, hanem fogadja el a meggyĆzĆ többsĂ©g Ă©rtĂ©krendjĂ©t, Ă©s kussoljon, szĂłval e kegyelmi ĂĄllapotban azt szeretnĂ©nk tudni, hogy
1. BognĂĄr Zsolt szĂnĂ©sz, zeneszerzĆ Ă©s dalszövegĂrĂł mĂĄr a legközelebbi mĂĄrcius 15-Ă©n megkapja a Kossuth-dĂjat, vagy vĂĄrnia kell azĂ©rt mĂ©g egy-kĂ©t Ă©vet?
2. A miniszterelnök melletti båtor kiållåssal automatikusan tagja lesz-e a Magyar MƱvészeti Akadémiånak, vagy nåla is kell majd négy ajånló?
Nem mintha olyan nagy problĂ©mĂĄnk volna a levĂ©llel, ĂĄmbĂĄr megjegyeznĂ©nk, hogy ha mĂĄr a nyilvĂĄnossĂĄg elĆtt oktatjuk ki egykori Ă©vfolyamtĂĄrsunkat, nem hagyunk a szövegben Ă©pp egy tucat helyesĂrĂĄsi hibĂĄt, a fogalmazĂĄsbeli slendriĂĄnsĂĄgokrĂłl nem is szĂłlva, ami, ha azt vesszĂŒk, hogy a szĂnĂ©sz a szövegbĆl, a dalszövegĂrĂł pedig a szöveggel dolgozik, az alkotĂłi munka teljes leszarĂĄsa; amĂșgy EurĂłpa erĆs emberĂ©t tessĂ©k mĂĄr nem közĂ©piskolĂĄs fokon megvĂ©deni.
Ebbe az is beletartozik, hogy nyĂlt levĂ©lben semmi esetre se pĂ©ldĂĄlĂłzzunk önnön nagysĂĄgunkkal, nem Ărunk le olyat, hogy âNeked is, Ă©s Neki is (mĂĄrmint Alföldinek) az ĂĄltalam Ărt, MunkĂĄcsy, a festĆzseni cĂmƱ musicalt ajĂĄnlom megtekintĂ©sreâ, tudniillik a szerĂ©nysĂ©g lĂĄtszatĂĄt akkor is illik fenntartani, ha a vilĂĄgirodalom egyĂ©bkĂ©nt tĂ©nyleg nem ismer a miĂ©nkhez mĂ©rhetĆ korszakos mƱvet, rĂĄadĂĄsul Ăgy alkoholista közönsĂ©gszervezĆk szoktak beszĂ©lni.
De tĂ©nyleg nem emiatt. Ez olyan kor, amelyben az excrementum megint bugyogva törhet fölfelĂ©, jön az agresszĂv közĂ©pszer, jönnek vĂ©gelĂĄthatatlan sorban a kĂ©pessĂ©g nĂ©lkĂŒli emberek; hĂĄnyszor, de hĂĄnyszor volt mĂĄr ilyen, Ă©s mindig tĂșl lehetett Ă©lni. Hanem az e heti ĂS-ben Koltai TamĂĄs szĂnikritikus emlĂ©keztet arra, hogy az idei szĂnhĂĄzi vilĂĄgnapon, mint 1962 Ăłta minden Ă©vben, a vilĂĄg összes szĂnhĂĄzĂĄban felolvastĂĄk az erre a cĂ©lra Ărt ĂŒzenetet, egyedĂŒl a Nemzeti nagyszĂnpadĂĄn nem.
âA budapesti Nemzeti SzĂnhĂĄz a szĂnhĂĄzi vilĂĄgnapon kivonta magĂĄt a nemzetközisĂ©gbĆl, kivonta magĂĄt EurĂłpĂĄbĂłl, kivonta magĂĄt a VilĂĄgbĂłl.â
Nem nagy ĂŒgy, mondhatnĂłk, az idei ĂŒzenet Brett Bailey dĂ©l-afrikai drĂĄmaĂrĂł tollĂĄbĂłl arrĂłl szĂłlt, hogy mi a szĂnhĂĄz dolga a hatalom birtokosaival szemben, Ă©s ez VidnyĂĄnszky igazgatĂłnak nagyon nem tetszett, de hĂĄt hol van mindez a reklĂĄmadĂłtĂłl; nem is vĂĄltott ki semmifĂ©le reakciĂłt.
Ăm ha nem tĂ©vedĂŒnk, akkor a Nemzetiben Kossuth-dĂjasok, szĂnĂ©sznagysĂĄgok sora lĂ©p szĂnpadra estĂ©rĆl estĂ©re, megkĂ©rdĆjelezhetetlen szakmai mĂșlttal Ă©s tekintĂ©llyel, s nyilvĂĄn ĂĄtlagon felĂŒli hivatĂĄstudattal, ĂĄm Ćk se jeleztĂ©k egyetlen szĂłval sem, hogy nem jĂłl van ez Ăgy, hogy ez mĂĄr több, mint egy kiĂŒresedett fejƱ szĂnhĂĄzigazgatĂł ostoba hisztĂ©riĂĄja, ez mĂĄr a szĂnhĂĄz megalĂĄzĂĄsa.
Amivel nem azonosulunk, mert mi mƱvĂ©szek vagyunk, nem pojĂĄcĂĄk. Mert az azĂ©rt nem Ășgy van, hogy Kulka majd elindul a ködben, aztĂĄn vĂĄrja a csatatĂ©ren a többieket, azok persze nem jönnek, mert jaj, elaludtam, meg szinkronom volt, s egyĂĄltalĂĄn, örĂŒlök, ha szerepet kapok, Ă©n csak egy szĂnĂ©sz vagyok.
Amivel kizĂĄrĂłlag azĂ©rt hozakodunk elĆ, hogy amikor majd eljĆ az idĆ, Ă©s a Nemzeti mai mƱvĂ©szei a nemzet szĂnĂ©szei lesznek, ne csodĂĄlkozzanak, Ă©s fĆleg ne fanyalogjanak, ha körĂŒkben BognĂĄr Zsolt mƱvĂ©sz urat is köszönteniĂŒk kell.
A szerzĆ az Ălet Ă©s Irodalom munkatĂĄrsa