Kínos vagy sem Kína barátsága?

2011-07-31 08:45:31

Két publicisztikát ajánlok ezúton figyelmükbe. Mindkettőt érdemes alaposan elolvasni és a megadott linken keresztül akár az írások végén olvasható hozzászólásokat is áttekinteni. Kinek van igaza, kinek hisznek inkább? Azt döntsék el Önök.

A kínai kormányfő június végi budapesti látogatása meglepően nagy visszhangot váltott ki, holott az elmúlt másfél évtizedben nem ez volt az első legfelsőbb szintű látogatás. Ennek oka elsősorban a Fidesz–KDNP-koalíció és különösen e koalíció vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök részéről a „kommunista” Kínával kapcsolatban az utóbbi másfél évben végrehajtott 180 fokos politikai fordulatban keresendő.

Ez némi zavart okozott a koalíció soraiban is, politikai ellenfeleinek pedig alkalmat és ürügyet adott az e fordulatot megtervező és végrehajtó pártvezér elvhűségének, politikai és ideológiai következetességének a megkérdőjelezésére.

Ám az ország sorsa iránt felelősséget érző embereknek elsősorban nem értetlenkedniük, élcelődniük vagy fanyalogniuk kellene e határozott fordulat láttán, hanem inkább örülniük. E, némi túlzással történelmi jelentőségű változás Orbán Viktornak azon a felismerésén alapul, hogy a XXI. század következő évtizedeiben a tízmilliós Magyarországnak olyan szövetségesre is szüksége van, mint az elmúlt évtizedekben a második legnagyobb gazdasági világhatalom rangjára emelkedett, 1350 millió lakosú Kínai Népköztársaság. Ez egy olyan idős Kínakutató közgazdász és politológus véleménye, aki eddigi tevékenysége alapján nemigen vádolható a hatalmon lévő politikai elit iránti elfogultsággal.

A sajtó mindenekelőtt azt a kérdést feszegette, hogy vajon miért épp most, 2011 júniusában, azaz a kétharmados többséggel kormányt alakító Orbán Viktor regnálásának évfordulóján látta a kínai vezetés elérkezettnek az időt arra, hogy meglepően rövid idő elteltével viszonozza a magyar miniszterelnök hivatalos kínai látogatását, mégpedig oly módon, hogy a kiemelt jelentőségű londoni és berlini tárgyalásai előtt találkozzon a magyar miniszterelnökkel. Ennek egyik – szerintünk inkább csak hivatkozási, azaz alibi jellegű – oka az lehetett, hogy a látogatás időpontjában Orbán Viktor hivatalosan még az Európai Unió soros elnöke volt. A másik, ennél fontosabb ok az volt, hogy Orbán Viktornak sikerült meggyőznie a kínai vezetést arról, hogy a világfejlődés jelenlegi helyzetének és alapvető tendenciáinak megítélésben nézetei közel állnak a kínai vezetők nézeteihez. Továbbá arról is, hogy – elődeivel ellentétben – a kétharmados parlamenti többség birtokában az ő kormánya képes lesz a két ország közötti kapcsolatokat az eddiginél szilárdabb alapokra helyezni, sőt mi több, a stratégiai szövetség rangjára emelni.

Ide klikkelve olvasható tovább a Nol.hu-n Tálas Barna sinológus írása.

Mielőtt a kínai valósággal foglalkoznánk, próbáljuk értelmezni és létező tényekhez lehorgonyozni azt, amit miniszterelnökünk a Nyugatról gondol. Összekever két dolgot. Azt mondja: "a nyugati fogyasztói társadalomnak és a jóléti társadalomnak érkeztünk el a végére". Sőt: "A jólétinek nevezett fogyasztói társadalmak Nyugaton véget értek." Csak hát olyan fogalmat, hogy "jóléti társadalom", a nemzetközi szakirodalom nem ismer. Jóléti állam van, és az nem azonos a fogyasztói társadalommal. Utóbbi a 68 körüli szélsőbaloldal csatakiáltása volt, fiatal és idősebb bölcsészeké, akik nem bírták feldolgozni, hogy  a történelemben először a nyugati országok népességének többsége szabadságban és bőségben él, de az álom nem az általuk elképzelt osztályharcos igazság diadalával vált valóra.

Nem bírták elviselni a bőségnek azt a feltételét sen, hogy az emberek nem a kemény, "kizsákmányolástól" mentes, közösségért végzett munkájuk egyenes jutalmaként jutnak a fogyasztási javakhoz, hanem csak úgy: van pénzük, és azt vesznek, amit akarnak. Azaz nem "megfelelő ellátás" van, hanem szabad piac. Ki kellett mutatniuk tehát, hogy a szabadság valójában rabság. Az emberek olyan dolgokat vesznek meg, amikre nincs is szükségük, és azért veszik meg, mert a termelő magáncégek, amiknek csak a profiton jár az eszük, tudtukon kívül rájuk erőltetik.

A NER ideológiájának néhány fontos eleme simán visszavezethető 68-ig. A "fogyasztói társadalom" eredeti kritikájában ugyanakkor az államadósság és a munka nélkül kapott állami juttatás nem téma. De még a "spekulatív tőke" sem. A főszereplő egyik oldalon a termelő tőke, amelyik fölösleges árukkal és szolgáltatásokkal árasztja el a piacot; a másik oldalon pedig a hedonista középosztály és a középosztály életformájához vonzódó munkásság, amelyik szabadságáról lemondva megfeszítetten dolgozik, hogy megvegye azokat a dolgokat, amikre nincs szüksége. Ugyanez magyar változatban, a Kádár-rendszer 68 utáni, balról jövő kritikájában: az emberek túl sokat dolgoznak – a második gazdaságban, háztájiban – fölösleges anyagi javakért, megfeledkezvén az alapvető emberi, közösségi, nemzeti értékekről.

A jóléti állam viszont egészen más – milyen egyszerű lenne belinkelni a magyar Wikipédiát, de  pont magyarul ilyen cikk nincs. Az angol cikk az Encyclopaedia Britannica meghatározását használja, megpróbálom lefordítani: "a kormányzásnak az a felfogása, mely szerint az állam kulcsfontosságú szerepet játszik polgárai gazdasági és szociális prosperálásának védelmében és előmozdításában. Alapvető elvei az esélyegyenlőség, a javak méltányos elosztása és az, hogy a köznek felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik nem tudják biztosítani maguknak a jó élethez minimálisan szükséges feltételeket." Mint látható, ennek viszont a fogyasztói versenyhez, a "több munkáért több javat" elvéhez nincs semmi köze. A "spekulatív tőkéhez" szintén nincs. A  főszereplők itt egyfelől az állam, másfelől az állampolgárok, de közülük is legfőképpen a szegények, nem pedig a középosztály.

Annak, hogy Orbán Viktor számára a "jóléti állam" fogalma nem létezik, nagyon egyszerű magyarázata van: ő és talpnyalói ennek a  sajátosan magyar – az anyagi és szellemi csórósága  miatt államfüggő középosztályra koncentrált – változatát állították be az egyetlen lehetséges világnak legalább nyolc éven át, sőt már első kormányzás második felében. Mondjuk, ezzel a jelszóval: "A köznek felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik a középosztályból nem tudják biztosítani maguknak a jó élethez minimálisan szükséges feltételeket." És amilyen héjavijjogással csaptak le az általuk neoliberálisnak nevezett modell bukására, olyan angyali ártatlansággal nem vették észre a tényt, hogy a jóléti állam már egy előző szakaszban leszerepelt.
Törvényszerű volt, hogy a Fidesz kormányra kerülése után pillanatokon belül kiderüljön a magyar változat tarthatatlansága, de hát ezt mégse lehetett saját bukásként bevallani. Egyszerűbb úgy tenni, mintha nem létezne, és soha nem is létezett volna. Azonkívül mindenki más hibáztatni: az előző kormányokat, a bankokat, a multikat, a munkanélkülieket, akik tudnának dolgozni, csak nem akarnak, olyan fenejó dolguk van.

Vegyük észre a párhuzamot  és a különbséget: a magyar állam vészes eladósodáshoz vezető út első nagyobb lépése a fogyasztás államilag történő serkentése volt: a kedvezményes lakáshitelek bevezetése volt az első Orbán-kormány idején, azzal az ideológiával, hogy erősíteni kell a magyar középosztályt. A 2008-as világválsághoz az olyan amerikai hitelek bedőlése vezetett, amiket pontosan nem a középosztály, hanem az életformájából addig kimaradó, "kockázatos" rétegek kaptak, és nem, nem úgy, hogy az állam finnyásan kivonult a tőkepiacról, hanem úgy, hogy nagyon is részt vett benne. De mindegy, az orbáni koncepcióban, mint láttuk, minden egybemosódik.
A totális nyugati bűnösség állapotával áll szemben az elképzelt kínai modell. Ott nincs fogyasztói társadalom. Hozzáteszem, az Orbánék vakfoltján tartózkodó jóléti államnak sincs nyoma. E modell jellegzetességei tehát:

1. A növekedés kulcsa az, hogy rettentő sokan rettentő sokat dolgoznak. Nem könyvelési trükkökkel varázsolnak gazdasági növekedést, hanem mint Orbán Viktor mondotta, "a munka a fedezet". Nincs munkanélküliség, sőt, munkaerőhiány van.
2. Az emberek igénytelenek, keveset fogyasztanak. Viszont takarékoskodnak. Ennélfogva nem baszkerálják az államot, így az állam sincs eladósodva, sőt hatalmas devizatartalékai vannak.
3. Az állam erős, tehát azt csinál, amit akar. Van is fegyelem.
4. És mivel jó dolgokat akar, a dolgozó nép egységbe forrva szereti az ő államát.
5. Miért ne szeretné, amikor rohamos a növekedés?
Csak hát nincs így.

Tokfalvi Elek Hírszerző.hu-n megjelent publicisztikája ide klikkelve érhető el.

 

Vissza...