Kenyér helyett kalácsot
Ki ne emlékezne arra a ma már csak mesének* tartott történetre, hogy a francia forradalom kitörése előtt, amikor Marie Antoinette megkérdezte, miért lázong a nép, s elmondták neki, mert nincs kenyerük, ő azt válaszolta erre, akkor, egyenek kalácsot.
Manapság a forradalmakat is újra írják. Nálunk például olyanra, amilyennek az éppen aktuális hatalom láttatni akarja. Mindezek ellenére azért időnként történhetnek olyan dolgok, amelyek ha forradalomhoz nem is, jogos felháborodásához elvezethetnek. Feltéve, ha a nép tudomást szerez a tékozlásról. S ha a nép nem elégszik meg azzal, hogy időnként kap cirkuszt is a kenyér mellé. No, és érdekli az is, hogy a szórakoztatására alkalmanként megrendezett cirkuszra mennyit költenek az adófizetők pénzéből.
Veszprémben évről évre egyre többet költenek szemfényvesztésre. S bizony egyáltalán nem szűkmarkúan. Amivel érdemben lehetne adni, azt csak látszólag teszik. Legutóbb arról számoltak be lelkesen a helyi médialakájok, hogy mekkora horderejű adócsökkentésben volt része a veszprémieknek. Azt elfelejtették persze közölni, hogy mindez átlagosan nem jelentett többet, mint háztartásonként 20 Ft elengedését éves szinten. S persze csak egy szűk szeletet érintettek a változások, a többség terhei - s egyáltalán nem biztos, hogy a legtehetősebbeké- inkább növekedtek. Végül is ez mégsem feltétlen vezet feszültséghez. Pláne akkor nem, ha évente szinte minden hónapra jut valami, „cserében ezt kapjátok” akció. Negyedévente egy olyan is, ami kifejezetten arra a célra szolgál, hogy elhiggyék a választók, az adóforintjaikból színvonalas események részesei lehetnek ingyenesen. Pedig ezekkel a programokkal a leginkább azok kapnak ”valamit”, akik elköltik a pénzt, illetve biztosítják mindezt az adófizetők pénzéből.
2014 végén az önkormányzat által létrehozott egyszemélyes cég, amelyik a város vagyonrendelete alapján kizárólagos jogot kapott Veszprém kulturális nagyrendezvényeinek a megszervezésére, még 15 városi programhoz összesen 19 millió Ft-ot kért és kapott a feladatok elvégzésére. Aztán 2015 végén 10 eseményhez 21, 8 millió Ft-ot. Ennek az évnek a végén a következő költségvetési évre meg már több mint 30 millió Ft-ot. Ami a meglepő, a pénzügyi bizottsági ülésen egyedül nekem voltak ezzel a bőkezűséggel kapcsolatosan fenntartásaim.
A pénzügyi bizottságot vezető alelnök és Fideszes képviselő társai lelkesen támogatták az elképzelést. S az előterjesztő polgármestert (jelenléte hiányában) "képviselő" irodavezető úrhölgy még finoman ki is oktatott. Miért is nem vagyok én képes örülni a nemzeti ünnepek alkalmából használt jobb és persze drágább fény és hangtechnikáknak? A város pénzügyi bizottsága elvileg szakmai bizottság. „Vicces”, hogy éppen az ellenkezője történik politikai akaratra, mint amit a szakmai elvárások megkívánnának.
Na, de ha már a nemzeti ünnepek költségeinél tartunk. A március 15-i ünnepségre elég 600 ezer Ft. Az október 23-i megemlékezésre már 1.2 millió a kvóta. A Költészet Napja 200 ezer Ft-ból is kijön. Az augusztus 20-i (egyre inkább vallási) ünnep 4 millió Ft-os keretet kap. A Gizella Napokra meg az idei 8 millióval szemben már 13 millióval terveznek.
Persze nem csak ebből áll a város költségvetése. Most – a költségvetési rendelet elfogadásáig- az átmeneti rendelkezések között olyan tételeket is látni, amitől égnek áll az ember haja.
Például: a város „eseményeinek” fotózása évi 3 millióért. Egyéni vállalkozótól nyilvános szereplést elősegítő kommunikációs tanfolyam szervezésére, valamint kommunikációs tanácsadói feladatok ellátására évi 3.6 millió Ft-ért. A polgármester munkáját segítő tanácsadói feladatok ellátására évi 2.6 millióért.
Kedves Veszprémiek! Azok közül is a nehéz helyzetben lévők! Amikor a város meghozza ezeket a döntéseket, a város első embere, a polgármester, ha valójában soha ki nem mondja, Önöknek mégiscsak azt üzeni, ha elfogyott a kenyér, egyenek kalácsot!
*„A híres mondás Marie Antoinette francia királynétől származik, aki azt mondta: "Ha a szegényeknek nem telik kenyérre, akkor egyenek kalácsot." Először is, ha Marie Antoinette valóban ezt mondta, akkor sem jelentette ugyanazt, mint ma. Uralkodása idején ugyanis olyan törvény volt érvényben, hogy a pékeknek, ha kifogytak az olcsó kenyérből, a finomabb péktermékeket (pl. kalácsot) is olcsóbb áron kellett adniuk, hogy megakadályozzák a visszaéléseket. Marie Antoinette azonban semmi ilyesmit nem mondott, a neki tulajdonított szavak Jean-Jacques Rousseau Vallomások c. művéből származnak, s a filozófus egy hercegné szájába adta a szavakat. A legenda valószínűleg a forradalom utáni királyellenes propaganda részeként alakult ki, amikor a királyt és feleségét kivégezték.”
Forrás: Múlt-kor