Katanics Sándor honlapja

A polgármestert már nem érdekli mi a kötelessége…

„Polgármesterként kötelességemnek érzem, hogy az intézmény tisztázása, valamint a felelőségre vonás érdekében megtegyem a szükséges jogi lépéseket. A mai napon a Veszprémi Rendőrkapitányságon feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen a Btk. 374. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, nagyobb értékre elkövetett gazdasági csalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja, valamint a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.”

Mindezt több mint egy éve, 2015 novemberében közleményben tudatta a polgármester Veszprém lakosságával. Nem állíthatjuk, hogy a helyi média túlzásba vitte a „hírül adást”. Azóta sem igazán érdekli a média helyi képviselőit, miért is nincs eredménye a nyomozásnak. Hallgat a rendőrségi munkát felügyelő ügyészség, hallgat a rendőrség is. Amikor a polgármestert kérdeztem, van-e a feljelentés megtétele óta eredmény, ő is elhárította a választ. Igaz, ez a feljelentés is igen nagy késéssel történt csak meg. Amikor még a pénzügyi bizottság elnöke voltam, hiába szorgalmaztam az Intézményi Szolgáltató Szervezet akkori vezetőjének felelősségre vonását, leszavaztak. Azóta- már egy fél éve ennek is- mondvacsinált okok miatt (a polgármester közgyűlésen jegyzőkönyvbe mondta, hogy a bizottság elnökeként végzett munkámmal nem volt semmi baj) le is váltottak és jelenleg a Fideszes alelnök vezeti a bizottságot.  

Augusztusban levelet írtam a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatala számára.

„Tudomásom szerint, 2016 májusában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működő Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezetnél járt és számlákat foglalt le egy bűnügy kivizsgálása érdekében. Munkám végzése érdekében szeretném megtudni, a vizsgálat érinti-e Némedi Lajost, Veszprém alpolgármesterét? Folyik bármiféle vizsgálat Némedi Lajos alpolgármesterrel szemben? Úgy gondolom, amennyiben folyik vizsgálat, ha a vizsgálat tartalma nem is, de a ténye közérdekű adat és ezt, mint tényt megismerhetem. (Ha közfeladatot ellátó személlyel szemben a közfeladatával összefüggésben álló bűncselekmény miatt rendelnek el nyomozást, akkor az mindenkire tartozik. Alpolgármester úr annak a területnek a felelőse, amely a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet tevékenységének a felügyeletét is magába foglalja.)”

Az alábbiakban olvashatják azt a válaszlevelet, amelyek a lényege, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem mondanak semmit, szerintük nem közérdekű adat még az sem, hogy érinti-e a nyomozás azt a személyt, aki jelenleg változatlanul hivatalban van és az általa felügyelt terület az, ahol megtörténhetett mindaz, aminek az ügyében a polgármester hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még valamit nem értek. Azóta a „168 Órában” igen részletesen ismertették, hol tart ez az ügy. Amit leírtak, elég súlyos állításokat tartalmaz. Vajon miért nem tesz feljelentést az érintett személy akár a 168 Órában leírtak miatt, ha nem nyomoznak a személye ellen? Az idő múlása és a jótékony feledés homálya most a legfontosabb? 

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 17859 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
39572

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor