Üdvözlet devizafalváról! |
2011-08-11 05:28:41 |
|
Jó, nem. Nem erre szavaztak igazából. A Fidesz a 2010-es országgyűlési kampányra már a lehető legszűkebbre redukálta a konkrét ígéretek körét: tudták, hogy nyerni fognak, nagyot, és tudták azt is, hogy minél kevesebb a számon kérhető ígéret, annál tovább lehet limbózni a léc alatt. De ez, a devizahitelesek megmentése, ez például egy (valamelyest) konkrét ígéret volt. Lehet persze nyelvészkedni, hiszen az egészségügyet is megmenteni ígérték, aztán most meg úgy csukják be a kórházakat, mint a huzat az ajtót. De mi az alapprobléma? Az elmúlt években közmegegyezéses mantra lett azok lehülyézése, akik devizában, pláne svájci frankban adósodtak el, mert hiszen ma mindenki, aki nem így tett, a legváltozatosabb (jellemzően: a leghülyébb) érvekkel magyarázza meg, hogy miért lehetett már akkor is tudni, hogy ez hülyeség. Persze, szerintem is mindenki hülye, aki nem tudta, hogy Cseh Laci alulteljesít majd a világversenyen a legfontosabb számában, hiszen tudtuk, hogy asztmás, tudtuk, hogy párás klímában kell úsznia, hát mindenkit tudhatta volna, abcúg, Úszószövetség! A valóság persze nem ez. Azt most valóban a saját kárunkon tanuljuk meg, hogy az alacsony szintű pénzügyi kultúra miként képes tömeges tragédiákat okozni egy társadalomban – de azt állítani, hogy ezért kizárólag a hülye hitelfelvevők a felelősek, és most majd „jól megtanulják a saját kárukon” az bizony hazugság. Már csak azért is, mert nem csak az ő, személyes káruk számít – a bedőlt devizahitelek kapcsán a legszomorúbb a vétlen áldozatok helyzete. Mondjuk azoké a gyerekeké, akik lassan kezdhetik csomagolni az alvós macit meg a pöttyös bögrét, mert indulás van Ócsára – sajnos apu öt-hat évvel ezelőtt megette egy simabeszédű bankárfiú dumáját arról, hogy nem tud itt olyan nagy baj lenni, hogy ne a devizahitel legyen a legjobb megoldás. Előkerestem egy 2006 szeptemberében született Világgazdaság-cikket: az ING, az OTP és az Erste emberei egymással versengve bizonygatták, hogy „a bankok közötti éleződő verseny pedig inkább a jelenleg magas marzsokat csökkenti majd a hitelintézeteknél”. De még 2007 márciusában is arról jött hír, hogy „tízezreket spórol az erős forint azoknak, akik devizaalapú hitelt törlesztenek”. A Világgazdaságban közölt elemzői példa szerint, aki például előző nyáron vett fel bankkölcsönt, amikor 180 forint volt a svájci frank, annak a korábbi 100 ezer forintos részlete 84 ezer forintra csökkent. Hülye volt, hogy felvette? Nem vághatjuk rá egyértelműen, hogy igen, az volt! Mindezt csak annak alátámasztására, hogy nem Magyarország debiljeit készül a Belügyminisztérium a Duna-Tisza közi homokhátságra deportálni. Jellemzően olyan embereknek kell majd átvonulni a könnyűszerkezetes házakba, akik elhitték a bankoknak (sőt, esetleg elolvasták az elérhető, gazdasági témájú lapokban), hogy jó döntést hoznak a svájci frankban felvett hitellel, és egyáltalán nem kockázatos ebbe minimális önerővel belevágni. *
Mert most ez jön, az ócsai kaland. Rövidesen felépül Devizafalva, amint azt Orbán Viktor a Blikkben (hol máshol) bejelentette: „Családi házakban gondolkodunk, előkerttel, hátsó veteményessel, hogy ott dolgozva a családi kasszán is lehessen segíteni. Könnyűszerkezetes házak, amerikai típusú technológiával. Már a négyzetméter-kalkulációk is elkészültek. A házaspárok 40 négyzetméteres, az egygyerekesek 50, a kétgyerekesek 60, a háromgyerekesek 80 négyzetméteres családi házat kaphatnának.” Azóta a Belügyminisztérium hivatalos közléséből tudható, hogy ez az építkezés egy Ócsa nevű településen fog történi, és a „házat kapnak” kitétel persze valójában az jelenti, hogy a devizahitelesek bérlők lesznek ezekben a házakban. Jöjjön előbb a pozitív rész: helyes, hogy a kormány látja, hogy cselekednie kell, százezrekre ég rá a devizahitel. Helyes, hogy felfogta, hogy a fő probléma ott és azoknál van, akik az otthonukat veszítik el, mert nem számítottak rá, hogy megduplázódik a törlesztőrészlet. Eddig a pozitívumok, a többi ugyanis a szokásos. Bő egy éve tanuljuk, mit jelent az Orbán-kormánynál a „megoldás”, és ennek már valóban sémája van, kottázható, miként reagálnak a problémákra. Apróságnak tűnik, de mégis ezzel kezdem, mert szerintem jól jellemez egy attitűdöt: nem lehetne esetleg, hogy a kormány valamely intézkedés mellé nem tűzi oda feltételül, hogy „és termessz a kertben konyhanövényeket”? Nem lehetne esetleg, hogy azt feltételezzük, hogy akin segíteni kell, az nem feltétlenül egy dologtan, lusta disznó, akit előbb munkára kell szoktatni, „szorgoskodjon a kertben, jó lesz majd az a sok zöldség a konyhaasztalon”? Most, hogy a konyhakertekbe betörve veteményest és lábasjószágot pusztító vadállatokról (kardfogú tigris? Gnú?) vizionáló pesti, belvárosi Hegedűs Zsuzsa álomvilága lassan darabokra törik, nem lehetne leakadni erről a témáról? De ami fontosabb: vajon milyen megoldást nyújt az ócsai bérlemény azoknak, akik ma még nem Ócsán laknak? Hova kenje az ócsai könnyűszerkezetest az, aki mondjuk Esztergomban élt és dolgozott eddig? Vagy egy pilisvörösvári pedagógust mennyire lehet kecsegtetni azzal, hogy tárt karokkal várja őt az ócsai konvektorgyár, no meg a hátsó kert, ahol kapálgathat? Miféle arrogáns, bután burzsuj attitűd ez, ami megint csak ismétlődő módon, nem az első problémára kínálja „megoldásként” azt, hogy akkor majd lesz egy telep, ahova kipakollak titeket? Mert, ugye, a közmunkaprogramban is hasonló tervek forognak (ahol egyébként létező problémára keres választ a kormány, és szintén örömteli, hogy legalább foglalkozik az üggyel – de kár, hogy így). * Devizafalva egy zsákutca, egy végállomás. Az elveszett tulajdon (tetszik vagy sem, ma Magyarországon a feketén kiadott, a bérlő számára jellemzően nulla jogosítványt és biztonságot nyújtó, kvázi bérlakások országában csak a tulajdon a stabil) helyett az ócsai bérlemény pontosan azt teszi, amit az oktatásban (fizess, hogy tanulhass) és az egészségügyben (fizess, vagy megdöglesz) már kiválóan képvisel a jelenlegi kormány. Egy jó hatvanöt éve meghaladott kasztrendszer kereteit nyomná bele újra a társadalomba. Úgy takarítják el a hiteleseket Devizafalvára, mintha a Rizikó nevű társasjátékban tolnák át az egy szem kis katonát Afrikai csücskére. Arra a cinizmusra meg tényleg csak pár mondatot vesztegessünk, amit a „mentőcsomag” jelent. Mert itt, a rögzített árfolyamos törlesztésnél ugyan ki jár legrosszabbul? Megint csak az adós, akire 2015 elején (hopp, pont a következő országgyűlési és önkormányzati választások után, micsoda véletlen) szakad majd rá a devizahitele mellett a kormány közbenjárására és javaslatára az árfolyam-különbözetből fakadó teher. A Fidesz? Ő, köszöni szépen, most legfeljebb 2014-ig tekintene. A bankok? Ők meg köszönik szépen a régi-úgy ügyfeleket, az új hiteleket, a hosszabb futamidőt. Apropó, azt tudták, hogy természetesen az is több tízezer forintjába kerül az ügyfélnek, hogy a „megmentéséhez” szükséges szerződésmódosítást megtegyék? A saját otthon, az meg csak olyan hitelből mehetett, mint amik most dőlnek be. Megint csak: ma már, a mai feltételekkel, mikor, hogyan szedi össze azt a 8-10 milliós önerőt, mondjuk egy fiatal pedagógus házaspár? Hárman vagyunk benne a buliban, hárman, együtt kéne most felelősséget vállalni: a bank, az állam és az adósok között elosztva a terheket máris bentebb lennénk. De az a rendszer, ahol most sem jár rosszul a bank, az otthonát vesztő adóst meg Ócsára dugja el az állam, az tisztességtelen, igazságtalan, tűrhetetlen. Mértéktartást és tisztességet a pénzintézetektől (ha tudnak ilyet), felelősséget és a magyarok emberként, nem pedig társaságjáték-figuraként kezelését az államtól; és ekkor, csak ekkor kemény munkát és pontos törlesztés az adósoktól. Ide klikkelve érheti el Ceglédi Zoltán írását a Hírszerző.hu-n. |
Segítek Szijjártó Péternek: az emberek pont arra szavaztak tavaly tavasszal, hogy a fizetésképtelen devizahiteleseket a kormány könnyűszerkezetes bérházakból ácsolt telepre deportálja, összeköltöztetve őket a Duna-Tisza közi homokhátság egyik félreeső sarkában, "házikerti növénytermesztésre", Ócsára. Pont erre szavaztak, amikor a Fidesz azt ígérte, hogy megvédi a devizahiteleseket.