Katanics Sándor honlapja

A veszprémi gettó (Horthy Miklós utcai gettó)

Ma inkább egymagamban emlékezem. Igen, az egyik veszprémi (zsinagógából kialakított) gettó a Horthy utcában volt. Már ez önmagában megborzongató. Úgy meg még inkább, amit a miniszterelnök alig pár napja mondott Horthyról. Meggyőződésem szerint leginkább azért, mert közeledik az újabb választás és kellenek neki a szélsőjobbosok szavazatai. Elég bizarr, hogy a helyi Fideszes polgármester, a miniszterelnökkel nyilván egyetértve - a gettó helyszínén- emlékezik.

A törvény alapján zsidónak minősülő veszprémi lakosok részére a zsidó iskolát és annak udvarához szervesen kapcsolódó intézményeket, lakáscélú épületeket, valamint a mellette levő Horthy Miklós u. 9. és 11. számú házakat jelölték ki elkülönített lakhelyként. A veszprémi gettónévsort 1944. június 15-én állították össze. Az 576 veszprémit tartalmazó listán még 51 veszprémi járási illetőségű személy és 54 munkaszolgálatra behívott katonaköteles korú férfi neve szerepel.
A szűk területen kialakult zsúfoltság enyhítésére a hitközség vezetése kezdeményezte, hogy a zsinagóga épületét is fel lehessen használni az ott lakásra. Így a kétemeletes templom földszintje és a karzatok is megteltek emberekkel. Egy-egy lepedőt feszítettek ki, hogy a családokat valahogy
elválasszák egymástól. A gettó rendjéről a zsidótanácsnak kellett gondoskodnia. Éjjel-nappal állandó szolgálatot adtak. Néhány embert napközben munkára vittek, a többieknek – a legfeljebb 10 főnek biztosított napi két órás bevásárlási időn felül – csak a gettón belül volt mozgási lehetősége. A rendszeres kihallgatások, vallatások is megviselték a fogvatartottakat.
A gettó kiürítésére 1944. június 19-én került sor. Ez a dátum a korabeli veszprémi sajtóból (Veszprémi Hírlap 1944. június 21., illetve Veszprémvármegye 1944. június 25. számai) egyértelműen azonosítható. A zsidó lakosokat a gettóból a veszprémi belső vasútállomásra, majd onnan Sárvárra vitték. A sárvári cukorgyárban létesített gyűjtőtáborból – a túlélők visszaemlékezése szerint – a kiszolgáltatott embereket 1944. július 7-én indították el Auschwitzba. forrás: http://www.veml.hu/data/files/000339_03.pdf

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 470 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
135451

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor