Katanics Sándor honlapja

Auer, azaz a kultúra városában

Porga Gyula, Veszprém Fideszes polgármestere a VMK volt épülete, a Dimitrov bezárásakor azt mondta, gazdaságtalan a működtetése és éppen ezért el kell azt adni. Meg is hirdette az ingatlant az önkormányzat eladásra, de nem jött rá vevő. Pedig kimondottan értékes területen található a volt kultúrház.
S mi történt azóta? 

Miután a VMK átköltözött a HEMO-ba, a Völgyhídmelletti és még a megyei önkormányzat által egy jó évtizede felújított épületből átköltöztették a Dimitrovba a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolát. Egyrészt azért, mert úgy volt, hogy van vevő az iskolának addig otthont adó épületre és a felújítási gondok így elkerülhetőek voltak ott. Másrészt az iskola működtetése, fenntartása nem volt olcsó mulatság és így volt több esély az intézmény elsorvasztására. Még mielőtt átvette volna az intézményt az önkormányzattól az állam, teljesen ellehetetlenítették a város kulturális életében is fontos szerepet játszó, zenei képzést nyújtó intézményt. (Porga Gyula, Némedi Lajos és Halmay György felelőssége ebben egyértelmű és megbocsáthatatlan. )
Egy évvel ezelőtt, a Dohnányis diákokat a Dimitrovból is kirakták.
A Dimitrovot a nyár elején végül is bérbe adták. Egy önkormányzati tulajdonú cégnek, aki havi egymillióért bérli most az önkormányzattól az épületet. A bérlők viszont azonnal kiadták az épület egy részét az egyik legnagyobb banknak, akik jelenleg a Brusznyai utcai központi főépületüket újítják fel.
S ha ők, az OTP-sek kiköltöznek, a színház fog átköltözni oda. Évekre. Mert, hogy a napokban elhangzó igazgatói tájékoztató szerint elkezdődik a színház felújítása. Ami 2021-ig is eltarthat. S örömmel hangzott el az is, hogy az önkormányzat a Dimitrov épületét felújítja, alkalmassá teszi arra, hogy ott zavartalanul járhassunk majd színházba. 
Azon gondolkodom, mibe kerül ez nekünk összességében. S lehet, hogy ez volt az eredeti cél is, csak nem láttunk át eddig a szitán? Esetlen véletlenszerűen zajlik minden, s ahogyan esik, úgy puffan? S ha ebben a kavalkádban egy egész iskola tűnik el a város életéből nyomtalanul, még az sem túl drága ár? Mindez történik napjainkban, Auer Lipót városában.

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
24584

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor