette, úgy hogy az elvégezett munkára azt lehessen mondani, Cum Laude! azaz dicsérettel.

Feri külügyi pályára készült, de mivel az ösztöndíjszerződését nem tartották be, volt ereje váltani. Sopron és Pécs között Veszprémet, közelebbről Veszprémfajszot választotta, ahol a Csopak tája Tsz jogásza lett. Akkor úgy ítéltük meg, ennél többre hivatott!

Ő azonban már ekkor is bizonyított! Hatalmas feladat volt a Tsz-t Részvénytársasággá alakítani. Feri ebben is úttörő szerepet játszott. Ez idő tájt csábították a Pécsi Egyetemre jogi előadónak, de Ő maradt. 1990-es év hozta a nagy fordulatot, amikor ügyvéd lett.

Végképp megtalálta önmagát az ügyvédi pályán. Vannak elhivatott emberek,/ akik évtizedeken át azért tanulnak,/ hogy egész életüket mások segítésére szenteljék./ Ilyen emberek az ügyvédek is! Feri országos hírnévre tett szert irodájával, fontos, nagy ügyek képviseletével.

Nem sztárügyvéd volt. Ő kiváló ügyvéd volt! Az ügyvédi pályán megtapasztalhatta, nem felelhetünk meg minden elvárásnak.

Feri csak olyan ügyet vállalt, ahol az igazság – és nem csupán a jog – az ügyfele oldalán állt! Ha mindenkinek meg kívánunk felelni, akkor fel kell adni hitünket! De Ferinek volt stabil hite! Hitt az emberi tisztességben, az emberi jóságban, s abból nem engedett.

A hitét mindvégig megtartotta!

Most Feri, az örökmozgó, az életvidám elcsendesedett.

Baráti kapcsolatunk egy másik síkra, dimenzióba tevődik át. Ahogy a diploma átadásakor a távolság miatt kapcsolatunk elvészni látszott, de az elmúlt évtizedek bizonyították, nincs az a távolság, amely az igaz barátságot szétszakítaná, most a halál miatt elvészni vél kapcsolatunk. De hitünk győzedelmeskedik a halál felett, és kapcsolatunk örök marad, melyet nap mint nap megélhetünk.

Bizton vallom, aki egy fohásszal a jövőben hozzá fordul, érezni fogja Feri segítségét!

Éppen ezért Feri, ügyvéd kollégám, évfolyamtársam, de elsősorban kedves barátom nem búcsúzom, hanem hiszem a viszontlátást. Addig is imádkozom érted, nyugodjál békében! Isten Veled!

Vándorfi László

Drága Feri!

Művész barátaid nevében búcsúzom Tőled. Negyed százada, hogy először találkoztam különös lényeddel. A Petőfi Színház egyik rendezvényén egyszer csak a terített asztal mögül, egy jó pohár bor mellől dalban megszólalt, megjelent Szindbád. Zengett egyre jobban, egészen addig, míg el nem jutott a Színház termeinek legutolsó zugába.

Aztán évekkel később, egy másik színházi közösség nevében fordultam hozzád, és szorult helyzetünkben nem csak éles ügyvédi ésszel, fantasztikus koncentráló képességgel, hanem tisztességgel, barátsággal, jószolgálati követként elmentél a végső ajtókig és a végső hangnemekig is, hogy szolgáld ügyünket. Amikor a drámai helyzet egy váratlan fordulattal úgy hozta, akkor beláttad, hogy félre kell állni ebből a szolgálatból, és ekkor is barátsággal, talán még melegebb barátsággal szurkoltál, és nézted a színpadi művészet csodáit, hallgattad a hangokat, nézted a mozdulatokat, ittad a szavakat.

Létrehoztad Veszprémben a veszprémi kulturális élet talán egyik legnagyobb teljesítményét, a Buhim-völgyi Szalont. Ez a városi polgár egyik megnyilvánulása volt. Megfogalmaztad, élted, létrehoztad azt, ami a polgárnak kötelessége, többek között kapcsolat a kultúrával, személyes kapcsolat a jelentős alkotókkal, és mindennek megosztása városod közösségével. Kitártad a Buhim-völgyi ház kapuját, beléptek a művészek, belépett a közönség. Ez volt egy horizontális nyitás. Mindezzel együtt vertikálisan megnyílott a tér, és leköltöztek a Buhim-völgybe a csillagok, leszállt a zsenialitás, leszálltak az égi hangok, leszálltak a magvas és korszakos gondolatok azoknak az embereknek a nyelvén, szaván, hegedűjén, mozdulatain, akik korszakunk meghatározó személyiségei. Ma már bezárult a Buhim-völgyi Szalon kapuja. De csak horizontálisan. Vertikálisan megnyílott ma újra, és ezek a csillagok, akiket eddig Te csodáltál, most lejönnek ide, és grádicsot alkotnak, lépcsőt ahhoz, hogy föllépdeljél a mennyek kapujáig, ahonnan talán visszafordulsz belépés előtt, és Nagy László kedvenc szavaival kissé bizonytalanul szólalsz meg:

„Létem, ha végleg lemerült

Ki imád tücsökhegedűt? . . .

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!”

De nem kell aggódni, a tücsökzene megszólal, megszólalnak a nemesebb hangú hegedűk, megszólalnak éteri hangok, és a Te lényedből hullik alá ez a bizonyos átvitt értelmű és magasabb rendű szeretet és szerelem. Hol eső, hol köd, hol hó formájában, és talán a mi arcunkba is hullik, és minket is illet ez a hatalmas adomány, és gyűjthetünk muníciót arra, amikor majd mi következünk ezen az úton.

Te ott állsz a mennyek kapujában, belépsz, hogy utána mi következik, ezt nem tudjuk.

Szindbád! Jó utazást!

 

Dr. Szabó Éva:

Drága, igaz jó barátunk BŐSZE FERENC: a családfő, a családapa és kilencszeres nagypapa, az ismert ügyvéd, partnerünk a barangolásokban, földi társaságunkból távozott. Nem volt egyszerű természet, habzsolta az életet, ezerrel pörgött, társadalmi kérdésekben kifejtett aktivitásával megosztotta az őt körülvevőket.

Egy összejövetelen, amikor egy névelemző igen találó jellemzését olvasták fel neki, saját magáról Váci Mihály idézettel vallott:

„...mondd, kiáltsd, terjeszd, dadogd

jogos igazad, igaz jogod.

Kiáltsz – s nem hallgatnak oda?

Te nem hallgathatsz el soha!

Elhallgatnak? – Légy hangosabb!

Nincs jogod, hogy hangot ne adj

azoknak, kiknek motyogás

a hangjuk, meg káromkodás.”

Ő itt befejezte az idézetet, de a sors folytatta a Feri által választott verset:

„Verd magad, mint a szív, zuhogj,

ne éltessen már csak e gond:

Magad értük halálra rontsd,

míg össze nem rogysz – te bolond!”

Drága barátunk, nyugodj békében!

 

Dr Petkovits Tamás:

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

„Az igazságot kimondani nem nagy dolog, megtalálni nehéz. Kimondásához a test bátorága kell, megtalálásához a léleké.” Ez az Illyés Gyula idézet 1985 óta volt az irodám falán, egészen nyugdíjba vonulásomig, 2013-ig. Feritől kaptam, aki az igazságügyi szakértői kinevezésemkor adta át nekem, s azóta is igyekszem ennek jegyében dolgozni. Szent dolog az igazság, a hegyi beszédben is előkelő helyen áll. Morálisan eléggé hanyatlott világunkban csak felkiáltó jellel ápolandó. Közvetve, Bősze Feri így meghatározó tényezővé vált életemben. Remélem azonban, hogy én is hatottam rá, mert egy barátságon belül nincs egyenlőtlenség.

Bősze Feri barátomról képtelenség érzelem nélkül beszélni. Megosztó személyiség volt, vagy rajongásig szerették, vagy a sokszor nyers vélemény nyilvánításai miatt nehezen tudták elviselni. Én az előbbiek közé tartozom, mert alkalmat adott rá, hogy a barátja lehessek.

1983 novemberében a megyei kórház kórbonctani osztályán meglátogatta Kovács Attila barátomat, aki bemutatott neki. Perceken belül kiderült, hogy apai nagybátyám volt Sopronban a háziorvosuk. Ekkor kezdődött barátságunk. Mindketten megbíztunk egymásban, ez a bizalom egy Krisztusi időszakot – 33 évet – ívelt át. Természetesen nagyon sok mindenben nem értettünk egyet, de a véleménykülönbségek, a viták ellenére kölcsönös lett a tisztelet. Nagyon sokat tanultam Tőle. Ismertük egymást, az egymásnak ajándékba vett könyvek mindegyike telitalálat volt mindkét részről. A barátságban önzetlen volt, mindent adott, sokszor komikus szituációk alakultak ki ebből. Az egyik szilveszteri bulin az egyik baráti pár összeveszett, és a fiú indult vissza Győrbe, már ment a kocsijához, amikor a hírt meghallva, az éppen zuhanyzó Bősze Feri törülközőt magára csavarva, papucsban rohant a havas úton, és visszahozta az illetőt. A Haszkovó lakótelep e különleges eseményre sokáig fog emlékezni. Ez is Bősze Feri volt. Mindennek nekiugrott, amit úgy vélt, hogy nem igaz. Úgy vélte, ha egy dologban akár csak egy kis hazugság is van, az az almában megbújó féregként az egész almát rövid időn belül földre kényszeríti.

1984-ben veszprémi tanácstagként felszólalt és kiállt a lakosság által sérelmezett és kifogásolt ügy mellett, amit az akkori városi vezetés nem akart meghallani. Természetesen az akkori hatalom a saját akaratát érvényesítette. Feri ettől kikészült. Szótalálási nehézségei lettek, ami már – megítélése szerint – ügyvédi munkáját is veszélyeztette, hiszen képtelen volt például a perbeszédeket az őrá jellemző igényes módon megtartani. Úgy véltem, hasznos lesz, ha elmegyünk csak mi ketten egy kelet Magyarországi körútra. Igazából ekkor ismertük meg egymást. Sok mindenről beszéltünk, s végül is sokkal jobb állapotba került.

1986-ban Németországban kezdem el dolgozni, s első hazalátogatásomkor, a vonattal Győrbe érkezve, csak másnap reggel tudtam volna hazajutni Veszprémbe. Ferinek váratlanul szóltam, aki éjjel indult Győrbe értem, és a visszaúton a fáradtságtól többször elaludt. Én átnyúlva igyekeztem a kocsit az úton tartani, mert Ő saját szavával élve „kicsit bubukált”.

Bősze Ferit, a mulatót és a nagy feladatokat felvállalót számosan ismerjük. Van, aki nem is tudta volna elképzelni, de hát ki mert volna nekiugrani az Amerikai Egyesült Államoknak, vagy egy Nobel-díjas írónak. Aki nem ismeri Ferit, annak javaslom, hogy olvassa el a blogjait. A blogirodalom legszebb gyümölcsei közé sorolandó művek, érdemes analizálni őket.

Ferinek sajátos hite volt. Ő egy imponálóan nagy tudású, kifejezetten olvasott egyén volt, rettenetes volt vele vitázni, legyen az bármi, akár Rotterdami Erasmus, vagy akár Morus Tamás hitvilága, humanizmusa. Beszéltünk róla, hogy tulajdonképpen a halál után érdekes dolgok történhetnek. Mivel az ember lelke átlép a végtelenbe, ahol az időnek nincs jelentősége, az itt maradottak számára eltelt néhány évtized ott semminek számít. Mivel mi is belátható időn belül, de át kell, hogy térjünk ebbe a másik dimenzióba, ahol nincs idő, így ugyanott folytathatjuk a társalgásunkat Vele, ahol abbahagytuk.

Hitem szerint Feri már a Mennyei Birodalomban van, s azóta az ottani blogirodalom már számos csodálatos írással gazdagodott, a Mennyei Ítélőszék bírái az ottani perrendtartást ismétlik kétségbe esve, de kapják is egymás után tőle a kritikákat.

Itt a zenés összejöveteleken, ahol megjelent, hamarosan énekszó hallatszott. Tudott élni, a régi értelemben vigadni. Nem csodálkoznék, ha már az Égi Birodalom falán túlról énekszó hallatszana, akár olyan kissé falsan, és a repertoárba belekeveredve olykor néhány munkásmozgalmi dal is. Ha majd a kapun dörömbölünk, és Petrus, a kőszikla megjelenne, lehet, hogy belülről egy kis köpcös alak igyekezne Őt félretolni, és odaszólna nekünk: a Főnök felkért, hogy csináljak rendet, megtettem, na most már jöhettek!

Hölgyeim és Uraim, ezen szavakkal búcsúzom Feritől egy rövid átmeneti időre, s ahogy Ödön mondta, addig is imádkozzunk érte.

Dr. Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó:

Kedves Rokonaim, Barátaim!

Mély fájdalmamat növeli, hogy férjemmel utolsó közös utunkat ilyen korán kellett megtenni, de az enyhíti, hogy miután megvívta élete végső küzdelmét, mosollyal az arcán láttam utoljára. Ez a mosoly szólhatott a múltnak és a jövőnek is.

Az ő első húsz éve és az együtt megélt 44 évünk is nagyon gazdag volt érzelmekben, élményekben. Együtt éltünk meg jót, rosszat, így volt teljes az életünk.

Akik ismerjük, tudjuk, hogy nagyon intenzív életet élt. Az adhat vigaszt, hogy ezáltal életéveinek számát sokkal többnek gondolhatjuk a ténylegesnél.

Megnyugvással tekinthetek a jövőbe is, hiszen ő mondta pár napja, hogy boldog, mert mindent meg tudott tenni azért, hogy gyermekeinket biztonsággal bocsássa „szárnyaikra”.

Ha megrendítően váratlanul is, de úgy ment el tőlünk, hogy nem hagyott maga után megválaszolatlan kérdéseket. Amit alkotott, azt megőrizhetik és folytathatják gyermekeink.

Elkísértük őt utolsó útján, de emlékeinkben őrizzük meg annak a Bősze Ferinek, aki Ő volt, annak a különleges, életvidám embernek, akit mindannyian szerettünk!

Ő Szent Ágoston soraival búcsúzik tőlünk:

„Ne sírj azért, mert szeretsz

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok

És te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk,

Azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven,

Ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

Ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

Folytasd kacagásod, nevessünk együtt

Mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is

Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi,

Miért lennék a gondolataidon kívül…

Csak mert a szemed nem lát…

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne

Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,

És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.”

 

Forrás: Bőszeblog

Vissza...