Megrendelt kvótaellenesség?

2016-01-25 18:53:07

Kaposváron a Fideszes önkormányzati többség a Fideszes polgármester előterjesztésére már 2015 decemberében végrehajtotta (a minden valószínűség szerint) a Kormány által előírt felsőbb utasítást. Az ukáz vélhetően az volt, hozzanak, egy az emberek félelmeire építő, kvótaellenes határozatot. S ha valamelyik ellenzéki képviselő mer keresztényi szeretetről, emberségről beszélni, azt kíméletlenül döngöltessék a földbe a helyi Fideszközeli, vagy a Fidesz által közpénzekből működtetett és a tenyerükből csipegető sajtójukkal.

Veszprém, ha kis fáziskéséssel is, de követi a szörnyű példát és most januárban a város Fideszes polgármestere is felmondja a leckét. Szégyellhetné magát, akárcsak az a testület, amelyik erre képes. (Persze kétségem sincs, nem fog egy picit sem égni az arcuk. Lelkiismeret furdalásuk sem lesz, mert ahhoz kellene egészséges lelkiismeret.)

Sikeresen elhitette a sok-sok közpénzen félretájékoztatott, megtévesztett többséggel ez a rezsim, hogy minket akarnak lerohanni, erőszakkal muzulmán hitre kényszeríteni a többnyire az életüket mentő, a gyermekeik életéért is futó menekültek. (A keresztényi szeretet szikrája sem lelhető fel bennük. Csak a politikai haszonszerzés lebeg lelki szemeik előtt, s ebből –kíméletlenül- minden apró szavazatot ki akarnak csikarni a maguk számára. Félő, hogy közben persze olyan mélyre vetik a gyűlölet magvait, hogy azok szárba szökkenése után itt kő kövön nem marad. Senki sem mondja, hogy be kell engedni ide ellenőrizetlenül mindenkit. Senki sem kéri, hogy terroristáknak adjunk letelepedési lehetőséget. Brüsszel egy többségi döntésben kéri az együttműködésünket, ha már azt állítjuk, hogy hozzájuk tartozunk és egy kulturált Európa részeként akarjuk élni életünket. A történet igazi fonáksága, hogy ide a kutya sem akar menekülni. Innen a magyar fiatalok, a jól képzett szakemberek, az értelmiség jó része is inkább menekül mostanság más országokba. A Kormány meg csak arra költi rendületlenül a sok adóforintot, hogy a félelemre épülő gyűlöletet minél jobban kiszélesítse, és Európa megvédéséről beszéljen, miközben a pápát is közellenségnek tekinti, mert az képes lehajolni a szegényekhez és üldözöttekhez.)

Csütörtökön a közgyűlésen képes lesz Porga Gyula is beterjeszteni egy nyilvánvalóan felülről jövő „javaslatot”. Veszprém meghozza alig valamivel több, mint 25 éves önkormányzati múltja egyik legszégyenteljesebb döntését. Ebben én biztosan nem veszek részt.

Íme, a kaposvári előterjesztés:

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS

POLGÁRMESTERE

ELŐTERJESZTÉS

a kormány migránsügyben kialakított álláspontjának és a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés támogatásáról

Bár Magyarország az elmúlt hónapokban nemzeti hatáskörben meg tudta védeni a saját határait, egyértelmű, hogy a migrációs válság kezelése közös fellépést követel az Európai Unió tagállamaitól. Olyan megoldást, amelyet minden uniós ország támogatni tud. Az Európai Parlament által szeptemberben megszavazott kvótarendszer nem ilyen. Magyarország kifejezetten ellenzi a kötelező betelepítési kvótát, mert jogtalannak, ésszerűtlennek és veszélyesnek tartja. A magyar álláspont szerint nem jelent valódi megoldást, nem szab határt a bevándorlásnak, s nem ad választ arra a kérdésre sem, hogy a keresztény gyökerű Európa hogyan képzeli el a jövőjét.

Magyarország kormánya ebben a kérdésben végig következetes politikát képviselt azzal, hogy kimondta: az ország kifejezetten ellenzi a migránsok betelepülését, amely sérti a magyar érdeket, veszélyezteti kulturális identitásunkat, s életmódunkat.

Számunkra a kaposváriak biztonsága a legfontosabb. Városunkban csak akkor biztosított a jövőben is a békés, ám dinamikus fejlődés lehetősége, ha sikerül megvédenünk a hazánkat. Ezért azzal a javaslattal élek, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése határozatban álljon ki a kormány álláspontja mellett, s támogassa az ebben a kérdésben indított, a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtési kezdeményezést is.

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el.

Kaposvár, 2015. november 20.

Szita Károly

polgármester

Határozati javaslat:

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a bevándorlás kezelésének kérdésében kiáll a kormány álláspontja mellett, és támogatja a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtési kezdeményezést is.

S itt olvashatja a csütörtökön megtárgyalandó veszprémit:

Tisztelt Közgyűlés!

2015-ben másfélmillió bevándorló, egy országnyi ember lépett be illegálisan Európába. Ráadásul ez a folyamat azóta is zajlik. Tőlünk délre a magyar határoknál, Horvátországon és Szlovénián keresztül ma is naponta ezrek lépnek be illegálisan az Európai Unió területére. Az ellenőrizetlen bevándorlás komoly biztonsági kockázatot jelent. Ez nemcsak a terrorizmus kockázatát növeli, hanem a bűnözését is. Minden kormánynak kötelessége, hogy megvédje az embereket.

Amikor ennyi ember ellenőrizetlenül áramlik be az Európai Unióba, a védelem egyre nehezebb lesz. A terrorizmus napi problémává vált Európában. Magyarország számára első a magyar emberek biztonsága, ezért minden eszközre szükség van, hogy meg tudjuk védeni az ország határait, a magyar embereket, a magyar családokat.

A kötelező betelepítési kvóta veszélye nem múlt el: Németország, Ausztria és a Benelux államok kormányai 45 ezer embert akarnak visszaküldeni Magyarországra. Továbbra is szükség van a kötelező betelepítési kvóta elleni határozott fellépésre, és ehhez nélkülözhetetlen a magyar polgárok támogatása. Köszönjük annak az 1 millió 800 ezer embernek, aki aláírásával kinyilvánította tiltakozását a kötelező betelepítési kvóta ellen. Veszprémben több mint 10 000 aláírás gyűlt össze.

Kérem a Közgyűlést, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és döntsön a határozati javaslatról.

Veszprém, 2016. január 15.

Porga Gyula

HATÁROZATI JAVASLAT

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

…/2016. (…) határozata

a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a „Döntés a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról” című előterjesztést és az alábbi döntést hozta:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. A kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A kvóta veszélyezteti a kultúránkat és a mindennapjaink biztonságát, vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre. Kérjük a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migránsok beáramlását és a kötelező betelepítési kvótát, védje meg Magyarországot és a magyar embereket. Védjük meg a Veszprémi embereket.

2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a döntésről Magyarország Kormányát értesítse.

Határidő: 2016. január 29.

Felelős: Porga Gyula polgármester

 

Vissza...