A baloldal külön ünnepelt
2016. október 21-én este a veszprémi baloldali pártok és civil szervezetek a Lovassy László Gimnázium épülete előtt található Brusznyai mellszobornál tartották meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján közös megemlékezésüket.
Tisztelt Megemlékezők! Barátaim!
Nem tévedtem el, amikor az előbb elhangzó soroknak a felolvasásával kezdtem ünnepi megemlékezésem.
Az általam felidézett gondolatok dr. Brusznyai Árpádnak 1956. március 15-én a Lovassy tanári kara és tanulóifjúsága előtt elmondott ünnepi beszédéből valók.
Ennyi év távolából is lelkesítő, ahogyan az akkori iskola egyik ifjú és nagy becsben tartott tanára a tanulóifjúság és kollégái számára elmondta, ki is volt valójában iskolájuk névadója, mennyire is volt jelentős az 1848-49-es szabadságért vívott küzdelemben Lovassy László szerepe.
Vajon sejthette már ekkor Brusznyai tanár úr, hogy mi lesz az ő sorsa, valamivel több, mint fél év elmúltával?
Hiszen a márciusi ünnepen Lovassyt méltató tanár volt az, aki 1956 októberében a veszprémi forradalmi események középpontjába került, s ő volt az, aki bölcs és okos magatartásával, ennyi év távolából is képes megmutatni a számunkra, mennyire is volt nemes és tiszta városunkban a forradalom.
1956 októberében így beszélt Veszprém népéhez:
„Veszprémben adott minden lehetőség ahhoz, hogy békében megvalósítsuk a forradalom követeléseit, a katonaság, a rendőrség az oldalunkon áll. Halálos bűn lenne bármit tenni, ami vérontáshoz vezet. Semmilyen személyes bosszúra, üldözésre nem kerülhet sor! Csak azokat szabad eltávolítani, akik durván visszaélnek a hatalommal. Távolítsák el, fegyverezzék le őket, de semmi bántódásuk ne essen. A nemzeti forradalom azért folyik, hogy megvalósítsuk a szocialista demokráciát, megtisztítva azt a salaktól.
Brusznyai tanár úr óvta, védte az életeket. Az ellenfelei az övét nem óvták. Hóhérai 1958. január 9-én bitófára küldték. Hazafiságát, bátor kiállását egy igaz ügy mellett mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az akasztófa alá a Himnuszt énekelve állt.
Ma, 60 év távolából fontos megemlékezni a tanár úrról. Fontos fejet hajtani emberi nagysága előtt, s fontos mindazokra hálával visszaemlékezni, akik társaiul szegültek a gigászi küzdelemben. Akik vállalták a kockázatot és mertek cselekedni, amikor a szabadság kiharcolásáért cselekedni kellett. Sokan hoztak nagy áldozatot. Illenék most róluk is hosszasan emlékezni. Azért hosszasan, mert a forradalom elbukása, a szabadságharc vérbefojtása után túl sokáig kellett hallgatni. 56 után sok-sok évnek kellett eltelni, hogy megérezhessük a szabadság ízét. Hosszú ideig kellett várni arra, hogy tanulhassuk a demokráciát.
A tiszteletteljes megemlékezésre tervezett időkeretből ezúttal sajnos másra is kell időt fordítani. Újra gyülekeznek a sötét fellegek.
A hatalom ma ismét odáig jutott, hogy nem képes kiszűrni köreiből a bűnözőket. A hatalmat egyre jobban zavarja, hogy még mindig vannak olyan orgánumok, ahol felfedik az esetleges törvénysértéseket, rámutatnak a gátlástalanul elhatalmasodó korrupcióra, a vezetők pökhendi magatartására, urizáló szokásaikra, megmagyarázhatatlan vagyongyarapodásukra.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy csak a szavak szintjén létezik a szólás- és sajtószabadság, kézzelfoghatóvá vált az egzisztenciaféltés, erősödik a megosztottság, a hivatalos állásponttól eltérő véleménnyel szembeni gyűlölet. Egyre jobban érzékelhető, hogy megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszere, eltűnőben a független hatalmi ágak, megszállás alá kerültek a demokratikus intézmények. Már az érvénytelen döntéseket is lehet úgy értelmezni, hogy azok törvényalkotásra hatalmazzák fel a döntéshozót.
Még időben vagyunk, talán még van esély a cselekvésre. Mert, ha most nem követjük mindazok példáját, akik 60 évvel ezelőtt mintát adtak nekünk szabadságszeretetből, küzdeni tudásból, könnyen juthatunk egy az alapvető emberi jogainkat is korlátozó, a tömegek érdekeit figyelmen kívül hagyó, gonosz, végtelenül korrupt, elnyomó világba.
Katanics Sándor
A köd szitál.
A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
(Radnóti)
Tisztelt Barátaim!
1956 októbere, 60 év történelminek nem nevezhető távlatában mára jelképpé magasztosult.
Mit jelenthet nekünk, az én korosztályomnak és a fiatalabb nemzedéknek ez a jelkép, az a sorsfordító esemény, amikor az emberek a független, szabad és demokratikus Magyarországért harcoltak?
Nekem elsősorban azóta soha nem tapasztalt összefogást, demokráciát és szabadságot.
ÖSSZEFOGÁST jelent:
Mert a forradalom napjaiban – politikai meggyőződésétől függetlenül - együtt küzdött fiatal és idősebb, fővárosi és vidéki, kétkezi munkás és értelmiségi. Bátran hitték, hogy lehet egy szabad és igazságos Magyarországot teremteni. Nem csak hittek benne, hősiesen küzdöttek is érte.
Ilyen kivételes egység csak páratlan történelmi pillanatokban születhet.
Akkor bebizonyítottuk magyarok magunknak és a világnak, hogy a nemzeti célok eléréséhez képesek vagyunk az összefogásra.
DEMOKRÁCIÁT jelent:
Nagy Imre és Bibó István független, demokratikus Magyarországát!
Olyan demokráciát, ahol van gazdasági és politikai autonómia, ahol van önrendelkezési jog.
Demokráciát, ahol egyenlő joga van közösségeknek és egyéneknek. Demokráciát, ahol fajra, nemre, jövedelmi helyzetre tekintet nélkül van törvény előtti egyenlőség.
Demokráciát, ahol a hatalmi ágak nem összemosódva, vazallusi függőségben működnek.
SZABADSÁGOT jelent:
Egy ország, egy nemzet szabadságát.
Az önrendelkezés szabadságát, mert az önrendelkezés igénye erősebb lehet minden nyílt vagy settenkedő önkénynél, elnyomásnál.
A sajtó szabadságát, az egyén, az alkotó ember szabadságát.
A szó, azaz a gondolat szabad kimondásának lehetőségét.
E célok és eszmények lebegtek az akkori hősök előtt.
A forradalom és szabadságharc elbukott, a lelkekben azonban az elfojtott vágyak még évtizedekig tovább éltek.
Egészen 1989. október 23-ig, hiszen az akkor kikiáltott Magyar Köztársaság eszmeisége ’56-ban gyökerezett.
Akkor azt reméltük, hogy a politikai irányzatokra tekintet nélküli nemzeti együttműködés nem csak egy-egy generáció felemelő nagy pillanata.
Hatvan éve és ’89-ben a magyarok olyan rendszerek és kormányok ellen csináltak forradalmat majd rendszerváltást, amelyek nem az emberekért, hanem azok ellen, a hatalom kizárólagosságáért kormányoztak. Ma, 2016-ban újra ilyen Magyarország kormánya.
Kedves Barátaim!
Teljes-e az alkotmányosság ott, ahol a hatalom önös politikai érdekei és a hozzá kötődő oligarchák igényei alapján a gránitszilárdságúnak kikiáltott alaptörvényt folyamatosan kőbaltával farigcsálja?
Jogállam az, ahol mindennapi gyakorlat a visszamenőleg törvénykezés a szerzett jogok elvétele?
Demokratikus-e az a berendezkedés, ahol a hatalmi ágak élén kiszolgáló és most még érinthetetlennek tűnő pártkatonák trónolnak és kiskirálykodnak?
Igazságszolgáltatás az, ahol sokszor politikai hovatartozástól függ az eljárás és az ítélet?
Miféle demokrácia az, ahol a települési és szakmai önkormányzatok - európai chartában is rögzített - jogait folyton nyirbálják, ahol szinte joguk sem maradt a munkavállalóknak?
Van ott szabadság, ahol kivéreztetik és elhallgattatják az ellenzéki médiát, ahol lapokat lehet betiltani, ahol kormány pénzel neki kedves orgánumokat, ahol az emberek félnek kimondani véleményüket?
A mostani hatalom pontosan azokat az eszméket töri össze, amelyekért hatvan éve a Magyarok küzdöttek. Nem védi, hanem rombolja a demokráciát.
1956 küzdelme addig nem érhet véget, amíg el nem érjük azt, amiért elődeink annak idején harcoltak.
„A szabadság ott kezdődik,
ahol megszűnik a félelem.”
(Bibó István 1956)
A demokratikus ellenzék küldetése ma nem lehet más, mint
a független, demokratikus és szabad Magyarország!
Barátaim!
Az együttműködés, a szabadságvágy minden hatalmat képes leváltani!
Hartmann Ferenc