Katanics S�ndor honlapja, Veszpr�m

Stefka "elvtársról"és az általa elmondottakról írja az ékezetek használatát nélkülöző és így vélhetően vagy nagyon rafinált, vagy csak egy másik országból, esetleg kontinensről író kommentelő: "Most is megvillantotta nagyszeru gazdasagi szakemberi tapasztalatait, ujjongva udvozli a kormany "jo" donteseit: "onnan veszik el a penzt ahol van, nem pedig a kisemberek zsebebol, megadoztatjak a bankokat,a multinacionalis cegeket".
Erre van egy hasonlatom: Van egy halastavam, a keleti vegeben a kishalak, a nyugatiban a nagyok. Odamegyek a keleti veghez, s ezt mondom: he figyusz, bajban van a halgazdasag, nagy a szarazsag, ki kell venni vagy hatvanezer hekto vizet a tobol, de ne aggodjatok, majd jol kitolok azokkal a kapzsi nagyhalakkal, a to nyugati vegebol vesszuk majd el a vizet. S kishalak tapsikolnak oromukben."

A hasonlat szerintem rendkívül találó! Ma még ott tartanak az orruknál fogja jól vezethető emberek tömegei, hogy valóban elhiszik ezt az orbitális marhaságot. Mármint azt, hogy így nem a kisemberektől, hanem a nagyvállakozások tulajdonosaitól veszik el a pénz. Csak hát idővel majd a keleti végeken lévő kishalak észreveszik, hogy a nyugati részből kivett víz, a keleti végeken ugyanúgy megérződik. Maga Orbán is elismeri zártkörű megbeszéléseken, hogy a magánnyugdíjpénztár és így a nyugdíjpénztári tagok pénzeinek lenyúlásával, a telefontársaságok, az élemmiszerláncok extraadóival valójában csak egy kis idő nyerhető. 2013-ban újra ugyanitt fogunk tartani és ha nem kezdődnek meg végre a nagy ellátórendszerek reformjai, a csőd elkerülhetetlen és Fidesz újraválasztása is veszélybe kerülhet. (S ez lenne ám számunkra az igazi veszteség! :D)

Persze legalább ennyire dühító ostobaság Stefka úr részéről arról beszélni, hogy a balliberális média túlsúlya még mindig érzékelhető. Most, amikor a balliberális média "utolsó mohikánjai" drámai hangú felhívásokban könyörögnek "fogyasztóiknak" némi aprópénzért, az aki az "utolsó mohikánok" exitálása közben ilyeneket mond, az vagy nagyon gátlástalanul cinikus, vagy nagyon nagy idióta. A Magyar Hírlap főszerkesztőjéről tehát ennyit. S ha már a hozzászólásoknál tartunk, ez után a tudósítás után is utal valaki egy régi történetre. Akit érdekel, megkerestem azt a történetet is és felrakom alább azt is a honlapomra. Hátha így tovább megmarad az emlékezetünkben.

A Vehír tegnap megjelent tudósítását ide kattintva olvashatja. Érdemes a tudósítás utáni hozzászólás rovatot is "átfutniuk".

Az alábbi 2010 januárjának első napjaiban a Vehíren megjelent írást azért is teszem fel, mert tartok attól, hogy a Vehír honlapjáról idővel ez a nagyon jól sikerült írás egyszerűen el fog tünni. A "vélemény" írója és a portál akkori főszerkesztője az októberi önkormányzati választások másnapja óta már nem dolgozik a Vehírnél. A főszerkesztő azt a főszerkesztőt váltotta, aki most a Magyar Hírlap veszprémi tudósítója és Dr. Horváth Zsolt kedvese. Milyen kicsi ez a világ?!

Rákereséssel (google) könnyen megtalálható a cikk. A hozzászólások segítenek a történet szereplőinek kiderítésében.

Tele van a hócipőm ezekkel a nehézségekkel, súlyos helyzetekkel. Óesztendő, újesztendő, válság, válság hátán.Hogy a fenébe felejtsem el és lépjek túl ezen az időszakon, ha lépten nyomon belebotlok, még a reményről és változásról szóló újévi beszédek sokaságában is.
Patinás és előkelő ünnepség, a hagyományos újévi. Mértéktartóan öltözött urak és hölgyek, akadémikusok, politikusok, képviselők, tudósok, üzletemberek. Szinte mindenki ismeri egymást. Visszafogottan társalognak, átadják, átveszik az elismeréseket, üdvözlik egymást az aulában és a színpadon is, száraz beszédeik mögött válság és némi remény. Boldog újévet!
Úgy tűnhet, hogy az efféle fogadások nagyon unalmasak, hát magukra bízom. Nekem nem ez a tapasztalatom. Feledhetetlen színfoltjai vannak. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. A színpadot, ahol a zenészek ültek és az előkelőségek kitüntették egymást figyelmükkel, egy vászonlepel választja el a mögötte lévő kis folyosótól. Na, ki és mi bújik ott? Na ki? Hát általában szervezők, esetleg a gyerekek, ám ezúttal a képviselő egy hölgy társaságában, hogy a szeretője vagy a felesége, nem vagyok én bátor ezt leírni, és ami a válságot illeti nem is lényeges. A dolog azonban egyértelmű: úgy estek egymásnak, mint két kamasz, nyalták-falták egymást, majd boldogan elrohantak ünnepelni.Válság? Ugyan kérem! Lehet, hogy tele van gonddal a nagyvilág, hogy minden megdrágult hogy nehézségek elé nézünk, és valahol válság is van, de a szerelemben bizony nincs!