Katanics Sándor honlapja

A választásról

Sokan nyilván elkeseredésükben, már megint azokat ostorozzák, akik többé kevésbé jól, vagy esetleg valóban éppen rosszul, de tették a dolgukat. Megint előbújtak a megmondóemberek, a minden felelősséget félretoló médiaszereplők, politológusok és elmondják nekünk, menjen a fenébe együtt az egész ellenzék. Azokat istenítik, aki be sem jutottak a Parlamentbe, sokszor azok is, akik képesek voltak, összességében mégis elég sokan, a viccpártot vagy kamupártokat támogatni.

Azokat, akik valódi gátjai voltak az összefogásnak és hagyták a fővárosban is a Fidesz prédájául azokat a választókerületeket, amelyeket „egy” közös jelölt esetén -már a számok ismeretében is biztosan állíthatjuk, hogy- simán megnyerhetett volna egy ellenzéki jelölt. Az Együttet meg látványosan cserbenhagyták ott is, ahol bátran szavazhattak volna rájuk. Már a választás éjszakáján kiosztott mindenkit az a Kéri László, aki 2010-ben tapsikolt, sőt, egyenesen kívánta a Fidesz kétharmadát. Hallottam ma okoskodni azt a Csintalan Sándort, aki már volt MSZP-s, Fideszes, most éppen Jobbik szimpatizáns. Elég is ennyi példa, bár az egyre szűkebbre szabott ellenzéki médiafelületen megmondóemberből kis túlzással lassan több van, mint Fidesz támogató.
A Freedom House-nak igaza van, amikor azt mondja a magyar kormány létrehozott egy alternatív valóságot. Az ország többsége anyagi helyzete miatt a csak ingyenes és az adófizetők pénzéből működtetett (a Fidesz által ellenőrzött tartalmú) kiadványokon keresztül képes tájékozódni, már ha nem funkcionális analfabéta. Mások a klientúra részévé váltak. Elfelejtették az újságírói etikát, jobban élnek, mint 8 éve a világgazdasági válság idején az unió idetolt milliárdjaiból, vagy a gazdag migránsok letelepedési kötvényeiből. A lelkes támogatókat nem érdekli, van-e betartható program, elég a „Stop táblás” üzenet, hogy megvédünk benneteket a „fekete áradattól”. Nem érdekli a lelkes támogatókat, hogyan rohad le a közoktatás, az egészségügy, hogyan hagyják magukra idős hozzátartozójukat a sürgősségi osztályon, s az sem, miért áramlanak ki az országból fiatalok és középkorúak százezrei gazdasági menekültként. Szemrebbenés nélkül újra szavazzák az egyházak bőséges támogatása, vagy egy sör és vacsora, esetleg egy pár kiló krumpli, némi Erzsébet- utalvány, vagy a rendkívüli hideg nap miatti rendkívüli gázárkompenzáció okán és reményében azokat a bűnözőket, akik eladják egy szélhámosnak 800 millióért az anyjukat, vagy halottak aláírását szerezték be jelöltté válásuk érdekében. Nem számít nekik, hogy a Fidesz egyedüli pártként alkotott egy olyan választási törvényt, ahol a 70% alig fele is elég ahhoz, hogy kétharmaddal döntsenek el mindent és a 70% másik felének durván aránytalan módon, csak akkora részét engedjék be a „Tisztelt Házba”, hogy ők valójában érdemben semmibe bele ne tudjanak szólni.
Vélhetően nem történt rendszerszintű választási csalás. Azért omlott össze az új elektronikus választási felület, mert a fejlesztésre szánt pénzből is csak úgy lopták el a sok százmilliót az alternatív valóság felépítői, mint bármilyen más fejlesztésből ma általában Magyarországon.
Szabálytalanságok és az egyes szavazókörökben csalások, amik a választás végeredményét befolyásolták, százszámra történtek. S emiatt nagyon helyes, ha az ellenzéki pártok nem fogadják el a választás eredményét. Még akkor sem, ha az is igaz, hogy a Fidesz támogatói a választáson résztvevők közel 49 %-át tették ki. Az NVI azokra a szavazatszámláló bizottságokra mutogat, akik közül ők maguk cserélték le a hozzáértők jó részét. Ahelyett, hogy azonnal lemondanának. No, de miért is mondanának le, ha itt már soha senki, semmiféle durva szakmai, etikai hibát elkövetve sem mond le. Következmények nélküli ország is vagyunk már egy jó ideje, nemcsak az Európai Unió második legkorruptabb országa. Miért is mondanának le mindazok, akik a Fidesztől függenek és annak ellenére, hogy nekik kellene a fékek és ellensúlyok rendszerének működését garantálni, az állampárt cselekvő részévé váltak.
Látszólag minden rendben? A Fidesz támogatói szerint mindenképp. Valójában a morális válság magas fokán éli mindennapjait Magyarország.

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 158 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
49769

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor