Katanics Sándor honlapja

Auer, azaz a kultúra városában

Porga Gyula, Veszprém Fideszes polgármestere a VMK volt épülete, a Dimitrov bezárásakor azt mondta, gazdaságtalan a működtetése és éppen ezért el kell azt adni. Meg is hirdette az ingatlant az önkormányzat eladásra, de nem jött rá vevő. Pedig kimondottan értékes területen található a volt kultúrház.
S mi történt azóta? 

Bővebben...

Egy szót sem érdemelne

Mégis gondolatokat kell hozzá fűzni. Szót kell emelni ellene. Nem is értem Veszprém városának kiművelt írástudói, legalább egynémely köztiszteletnek örvendő szerkesztője, főszerkesztője miért nem tiltakozik, akár nyilvánosan. Talán azért, mert így sajnos fel is „emelik” újra azt az embert, akik a mai elvakult kormánypolitika hívei a Szabad Sajtó-díjasának választottak? Egyszer talán elmondják. Vagy a sírba viszik magukkal tudásukat.

Bővebben...

Királyszentistvánon a „Tiszta Európa Program” simán megbukott

Tegnap reggel egy 17 fős látogatócsoport érkezett az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás (összesen 158 település alkotja) királyszentistváni hulladékkezelő telepére. A látogatók között két közeli település polgármestere is jelen volt. S ott voltak a legaktívabb tagjai egy közösségi oldalon szervezett nyitott csoportnak.

Bővebben...

Ahol a büdös, ott a meleg

Nos, egyszerű emberek között hallottam gyerekkoromban ezt a mondásfélét. Lexikonokban nem igazán lelhető fel. Annyi bizonyosan van benne, hogy ha nagy a meleg, akkor felgyorsulnak a bomlási folyamatok. S ami szerves, s a kánikulában fedetlenül hever, az bizony hamar elkezd bomlani és büdösödni.

Bővebben...

Elutasítom a tettlegességet

Nem vagyok a fütyülgető tiltakozások híve. Meggyőződésem, hogy lehet csendesebben demonstrálva is világossá tenni álláspontunkat. Álságos sem akarok lenni, azt is gondolom, van, amikor a keményebb szavaknak is van szerepe és el lehet valakit küldeni cifrább szóhasználattal is melegebb égtájakra, ha a helyzet úgy kívánja.

Bővebben...

A veszprémi gettó (Horthy Miklós utcai gettó)

Ma inkább egymagamban emlékezem. Igen, az egyik veszprémi (zsinagógából kialakított) gettó a Horthy utcában volt. Már ez önmagában megborzongató. Úgy meg még inkább, amit a miniszterelnök alig pár napja mondott Horthyról. Meggyőződésem szerint leginkább azért, mert közeledik az újabb választás és kellenek neki a szélsőjobbosok szavazatai. Elég bizarr, hogy a helyi Fideszes polgármester, a miniszterelnökkel nyilván egyetértve - a gettó helyszínén- emlékezik.

Bővebben...

"Taigetosz"-törvény

A nemzet legjobban fizetett horgásza ma szemrebbenés nélkül aláírta a "Taigetosz"-törvényt. Úgy tűnik, annak a jegyében, "hadd hulljon a férgese". Aki még mindig hisz abban, hogy ez az ember, akit a Fidesz köztársági elnökének választott, bármire is alkalmas a halfogáson kívül, az iszonyatosan nagyot téved.

Bővebben...

Felelősen gondolkodó...

Ha én egy a közös jövőnkért aggódó, felelősen gondolkodó újságíró lennék, most arról írnék jegyzetet, vajon értik-e a hírfogyasztók, mi történik éppen körülöttünk. Hallom, hogy az egyik menekültet elítélő bíróság egyik bírója szereti annyira a hivatását, számít annyira az esküje, hogy eljárást indíttatott egy tolmács ellen, aki önkényesen megváltoztatta egy szerencsétlen szíriai ember tanúvallomását.

Bővebben...

Az elektromos zavar a hadgyakorlatok része?

Még a március végi közgyűlésen kérdeztem a polgármestert, 
Körülbelül ezt kérdeztem: Arról kívánok érdeklődni, hogy ebben az évben is lesznek-e lőgyakorlatok a város közelében? Mert, ha igen, szeretném azt is megtudni, milyen intézkedéseket kíván előzetesen hozni a polgármester úr, annak érdekében, hogy a veszprémiek nyugalma kellően biztosított legyen?

Bővebben...

Szoborügy

Azért az már újságírásnak nem igazán nevezhető, amikor a bizottsági meghívók alapján ír valaki cikket. Az adófizetők pénzén működő Fideszes propagandaújság, a hetente a postaládáinkba kerülő kiadvány az önkormányzat bizottsági üléseiről rendszeresen ír úgy, hogy jelen sincs az üléseken a tudósító. Így már olyan eset is előfordult, hogy annak a témának is tudósítottak a megtárgyalásáról, ami végül is nem is került napirendre.

Bővebben...

Katanics Sándor

Veszprém-Kádárta 

Telefon: 
20-321-2829 

E-mail: 
sandor.katanics@gmail.com

Hányan olvasnak most?

Oldalainkat 41 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók száma

Cikkmegtekintések találatai
134836

Keresés

Copyright © 2016. Katanics Sándor