Drága kampány
Akik azt hiszik, valaha is lesz pontos információjuk arról, mennyit költenek és költöttek a kormánypártok erre a teljesen értelmetlen vasárnapi népszavazásra, azok vélhetően tévednek. A népszavazás, amit a kormány - az eddigi konzultációk jóval drágább változataként - a nyakunkba zúdított, azért felesleges, mert a kérdésnek semmiféle jogi következménye nincs. Orbán politikai hatalmának megerősítése a célja, illetve egy nagy mintás felmérés elkészítése arra vonatkozóan, lehet-e a félelemre alapozva urnához vinni az állampolgárokat.
Annak a felmérése, lehet-e a társadalom nagyobb részét sok közpénzből könnyen manipulálni. A költségek a legkevésbé sem számítanak! Amit a kormány elkölt erre a kampányra, az is bőven 10 milliárd felett lesz. Van, aki 15 milliárdra, vagy még többre kóstálja a plakáterdőre, a hirdetésekre és a választás megszervezésére elszórt pénzt.
Azzal, amit az önkormányzatok költöttek, költenek a kampányra az utolsó napokban, arról nem lesz sok információnk. Pedig ezek is jelentős összegek a helyi adófizetők pénzéből. Mióta a vezénylő tábornok beijesztette a Fidesz politikai köréhez tartozó polgármestereket, egyre többen, egyre vadabbul, szerintem sokszor törvénysértő módon kampányolnak. Az, hogy Veszprém polgármestere –valahonnan, szinte biztos, hogy szabálytalanul- megszerezte a veszprémi lakosok mobilszámait, és most egy fővárosi számról, gépi hangján hívogatja és szavazásra buzdítja a veszprémieket, az minden bizonnyal szabálytalan.
Az elmúlt két hétben az egész város területén kétszer is megjelentetett hirdetése az ingyenes városi hetilapban, ugyancsak vitatható eljárás. (Nem kapott erre felhatalmazást a közgyűlésen, nem került feltüntetésre, hogy az politikai hirdetés lenne, azt sem tudjuk, fizettek-e érte, vagy úgy kezelik, mintha ez közérdekű információ lenne.) A postai úton 27 ezer példányban kiküldött levelét sem egyeztette, nem volt ebben a kérdésben sem testületi döntés.
Csütörtökön rákérdeztem a közgyűlésen, a költségvetés módosítása kapcsán, mégis, mennyibe kerültek ezek az akciók? Nem tudtak rá válaszolni. Majd írásban valamikor. A "független" média (ez már régóta csak vicc ebben a városban) nem írt, tudósított még arról sem, hogy mit kérdeztem. Nem véletlenül. Ha szembesülnének azzal a veszprémiek, mekkora összegeket tapsoltak el erre a célra, azt hiszem, indulatosabbak lennének! Feljelentést sincs már értelme tenni, vagy bejelentést a választási bizottságnál, mert a politikai elfogultság ott is kézzelfogható.
Kérdeztem a jegyzőt is arról, minek köszönhetjük, hogy ezúttal ő is, mint a választási iroda vezetője, minden veszprémi polgár figyelmét felhívta arra, hogyan tud érvényesen szavazni, miként igényelhet mozgóurnát, stb. Némileg kioktató választ kaptam. Közölte velem ugyanis a jegyző, hogy ő állami feladatot teljesít és most volt alkalma kigazdálkodni a forrásokból, hogy eljusson mindenkihez ez a fontos levél. Jelezte, nem köteles tájékoztatást adni a közgyűlés tagjainak, így nekem sem.
Kiderült persze, hogy eddig nem sikerült neki ilyen tájékoztató levelek árát kigazdálkodni. Akkor sem, amikor 2014 őszén alig 36% vett részt a helyhatósági választáson Veszprémben, vagy az időközi országgyűlési választáskor sem 2015 januárjában.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de szerintem joga van az állampolgároknak és persze az ellenzéki képviselőnek is ahhoz, hogy megtudja, ki mennyit költ az adófizetők pénzéből és milyen célokra költi azt.
Ha lesz írásban korrekt válasz a polgármestertől, tájékoztatni fogom arról is az olvasóimat. Addig viszont találgassanak bátran! Szerintem igen sok pénz ment el önkormányzati szinten is egy felesleges, a gyűlölködést megalapozó kampányra az adóforintjainkból.