Trágár Tomi |
2011-08-07 10:33:23 |
|
Hiába ügyeskedik azzal Darcsi felelős (?) szerkesztő úr, hogy az agyszüleményeként életre keltett Magyar Béci bácsi az, aki vele szemben (sajnos) időszerűnek véli ezt a kifejezetten csak a bunkókra jellemző stílust, sokan már régóta nem hiszünk neki. Értjük jól, valójában maga a szerkesztő akarja Béci bácsi mögé bújva most is azt elhitetni velünk, hogy a havi cc. 8 ezer euróból életét "tengető" falinaptár-sztár, brüsszeli honatya ezzel a fiatalos stílusával a twitteren valójában csak azt mondja ki, ami egyúttal a tömegek igazsága. S próbálja azt is az évi 23 millió Ft közpénzzel megtámogatott kiadvány felelős (?) szerkesztője soraival azt legitimálni, mindez nem más, mint egy (fülkeforradalom utáni) szabadságharc Amerikával szemben. Darcsi István glosszájában mindezt csupán Béci bácsi mondja, de valójában mégis ő írja meg a 27 ezer példányban és 60 ezer ember tájékoztatása számára ingyenesen megjelenő, minden veszprémi postaládájába eljutó kiadványban azt, hogy ez a sportminiszter korában sok milliárdot stadionbeléptető kapukra kidobó „Tomigyerek” nem tesz semmi rosszat, csak ahogy annak idején az oroszoknak, most meg az amerikaiaknak vágja a képébe a „véres” valóságot. Nekem erről az obszcenitásoktól sem mentes szabadszájúságról -a felelős (?) szerkesztővel ellentétben- nem az jut az eszembe, hogy milyen jó is, hogy minden kötelező udvariassági formát levetve lehet (felelőtlenül és) következmények nélkül bármit mondani, majd azt némi idiotizmusra valló módon egyfajta szabadságharcnak vizionálni. Sokkal inkább az, amikor annyira "átszakadt" az országban a felelőtlenség "gátja", hogy az oroszoknak, majd az amerikaiaknak is képesek voltak eleink hadat üzenni. Tudom ez már nagyon régen volt. Na, de nem kellene teljesen elfeledni azt a sok-sok százezer vétlen áldozatot, amit leginkább annak az esztelenségnek "köszönhetünk", hogy háborús bűnösök vélt igazságait visszhangozva a Don-kanyarban (idegen földön) akartak a magyarok akkor rendet tenni és háborút nyerni. („...mi nemigen hittük, hogy 2000 km-re Magyarországtól a mi hazánkat védjük, és megnyerjük a háborút ... a mienk, az egy ilyen „mitlaufer hadsereg" volt, amelyiket odadobtak ... valószínűleg ... hogy eleget tegyenek Hitlernek a visszakapott területekért." (Sára Sándor: Pergőtűz c. filmjéből)) Az amerikaiakat pedig nevetséges és ostoba hadüzenetünkkel a náci németek vazallusaiként arra ingerelni, hogy hazánkat azok ellenséges területként látva, a hadműveletek során a polgári lakosságot is sok-sok áldozatot követelő, mindent elpusztító bombázásoknak tegyék ki. (1941. december 12-e: nem túlzás azt állítani, hogy a modern kori magyar történelem egyik legtragikomikusabb epizódja volt az Egyesült Államok számára megfogalmazott hadüzenet. Romsics Ignác a "Magyarország története a XX. században" című monográfiájában írta, a német és olasz sürgetésnek engedve Bárdossy László kormányfő az USA budapesti nagykövetével közölte a magyar döntést. Romsics hangsúlyozza, hogy Magyarország "lépését Roosevelt elnök nem vette komolyan, s csak hónapokkal később terjesztette a Kongresszus elé." A december 7-i Pearl Harbor elleni támadás után hadviselő féllé vált Egyesült Államok "ugyanis hazánkat és a szomszédos országokat is a náci Németország olyan vazallusainak tekintette, amelyekben a kormányok szava és politikája nem tükrözi a lakosság többségének véleményét.") Persze egészen bizonyosan nem kell a mai kor (meglehetősen ostoba) politikusainak magatartása miatt a II. világháborúban átélt szomorú történetekhez hasonlóaktól tartani. Tartani attól kell, hogy elveszítjük politikusaink mérhetetlen szűklátókörűsége és önzése miatt minden -nemzetünkre jellemző- ma már csak nyomokban meglévő jó tulajdonságunkat. Szerethetetlenné, meg nem értetté és magányossá, együttműködő (nemzetek,) társak nélkülivé válhat kicsiny kis hazánk. Ami sokak, milliók boldogulásának, jövendő életének teljes ellehetetlenüléshez, s csak igen kevesek (dölyfös) anyagi jólétéhez vezet. A legenda szerint a washingtoni külügy illetékese és a magyar ügyvivő között hangzott el és annak idején a pesti utcán is ezt suttogták vissza egymásnak az értelmesebbek: |
Miközben a testületi ülésekről szóló tudósításokból -szerintem nem éppen a véletleneknek köszönhetően- rendszeresen kimaradnak a legfontosabb információk, arra van bőven karakterszám, hogy a „Dájcstomi” -féle trágárságoknak tág teret engedjen a Veszprémi 7 Nap.