Emlékezés Petőfire március 14-én este (2017)
Tisztelt Megemlékezők! Kedves Barátaim!
Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Mindössze huszonhat évet élt, de világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána. Több mint ezer verset írt rövid élete alatt.
1848. március 15-e „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.” – így emlékezett Petőfiről egykor Jókai.
A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: március 15-én a pesti forradalom az ő lakhelyéről indult:
A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben örökítette meg: „E hős ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél”. – írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”
Petőfi 1848. március 21-én így ír Arany Jánosnak: „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg.
Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását.
Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.”
Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet.
Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket.
Áprilisban azt írja a forradalmi fejleményekről:
Megint beszélünk s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.
Petőfi francia elméletek hatása alatt a köztársaságért lelkesedett, a királyság eszméje ellen küzdött és április elején kiadta és népgyűlésen szavalta „A királyokhoz” című versét.
Ez a szélsőséges álláspontja egy időre sokat rontott népszerűségén, de ő naiv optimizmusában tovább haladt útján. Elégedetlen volt a magyar politikusokkal is, radikálisabb, erélyesebb föllépést követelt és kifakadt a minisztérium ellen.
A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, a közvélemény ekkor ellene fordult. Élénk vágya volt a népet képviselni az országgyűlésen, és 1848-ban az ő szűkebb hazájában, a Kiskunságban fel is lépett követjelöltül. Programja tetszett is, de utóbb rágalmakat terjesztettek felőle, a népet fanatizálták ellene, választóit megakadályozták a szavazásban és így júniusban elbukott a képviselőválasztáson.
Ugorva egyet az időben:
1849. július 31-én találkozott Bemnek harmadfélezernyi serege a 16 ezer főre menő orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben, és itt folyt le a fehéregyházi ütközet, mely az egész napon át tartó hősies küzdelem után a magyarok vereségével végződött. A csata kezdetén Petőfi Bem körül volt, ló és fegyver nélkül. Délután egykor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Később különböző pontokon látták a költőt, amint a harc folyását figyelte és jegyezgette. A magyar sereg visszanyomása és egy részének bekerítése délután 5-6 óra körül történt.
Ötkor még látták a Sárpatak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött. Egy Lengyel József nevű székelykeresztúri katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult. Meghalni nem látta senki. Vagy aki látta, nem beszélt arról róla.
A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végének leírását, mely szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”
A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, majd ezredes tanúskodott 5 évvel később: neki a fogoly tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. A holttest mellett találtak egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról.
A több mint ezer nekünk szánt versen túl, mit is adott nekünk Petőfi? Emberi tartást! Példát küzdeni tudásról!
Személyéhez négy nagy eszmei érték képviselete köthető. A népköltészetből indul, ebből teremti meg a nemzeti költészetet egy új költői korszakot is nyitva ezzel. A plebejus-demokratikus népiesség eszménye rövid időn belül átlendíti a forradalmi eszmekörbe. 1848-ban már forradalmár költőként ír. Bátran, erélyesen lép fel a zsarnoksággal szemben!
1848. március 15-én élére áll, vezéralakjává válik a forradalomnak. A szabadságért, s nem kevesebbért, mint a világszabadságért küzd!
Akik ma azt mondják, hogy fontos számukra a szabadság, a szabadság minden formája, így a sajtószabadság is, nem érhetik be kevesebbel! Petőfi az életét adta az eszméiért. Vajon, akik mostanság, akár Petőfi emlékhelyei előtt is szónokolva, lábbal tiporják a szabadságjogokat, adnák-e a legdrágább kincsüket, az életüket bármiféle közös értékért? Vannak-e egyáltalán eszményeik, tisztelik-e mindazokat a közös és pénzre nem váltható értékeket, amelyekért olyan sokan haltak az elmúlt évszázadokban hősi halált?
Miközben korunk elnyomói a nép felhatalmazására hivatkozva a közösből lopnak, mit lopnak, rabolnak, már- már magánvagyonokat is fosztogatnak, morgolódásunkat hallva jogaink megcsorbításának szükségességét magyarázzák.
Vajon szabadságunk, eszméink tolvajai érzik-e, hogy gyalázat, amit a nép, a magyarok érdekeinek megvédésére hivatkozva tesznek? Bizonyosan tudniuk kell, valójában éppen a nép ellenében cselekednek!
Hazám, hazám, magyar haza,
Elátkozott föld vagy hát?
Ki volt, ki így megátkoza?
Hogy rajtad a szabadság
Örökké csak földönfutó legyen,
Ki pillanatra hozzád menekűl,
De amint jön, megint megyen,
Elűzik kérlelhetetlenűl!
Hányszor kelénk fel három század óta,
Lerázni hősleg a bilincseket!
S kardunk mindig behullt a vérfolyóba,
Mely meghasított keblünkből eredt,
S ájulva amint a földön feküdtünk,
Kacagva tombolt a zsarnok fölöttünk
(Vesztett csaták, csufos futások (1848. decembere))