Katanics Sándor honlapja

Röviden a Gyulafirátótiak és a 82-es számú út Veszprém közeli szakaszának a problémájáról

Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben nőtt a forgalom ezen az útszakaszon. Az út kezelője (nem az önkormányzat, hanem az Állami Közútkezelő Kht.) a folyamatos alulfinanszírozottság miatt alig tudott valami érdemit fejleszteni. 2002-ben épült ki a Kádártáig tartó közvilágítás és egy gyalogos és kerékpáros út, ami a Kádártáig tartó szakaszt biztonságosabbá tette.

Amíg Kádártának nem volt körforgalma, addig szinte lehetetlen volt veszélymentesen a 82-es útra történő felhajtás. Most ez nem probléma. Sokkal inkább, hogy mivel nem épült meg a Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakasz, ezért a körforgalmaknak már annyira erősen lassító a szerepe a forgalomra, hogy a nap bizonyos időszakiban a Tesco körforgalomtól a vasúti felüljáróig, majdnem rátótig ér a gépkocsisor. A Gyulafirátóton belüli közel 2 km-es szakasz -minden forgalomlassító apróbb fejlesztés (pl. járdaszigetek, "lassíts" sebességmérő tábla) ellenére életveszélyes. Az átközlekedést mindössze egy zebra biztosítja. A HM lakópark Bedevölgy utcai csomópontjánál (itt van a Büntetés-végrehajtási Intézet is) életveszélyes a sebességkorlátozás ellenére a szakasz. A város ismeri jól a problémát, a vezetői 12 éve ugyanazok, mégsem léptek eddig semmit érdemi módon. Egyrészt felfelé mutogatnak és annak ellenére, hogy az ő többségük a kormányzó többség is, rájuk mutatnak, hogy ezek a nagy volumenű fejlesztések a kormány más irányú tervei miatt maradtak el. Ígéret szerint már 2013-ra meg kellett volna épüljön a Gyulafirátót, Kádárta elkerülő. Nem lett semmi a Gyulafirátótig tartó kerékpárútból sem, ugyanis mindig, minden egyéb kerékpárút fejlesztést ez elé a fejlesztés elé sorol a város. (A veszprémi külső körgyűrű fejlesztési ígéreteiből és a külön szintű csomópontokból sem lett semmi.) 
Most, hogy a Veszprém Aréna 8.500 férőhelyre bővítését tervezik, sem tudják pontosan mi lesz a környék közút-fejlesztésével. Azt sem tudják, hogyan oldódik meg az egyre több problémát okozó csapadékvíz biztonságos elvezetése. A fejlesztések elkezdésének időpontjára és mikéntjére legutóbb egy hete kérdeztem rá a közgyűlésen, nem igazán volt érdemi válasz. Nyilván azért, mert helyben nem döntenek már semmiről, odafenn ez a probléma meg nem látszik. Az uszodaépítés -ha lesz belőle egyáltalán valami- és egy jégcsarnok megépítése, csak tovább fogja az eddigi közlekedési problémákat fokozni, ha nem a most meglévő gondok orvoslásával kezdik. 
Éppen ezért nagyon helyes, hogy most a Gyulafirátótiak ilyen markánsan hívták fel a figyelmet az őket napi szinten sújtó problémákra. Hívásra megjelentek ott a város vezetői is, s gyorsan megígértek egy lámpás csomópontot az egyetlen átközlekedést segítő zebránál, amit már legalább 5 évvel ezelőtt kellett volna megépíteni. Ugyanilyen lámpás átközlekedési lehetőség kellene a HM lakópark előtt is. Ugyanezek a vezetők nem tettek semmi érdemit 2006 óta a megvalósítás érdekében. Tényszerűen tudom bizonyítani, hogy 2009-ben egy karnyújtásnyira voltunk a megoldástól. Mégsem lett semmi ebből, mert inkább akadályozták, mintsem segítették volna a megoldást. Akkor Porga és Czaun alpolgármesterek voltak.10 év telt el azóta. Reménykedjünk, hogy ezúttal valóban érzik, hogy a személyes felelősségük elodázhatatlan. (Megjegyzés: Eplényben is elég rossz a helyzet. Ott is születni kell az út túloldalára.)

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 212 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
53937

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor