Halál egyenes adásban

2015-07-28 15:45:05

Egészen biztos, hogy váratlanul érte a halál. Kevesen voltunk a szemtanúk. Amikor először megpillantottam még a végtelen erőt sugározta magából. Senki nem gondolhatta, aki látta, hogy már csak percei vannak hátra. Éppen egy forgalmas út közelében pihent és olyan büszkén, egyenesen és tekintélyt parancsolóan ült, hogy a látványa azonnal magával ragadott.

Az útról is majdnem lehajtottam miatta. Az is átfutott az agyamon, hogy meg kellene állnom, közelebb kellene valahogyan mennem hozzá és meg kellene örökítenem - egyéb eszközöm nem lévén - a mobilommal. Miért is ne lássa más is, micsoda borzongatóan nagy erő sugárzik belőle. S mennyire érthető, hogy amikor megindul, rettegve menekül az általa olyan gyakran osztott halál elől minden törékeny élőlény. Talán még a kevésbé törékenyek is.

Pár perccel később ismét arra mentem. Már éppen keresni kezdtem a szememmel, ott látom-e még vajon, ahol nemrég megpillantottam, amikor is egy velem szemben tempósan haladó autóra lettem figyelmes. S már a féken is volt a lábam, mert olyan gyorsan akár a villám, láttam egy hatalmas árnyat az útra merőlegesen megindulni. Azt hittem valaki át fog előttem szaladni. Talán a gondolatnál is gyorsabban történt minden. Már hallottam is a csattanást és láttam, hogyan lesz a tekintélyt parancsoló erőből egyszeriben semmi, holt anyag. Ott hevert, óriási szárnyait szétterítve egy hatalmas ragadozó madár az út szélén, immár nem rettegést keltve és a felleget hasítva, hanem porba hullva, halva.

Haladtam tovább, de éreztem, ahogyan szétárad bennem a gyász. Fájlaltam, ami történt. Már több mint fél évszázada élek ezen a világon, de még mindig megvisel, ha egyenes adásban látom a halált. Kiterít erőset, gyengét egyformán. Szenvtelenül. Kíméletlenül.

 

Vissza...