Balkanizálódunk

2011-08-23 15:00:31

A Magyarországról alkotott kép külső megítélésének árthat, ha rendre múltbéli és nem bizonyított korrupciós ügyekről beszélnek kormányzati szereplők. – Ha túl sok az ilyen korrupciós ügy, és azt sejtetik, hogy a szálak túl magasra, volt miniszterelnökökig is elvezethetnek, az ország lassan a „balkáni sávba” sorolódhat

– az egyik ellenzéki parlamenti politikus tudomása szerint ilyen külföldi-tengerentúli nem hivatalos vélemények is megfogalmazódnak annak kapcsán, hogy például Gyurcsány Ferencet az ügyészség mint gyanúsítottat tervezi kihallgatni a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban. A legfőbb ügyész ezért kérte is a volt szocialista miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. A mentelmi bizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György pedig már közölte, hogy a testület szeptember 6-án tárgyal Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyéről, a parlament pedig akár már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet is. A mentelmi jog felfüggesztéséről a jelen levő képviselők kétharmados többségével. Nyilván nem kérdés, hogy a Fidesz–KDNP igennel szavaz.

A Sukoró-ügyön túl ugyanakkor volt miniszterelnökök – Medgyessy Péter, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc – utólagos és a politikain túli jogi felelősségre vonását is tervezi a kétharmados kormánytöbbség az ország 2002 utáni eladósítása miatt. Pár héttel ezelőtt a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt vezető politikusa, Elmar Brok meglehetősen kritikus hangon nyilatkozott erről a hvg.hu-nak adott interjújában. Mint mondta, Orbán Viktorék „remélhetőleg megértik: az európai joggyakorlat, az uniós törvénykezések alapján nem lehet bíróság elé állítani korábbi miniszterelnököket, ha nem sértették meg a kormányzásuk idején érvényben volt törvényeket. Különösen nem olyan alapon, hogy tevékenységükkel hozzájárultak az államadósság emelkedéséhez. Utólagosan elfogadott törvényekkel pedig nem lehet szankcionálni korábbi törvényeknek megfelelő gyakorlatot. Erősen remélem, hogy a magyar parlament megérti, és végül arra az álláspontra is fog jutni, hogy ilyesmit nem lehet csinálni”.

Szájer József fideszes EP-képviselő is határozottan azon a véleményen van, hogy a büntetőjogban nincs visszamenőleges jogalkotás. De az Orbán-kormány a devizahitellel rendelkezők kapcsán is meg akarja nevezni a felelősöket. Orbán Viktor múlt szerdán az euróválság kapcsán bejelentette: felkérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert arra, hogy készüljön egy jelentés annak érdekében, hogy kiderüljön, hogyan jutott el az ország a kockázatos devizahitelezési rendszerig. És a dokumentumot – a felelősök megnevezésével – a parlament elé viszik. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő vizsgálóbizottság felállítását is szeretné kezdeményezni a felelősök megnevezése érdekében. (Nem nehéz megjósolni, nyilván volt szocialista döntéshozók lesznek kikiáltva felelősöknek.)

A kormány – mely kínosan ügyel arra, hogy az euróválság közepette is megőrizze a befektetők bizalmát, s az ország a lehető legstabilabb képet mutassa magáról – szemmel láthatóan nem foglalkozik azzal, hogy az elszámoltatások, miniszterelnöki szintű felelősök megnevezése kampánya hogyan rombolhatja az összképet. Egyrészt az elszámoltatást a Jobbik hatástalanítása és a Fidesz-közönség radikálisainak az elvárása miatt is végig kell vinni. Másrészt a jelen megoldhatatlan problémáit igazolni lehet a felelősség „visszahárításával” a volt szocialista kormányokra.

Emlékezetes: nemrégiben Charles Gati is azt mondta a 168 Órának adott interjúban, hogy mindaz, amit Thomas Melia korábban elmondott Magyarország kapcsán, az amerikai kormány hivatalos álláspontja. Az amerikai külügyi helyettes államtitkár aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ország mostani vezetése a kétharmadot hatalma megszilárdítására használhatja, megbéníthatja a jövő demokratikus kormányait. „Nem emlékszem arra, hogy a rendszerváltás óta Budapest bármikor is kapott volna rövid időn belül annyi kritikát Washingtontól, mint most” – mondta a Johns Hopkins Egyetem professzora, az amerikai külügyminisztérium volt főtanácsosa, aki szerint a vízválasztó a választójogi törvény lesz. Ha az tényleg a végletekig megnehezítené, hogy egy ellenzéki koalíció hatalomra kerüljön, akkor kemény amerikai ellenlépésekre kerülhet sor. Nyilvánvalónak nevezte, hogy az Orbán-kormány valójában csak a gazdasági szankciók nyelvéből ért. „Senkinek se legyen illúziója: a befektetők figyelmét nem kerüli el, ha az Egyesült Államok kormánya egy nap kinyilvánítja, hogy Magyarországot már nem tartja stabil demokráciának” – figyelmeztetett Charles Gati.

Csuhaj Ildikó írása ide kattintva érhető el a Nol.hu-n.  

Vissza...