Katanics Sándor honlapja

Nagyot fordult időkerékről, sikerekről hazudnak Veszprémben is

Az adófizetők pénzén most már közel 30 ezer példányban megjelenő veszprémi propagandaújság különszámmal jelentkezett december 22-én. Az éves szinten közel 3 millió Ft-ért a polgármesteri beszédek, nyilatkozatok, levelek megírását vállaló cég ezúttal is kitett magárért. Csupa pozitívot üzent, az általa kigondoltakat a polgármester szájába adva.

Állítólag 12 munkával töltött hónap van a város első emberének a háta mögött. Nem tudom lehet-e munkának nevezni azt, ami manapság a polgármesterséggel jár. A Fidesz gyakorlatilag teljesen kiüresítette az önkormányzati munkát. A hivatal a jogszabályoknak megfelelően előkészít időnként anyagokat, a polgármester meg protokolláris feladatokat lát el, megőrizve a látszatot. Valódi önkormányzati munka, felelős döntések szinte alig akadnak. Felülről vezérelt, Fideszes politikai direktívák mellett zajló üzemmódban van jelenleg a város.

Politikai csatározásoktól mentesnek láttatja a munkáját, amit a veszprémiek érdekében végez állítólag. Szerintem meg csupán a Fidesz érdekében és nem is csatározásoktól mentesen. Év elején, hosszas előkészítés után, aljas lépéssorozat végén vonatta vissza a pénzügyi bizottsági elnöki megbízásom a polgármester a Fideszes testületével. Az ok egyértelmű volt akkor, és azóta is. Az önkormányzati intézmények napi működésének a biztosítását szolgáló cégnél általam felfedezett és nyilvánosságra hozott súlyos szabálytalanságok és a pénzügyi bizottságban megtett indítványom leszavaztatása után arra kényszerült a város első embere, hogy feljelentést tegyen hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettesek ellen. (A nyomozásról egy év eltelte után sem tudunk semmit!)  Ezt a vélhetően a város egyes vezetőit is érintő (ezért nem halad a nyomozás), korrupciógyanús kényszerhelyzetet nem tudta elviselni a Fidesz, ezért távolítottak el mondvacsinált okokkal az ellenzék egésze számára fontos pozícióból. Így most a Fideszes többség adja a pénzügyi bizottság vezetőjét is.

Veszprém „mindannyiunké”, írja a polgármester (illetve tanácsadója). Csak nem így gondolja. A város javait is a Fidesz használja céljai elérése érdekében valójában. A veszprémiek egységének további erősödéséről beszél, holott éppen az ellenkezője igaz. Tudom, ő arra gondol, hogy Gizella királyné városában a választópolgárok közel fele elment a legutóbbi népszavazásra, miután elhitte a pánikkeltő állításaikat. A közpénzekből helyben is sokat költő polgármester igyekezett mindent megmozgatni a központi hazugságok és idegenellenes magatartás kiteljesítésében. Elfelejtette, hogy Gizella és udvari kísérete is idegen volt. Bajor. Az nem zavarja a felelős beosztásban lévő Fidesz-megbízottat, hogy a város másik és nagyobbik fele nem akart részt venni ebben a gyűlölködő álnépszavazásban. Ők – akárcsak az ellenzék-szerintük nem az egység része ugyanis.  

Állítólag tettekkel válaszoltunk egy nehéz év kihívásaira. Vajon az számít tettnek, hogy vettek a Tesco és az Obi „mögött” nem is a telkek tulajdonosától egy olyan területet, amit az adás-vétel lebonyolítása előtt egy ügyvéd által nagy hirtelen létrehozott cég adott el nekünk úgy, hogy még az önkormányzat és a cég közötti adásvételi szerződést is az az ügyvéd készítette, aki végül az „eladó” is volt egyben? S miért is kellett ez a drága pénzen megvett telek? Egy olyan uszodának a jövőbeni elhelyezéséhez, amit az időközi országgyűlési választáskor, strand helyett ígért be a Fidesz jelöltje. A reptér mellett is vettünk körülbelül 400 millióért már az előző ciklusban is egy területet, ipari parki célokra. A tervek úgy szálltak el, mint a veszprémi repülőtér álma. Egyelőre abból is csak inkasszót láttunk. Olyat, ami miatt még a tömegközlekedésre idén szánt pénzt sem fizette ki a város.

S ha már a tetteknél tártunk, örömünkre nem lett tett a Fidesz „Színházkertbe mélygarázst építeni” elképzeléséből sem. Ugyan az alpolgármester asszony az utolsó utáni pillanatban sem akarta elengedni a zöldfelület csökkentési elképzelését, de a polgármester jó érzékkel visszavonulót fújt, szó szerint megijedt az egységessé formálódó ellenzék erejétől. Miután a civilek is felsorakoztak az ellenzéki pártok mellé, belátta, egy az általunk kezdeményezett helyi népszavazást nem tud leszavaztatni, s minden valószínűség szerint bele is bukott volna.  

Szóval tettekkel nem, legfeljebb drága pénzen vett tervekkel válaszolt a Fidesz az idei év kihívásaira. Nem csökkentek érdemi módon a város lakosait sújtó közterhek, nem újult meg a külső körgyűrű. Életveszélyes a közlekedés rajta. A 8-as is csak Litértől újult meg és az M7-est sem könnyebb elérni. A belső körgyűrű nem fog a közeljövőben Viadukttal bezárulni és a 82-el elkerülője sem épül meg belátható időn belül. A kézilabda csapat ugyan jól ki lett közpénzekkel is stafírozva, de a világklasszisok valami miatt nem képesek valódi csapatot alkotni. A játék egyre gyakrabban akadozik. A Budapest- Jutasi körforgalom hiába valósult meg, abban is torlódik reggel és este a forgalom. A szocreál környezetbe, a 20 emeletes tövébe helyezett karácsonyi vásár területe hiába lett 1700 millióból Barabás kő helyett kínai gránittal lefedve. A Kossuth utca gazdasági pezsgése ebben az évben is elmaradt. S szép csendben elvesztettük az összes közoktatási intézményünket is. Az önkormányzati épületeket már a tankerületek hasznosítják. Hogy jó gazdái is lesznek-e, az majd idővel kiderül. 

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 31 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
25743

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor