A római rezsicsökkentés katasztrófája

2014-02-10 17:45:59

Diocletianus a gazdasági krízisre válaszul kibocsátotta híres-hírhedt ármaximáló ediktumát. A rendelet bevezető passzusai az inflációért az árdrágítókat és uzsorásokat okolták, mondván: „a kereskedelem valósággal féktelen rablássá vált”, elhallgatva, hogy a pénz elértéktelenedéséért elsősorban a császárság a felelős.

Ezért valamennyi fontosabb árucikkre hatósági maximum árakat szabott meg – a fennmaradt rendelettöredékek mintegy 800 terméket sorolnak fel tételesen. A rendelet hatálya kiterjedt a gabonára, a farkasbabra, a borra, az olajra, a húsra (a disznó, a páva, a veréb, a pele és a gerlice húsára is), a halra (és nem csupán a szardíniára, hanem más tengeri élőlényekre, például a tengeri sünre), a zöldségekre, a csigára, a tojásra, az állatbőrre (az ökörére, a birkáéra, de még a hiénáéra is), valamint az élőállatra (így az oroszlánra).

Ugyanez a logika működött a bérek meghatározásánál. Mindenféle rendű-rangú dolgozó – a kétkezi munkástól a borbélyig, a csatornatisztítótól a hivatásos ügyvédig – hirtelen egy bérplafonnal találta magát szemben. És hogy elrettentse az embereket a határok feszegetésétől, Diocletianus elrendelte, hogy az ediktumot megsértőket végezzék ki.

De még a halálbüntetéssel való fenyegetés sem érte el, hogy az ediktum ne végződjön totális kudarccal. A névleges ármaximálás az ellenkező hatást érte el: a kereskedők a feketepiacon értékesítették portékáikat, visszatartották az áruikat, vagy inkább cserekereskedelmet folytattak. A birodalom lakosai ahol csak tudták, kijátszották a rendeletet, s az ár- és bérmaximálás kísérlete hamar eltűnt a történelem süllyesztőjében.

Forrás: Index

Vissza...