Kertész Ákos és a fajgyűlölet

2011-09-04 07:36:02

Különös érzés olvasni a Kertész Ákos elleni tiltakozásokat egy olyan országban, ahol még a parlament falai közt is bevett szokás a cigányozás és a zsidózás, ahol a nemzet örökös miniszterelnöke minden különösebb visszhang nélkül genetikai gyökerekre vezetheti vissza, hogy a baloldal „amikor csak teheti” ráront nemzetére, és arról most ne is beszéljünk, mit kell érteni „baloldal” alatt.

Az a jobboldali média fejezi ki mélységes erkölcsi felháborodását, amelyben mindennaposak a zsidókra, a cigányokra és más népekre való becsmérlő utalások. Abban az országban kiáltanak farkast, amelyben a regnáló miniszterelnök tüntetően együtt pogácsázhat ordas antiszemita cikkek szerzőjével. Az a párt tiltakozik a fajgyűlölet ellen, amely sorra járja a kisebbségi falvakat, és az ott lakókat genetikai selejteknek nevezi, majd bakancsait végigverve a nyomorultak utcáin, fizikailag fenyegeti őket. Annak a jobboldali kormánynak a csahosai háborodnak fel Kertész Ákos mondatain, amely soha egyetlen szóval nem ítélte el a mindennapi rasszizmust. Mely maga is sokat tett azért, hogy hazalátogató magyar ne tudjon öt percet Budapest utcáin tartózkodni anélkül, hogy brutális antiszemita, rasszista szövegbe vagy megnyilvánulásba ne ütközzön. Ahol a fodrásznál, a boltban és a taxiban nem a futballeredményekről pletykálnak a vendégnek, hanem teli szájjal fröcsögik a legprimitívebb antiszemita rágalmakat, amelyeket a jobboldali sajtó és politikai elit közvetít nekik. Ahol egy nyíltan náci szellemiségű párt majdnem 15 százalékkal ül a parlamentben, és a népszerűsége csak nő, és ahol maga a kormányzó párt, s annak vezére is szélsőjobboldali indulatok felkorbácsolásával és rasszista szellők szárnyán jutott a kétharmados hatalomba.

Boldog ország lenne az, ahol egy „fajgyűlölőnek” vélt szöveg hallatán ilyen elementáris erővel tör föl a tiltakozás, a morális felháborodás, mint ami Kertész Ákos nyílt levelét követte, ha ez a felháborodás nem lenne maga is antiszemita megnyilvánulás. Mert nemcsak arról van szó, hogy nem egyforma mércével mérnek, hanem arról, hogy maga a tiltakozás is egy fajgyűlölő támadás. És nemcsak azért, mert Kertész Ákos egy szerencsétlen kifejezés használatával alkalmat adott arra, hogy kiforgassák szavait és egész mondanivalójának lényegét. Hanem azért, mert ezek a magas erkölcsi mércével rendelkező tiltakozók mindig találnak maguknak elég okot, hogy szitok és mocsok áradatát zúdítsák mindazokra, akik rasszizmusuk morzsáit szóvá tenni merészeltek, Eszterházy Pétertől Schiff Andráson át Spiró Györgyig, Heller Ágnestől Fischer Ivánon és Paul Lendvain át Kertész Imréig. Ki az, akikbe ezek még nem törölték bele a lábukat? A magyar szellemi élet legjavát árasztják el és támadják antiszemita szennyel és mocsokkal, függetlenül attól, hogy az illető minek vallja magát, zsidó vagy nem. A legalapvetőbb emberi tisztességet nem ismerve zúzzák össze értelmiségiek jó hírét, emberi méltóságát, ha azok kritikával illetik az aljanép terrorját, a nemzet hibáit vagy bűneit. Azonnal megbélyegeznek, kirekesztenek, faji háborúvá komponálják és alacsonyítják a legemberibb megnyilvánulásokat is. Magyar az, ami nem zsidó.

Nem tűrnek semmiféle kritikát a magyar nemzeti múltat meghamisító, szépítő hazugságokkal szemben. Nem lehet különbséget tenni a kocsmai antiszemita böfögő és egy államtitkár között, mert ugyanazt az eszmerendszert vallják. Ahol az elsők között gondoskodnak arról, hogy átírják a holokauszt történetét, meghamisítsák a történelmet, kozmetikázzák a magyarok szerepét. Ahol olyan hamis nemzeti önképet festenek, amelyben a mohácsi csatavesztés is a magyarok diadalát hirdeti. Ahol egy magát nemzetinek valló kormány olyan alaptörvényt készít, amelyben meghazudtolja a történelmi tényeket, elhárítja a felelősséget, kiírja a történelemből a vészkorszakot, amelynek során a magyar közigazgatás soha nem látott buzgalmával majdnem ötszázezer zsidó és cigány honfitársunkat küldték megsemmisítő táborokba. Azért, hogy elfoglalhassák a házukat és elvegyék a vagyonukat, ahol a vagonok indulása előtt az emberek fenekében turkálnak, hogy elrejtett értékeiket megtalálják. Ahol egy keresztény-nemzeti preambulumban a kirekesztő Szent Korona-tant alaptörvénybe emelik, és ahol a miniszterelnök úgy emlegeti a keresztény gyökereket, hogy annak jelentése minden kétséget kizáróan az, hogy nem zsidó. Ahol ugyanez az ember nyíltan antiszemita rádióműsort nevez a kedvencének, náci alapvetéseket közlő újságok szerkesztőségeibe látogat, és „magyar Magyarországot” emleget.

Milyen szép is lenne, ha Magyarországon ilyen elemi felháborodás kísérne minden fajgyűlölő megnyilatkozást. Még inkább, ha olyan tiszta erkölcsi alapon ítélnék el a fajgyűlöletet, mint ahogyan azt a nyílt levelében Kertész Ákos tette. Az ő cikke ugyanis nem volt rasszista, de akik rátámadtak, azok motivációja igen. Nehogy bárkinek kétsége legyen afelől, hogy mi okozta a földindulást, hogy sarkaiból fordult ki a föld attól, amit Kertész Ákos írt. Két okból horkant fel a jobboldali “egy a tábor”. Egyrészt azért, mert Kertész Ákos zsidó. Másrészt azért, mert egy zsidó merészelte kritizálni a magyarok egyes tulajdonságait. Kijelentéseiben igazolni látják mindazt a sok borzalmat és oktalan gyűlöletet, ami a szívük mélyén lapul. Precedenst kívánnak kovácsolni az ügyből, hogy legyen mire hivatkozni állati és primitív antiszemitizmusuk miatt. Egy ideig most Kertész Ákos helyettesíti a vérvádakat.

Ez a Kertész-levél hivatkozás és indok lesz minden aljas gondolatra és tettre, előre és hátrafelé igazolja azt, hogy a magyar belpolitika eseményei egy magyar-zsidó háború kontextusában értelmezhetők. Az nem számít, hogy Kertész Ákos nem zsidóként, hanem magyarként bírálta a magyar nép tohonyaságát, mintegy önmarcangoló módon e nép tagjaként fájlalta elmaradottságunkat és erkölcsi hibáinkat. E megnyilatkozás kapcsán az antiszemiták „csináltak belőle” zsidót, mert ha nem lenne az, akkor is az lenne, mivel az ő világukban mindenki, aki bármi rosszat mer mondani a fajmagyarok büszkeségeire, az mind zsidó. És ha zsidó, akkor már gonosz. Nem csoda, ha ebben a légkörben meglendül a toll, és szándékosan provokál, vagy próbál ellent tartani a rá nehezedő nyomásnak.

A tiltakozók maguk siettek Kertész Ákos segítségére, fellépésükkel igazolva azt, hogy az elevenükre tapintott, és minden szava igaz. Írónak ez a dolga, és ő most jól teljesített. Éppen csak nála kell számonkérni a megfogalmazás visszafogottságát? Ebben az országban, ahol úgy zsidóznak, mint 1938-ban? És mindig nekik kell meghunyászkodni, vigyázni a magyarok túlérzékenységére, akik viszont soha semmiféle érzékenységre nincsenek tekintettel? Meddig kell hátrálni? A vagonig? Nem igaz, hogy a genetikával rokon kifejezése fajgyűlöletre utalt volna. Mi csak azért nem tartjuk helyesnek e szó használatát és pontatlan kontextusát, mert a zsigeri nácik kezébe olyan fegyvert ad, amelyet az egyszerű magyar ember nem ismer fel. Nem lát át a szitán, nem ismeri fel a koncentrációs táborok bűzös leheletét, ami ezekből a „morális” tiltakozásokból árad. Ha nincs ez a kifejezés, akkor is találtak volna valamit. Ez a szó hiába nem azt jelenti, ahogyan a fajgyűlöletre oly érzékeny náci közönség interpretálja, az nem számít. Az a fontos, hogy ők mit akarnak kihallani belőle.

Elmondhatom, hogy a tiltakozók 99,99 százaléka úgy háborodott fel Kertész Ákos szövegén, hogy közben őt minden “zsidó tetűnek” elmondta, és az a legkevesebb, hogy gázkamrába kívánta. Nem állítom azt, hogy mindenki, aki a súlyos megállapítások némelyikével nem ért egyet, náci. Mert lehetnek olyanok, akik nem értik a költők és írók nyelvét, nem értik az őrállók szíve fájdalmát és szenvedélyét, hanem egy ilyen írást úgy olvasnak, mint egy Trabant műszaki leírását. A Hortobágy poétáinak mindig harcuk volt ezekkel, de a mostani felháborodási hullám mögött nem az ő gondolataik és indulataik állnak. Nem véletlen, hogy a Jobbik nevű náci párt intézett legerősebb támadást az író ellen, követelve azt, hogy vegyenek el tőle mindent, kivéve az életét (egyelőre). A lármázók, akik kórusban kiabálják, hogy „Vesszen Nyúl Béla”, sok esetben nem is tudták megkülönböztetni Kertész Ákost és Kertész Imrét, csak azt tudták, hogy valami zsidó, akit Kertésznek hívnak.

A baljóslatú és szerencsétlen kifejezés használata ellenére a normálisan gondolkodó emberek pontosan értették, hogy Kertész Ákos miről beszél, mit mond, s hogy a tehetetlen fájdalom, a mélységes hazaszeretet, a felelősségérzet és az aggodalom áll ostorozó és igaz szavai mögött. Legfeljebb azt sajnálták, hogy a szerző a „genetikusan” szó használatával okot adott arra, hogy a demokrácia és az embereisség ellenfelei újabb támadásokat intézzenek azok ellen, akik nem egy fasiszta és náci Magyarországban látják a jövőt.

Kertész Ákos azt nyilatkozta, hogy nem számított arra, hogy szavai ilyen lavinát indítanak el. Persze, mert nem is úgy gondolta, ahogyan ezek. Ez azt mutatja, hogy az ő fejében meg sem fordult a „genetikusan” kifejezésnek az az értelmezése, amivel szavait kiforgatva őt támadják. Ez az oka annak is, hogy szerkesztőségünknek sem tűnt fel, hogy ez a kifejezés félreérthető lenne. Ha azt mondja, hogy a magyar genetikailag hordoz bizonyos negatív tulajdonságokat, azt észrevettük volna, és tanácsoljuk, hogy ezt ne mondja. De az a mondat, hogy „a magyar genetikusan alattvaló”, nem azt jelenti, hogy ezzel a magyaroknak valamiféle genetikai meghatározottságot tulajdonít. Ebben a kontextusban a szó azt jelenti, hogy “alapvetően, lényegét tekintve, fundamentálisan”, a magyar nép viselkedése alattvaló. Nem „alávaló”, ahogyan azt az antiszemiták értelmezik, hanem „alattvaló”, ami merőben más. Azt jelenti, hogy eltűri, ha elnyomják, ha elveszik a jogait, képes alávetésben és elnyomásban élni, nem lázad fel akkor sem, amikor kellene. Hiányzik belőle a szabad emberek tartása, önérzete, önbecsülése és öntudata.

Ezzel mi teljes mértékben egyetértünk. Kertész Ákos ezt fájlalja. Hogy ez nem mostani jelenség, hanem a magyarság ezt hordozza évszázadok óta, arra József Attilát idézi: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” Majd arra utal, hogy a sunyítás és a lapítás, az alattvaló lét, olyan jellemtorzulást okoz, amely azt eredményezi, hogy „a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Kemény, de igaz, nagyszerű szavak, hajszálpontos meghatározásai a lényegnek. S mivel e tulajdonságok a magyar jobboldalra jellemzők, nem véletlen, hogy magukra ismernek, és ők azok, akik ez ellen tiltakoznak. Kertész Ákos az elevenükbe talált, mert a nagy magyarkodás, a színpadias és patetikus vonulások, a hősi múlt emlegetése, a nemzeti csakra diadala, a legfejlettebb magyar genetikai vérvonal, Dobogókőn a világ közepe, mind abból a nyomorúságból és kisebbrendűségi érzésből fakad, hogy a magyar alapvetően és fundamentálisan alattvaló, és így is viselkedik. A nacionalizmus, az irigység és a frusztráltság, a rosszindulat, a bűnbakkeresés, mind ebből a kisebbrendűségi érzésből fakad, ami az alattvaló létből származik. Abból, hogy „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.” De ez morálisan lepusztítja, azt eredményezi, hogy „se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar”, majd ebből az következik, hogy „csak irigyelni tudja, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire”. Mérnöki pontosságú leírása a magyar jobboldal lélektanának. Ugyanezt írta Naplójában Márai, akit szelektíve még ők is szeretnek idézni.

És hogy tovább elemezzük a költő művét, ne feledkezzünk meg azokról a kitűnő mondatokról sem, amelyek ugyancsak kivágták a biztosítékot az alattvaló lelkületű, ezért fajgyűlölő jobboldali magyarokban. „Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”

Csodálatos mondatok, iskolában kellene tanítani. Ehhez mi még hozzátesszük azt is, hogy a magyar népnek, a magyar nemzetnek, esélye nincs a felemelkedésre, de talán a megmaradásra sem, ha ezt a bűnét és tartozását, őszintén, tiszta szívből jóvá nem teszi. Amíg be nem vallja, el nem ismeri, amíg bocsánatot nem kér érte, és amíg nem hoz egy szívből jövő elhatározást, hogy ennek a gondolkodásnak még az írmagját is kiirtja az életéből. Több mint négyszázezer ember vére kiált, akiket elküldtek meghalni, akiknek a menetelését végignézték az ablakból, amikor a halálgyárakba hajtották őket, akiknek minden lelkiismeretfurdalás nélkül beköltöztek a lakásaikba. Fiatalokat és öregeket, nőket és gyermekeket vagoníroztak be, hogy ipari méretekben legyilkolják őket. Hazudjanak bármit, de ehhez hasonló népirtás még nem volt. A washingtoni holokauszt múzeumban külön részleg van a legyilkolt magyar zsidókról és a magyar deportálásokról. Naponta több ezer magyar zsidót gázosítottak és égettek el, miközben a szomszédokat csak az érdekelte, hogy mi marad utánuk.

És amikor azt mondja Kertész Ákos, hogy „ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős”, akkor a magyar nácik, akik szívük szerint ezt holnap megismételnék, megfeledkeznek egy kis „a” betűről. És ezt a szöveget úgy adják tovább, mintha Kertész Ákos azt mondta volna, hogy a holokausztért egyedül magyarok felelősek, holott a szerző azt mondja, hogy a holokausztért „ma” egyedül “a” magyarok felelősek, mert nem bánták meg úgy, mint a németek. “Nem vallották be, nem gyónták meg, nem tartottak bűnbánatot, se meg nem fogadták, hogy soha többé, se bocsánatért nem esdekeltek.”Itt van leírva a magyar siker és a magyar jövő kulcsa: amikor a magyarok ezt megteszik, föloldozást kapnak, és áldás jön az életükre.

Ugyanis, ha eddig nem vették volna észre, akkor elmondjuk: az, ami körülveszi őket, a nyomor, a zűrzavar és a káosz, a reménytelenség és a kilátástalanság, az átok. Átkozottak azért, amit tettek, és amire nem szereztek föloldozást. Ilyen helyen csak bogáncs és töviskóró terem. És ha a magyarság nem képes belátni ezt, és nem képes ezt rendezni, hanem ellenkezőleg: kirekesztő, antiszemita és rasszista, fasiszta pártokat követ, alattvalóként viselkedik, újratermeli mindazt, ami ebből a létéből fakad, akkor ez a nemzet átok alatt marad, és elpusztul.

Ezért a magyar nép köszönje meg Kertész Ákosnak, hogy ilyen világosan és tisztán elé teszi bajainak okát, megadja a diagnózist és a terápiát. És rúgja le magáról az antiszemita, náci csürhét, ezek mindennapi terrorját, egy fasiszta párt épülő diktatúráját. Szakítson az alattvaló léttel, és mint egy szabad nép, nézzen szembe történelmi bűneivel, számoljon le azokkal, és majd nem kell kompenzálni a kisebbrendűségi érzéseket, nem kell körmeneteken bohóckodni, és egy hulla darabját hurcolászni, abban reménykedni: Akkor majd nem kell irigyelni senkit, nem kell bűnbakokat keresni az átokra, mert felszabadul ennek a népnek a tehetsége és alkotó energiái, és áldott lesz minden, amire ráteszi a kezét.

Végezetül ne felejtsük el azt, amire a jobboldal figyelme nem terjed ki, hogy Kertész Ákos cikke nem róluk szól. Hanem arról a baloldalról, amely tudja ezt, és amelynek küldetése az lenne, hogy az országot megmentse. De ez a baloldal elárulta a népet, a hazát, az elveit, mindent. Nem lehet jobban leírni, mint ahogyan Kertész Ákos ezt megfogalmazta. Olvassuk: „Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen.” Ugye, ez világos.

Aztán jön a baloldal ugyanolyan kemény kritikája: „A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.”

Erről van szó. Hajszálpontos elemzés, minden szavával egyetértünk. Ezért ne csodálkozzon senki, amikor azt írom, hogy jobb lenne, ha megszűnne a Klubrádió, mert az ennek a képmutatásnak vetne véget, megállítaná azt a próbálkozást, ahogyan „ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját”.

Nehogy azt higgye a Klubrádió és jobb sorsra érdemes hallgatósága, hogy nem történhet annál rosszabb, minthogy megszüntetik őket. De igen, történhet. Az, ha életben hagyják, és ezért cserébe önmaga mond le arról, hogy az utolsó töltényig harcoljon a diktatúra ellen, és csak arra képes, hogy mentse az irháját. Azokat az álságos szövegeket, amelyekbe mindezt becsomagolják, ismerem. És nem értek vele egyet, felháborítónak tartom. És biztos vagyok abban, hogy hat év múlva ugyanazt fogják mondani, amit én, csak saját találmányként és megkésve.

Igaza van Kertész Ákosnak. Nehogy azt higgyék, hogy a sumákolással megússzák azt, hogy bezárják őket. Mindenképpen bezárják őket, a kérdés csupán az, hogy szabad és öntudatos demokrataként viselkednek, és hősként állva gyilkolják le őket a harcmezőn, vagy alattvalóként viselkedve, szűkölve, csúszva-mászva és önmagukkal meghasonulva húzzák el az irhájukat, amit nem sikerült a kiskapukon átmenteni. És azért említem a Klubrádiót, mert jelenleg ott van ennek az oldalnak a színe-java virága. Ez a társaság lenne képes arra, hogy kompromisszumok és gyáva megalkuvások nélkül konfrontáljon a diktatúrával. Talán ha megszüntetik őket, és elveszik annak lehetősége, hogy megtalálják a megélhetésüket a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, akkor talán ezt megteszik.

És végül Kertész Ákos rámutat a rothadás gyökerére, a korrupció forrására, ami a baloldal identitásvesztéséhez vezetett, és ami a baloldalt is a jobboldallal azonos morális szintre süllyesztette: „Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.” Itt vannak a bajok gyökerei. Ezért a szabad polgároknak, akik nem tartoznak az irhájukat mentő baloldali liberálisok közé, ettől a struktúrától idegen, független pénzalapokat, intézményrendszert kell felépíteniük. A kisemberek összefogására és forradalmára van szükség. Amíg az nem lesz meg, addig nem lesz egy morálisan tiszta, feddhetetlen alapokon álló ellenállás a diktatúrával szemben. Olyan ember pedig soha nem lesz a vezére egy ilyen ellenállásnak, amely nem a fenti struktúrákon kívül keresi a cselekvés lehetőségét.

Végül Kertész Ákos megkérdezi: „mindezekről hol beszéljek, ha már nincs Amerikai Népszava sem?!” De van Amerikai Népszava és lesz is. Attól, hogy nincs pénzünk a hírszolgáltatásra, még vagyunk. És meggyőződésem, hogy eljön az idő, amikor képesek leszünk arra, hogy a feladatunkat betöltsük. Főleg, ha a demokraták, a nem alattvalók, a nem irhájukat mentők megértik végre, hogy ne a megélhetésüket keressék a diktatúrában, hanem a szabadságukat.

Vissza...