Nácikkal a Fidesz ellen? |
2011-07-21 09:44:40 |
|
És mi van akkor, ha ezzel az utóbbi mondattal a Jobbik is egyetért? Az van, hogy ezt ki kéne használni. "The best argument against democracy is a five-minute conversation with the average voter." Kísértet járja be a nyilvánosságot, a Fidesz-ellenes nagykoalíció kísértete. Pontosabban az, hogy a két, demokratikusnak nevezhető ellenzéki párt bevonja-e magát az ördögöt is a Nemzeti Ügyek Kormányának leváltási stratégiájába? Így aztán ördögtől meg sátántól hemzsegnek a cikkcímek, holott az alapkérdés az, hogy a pro forma ellenzéki nácik pro forma felhasználhatók-e a jelenlegi kormány megbuktatására, ha a készülő választási rendszer másképp nem rendeli. Gondolatkísérletről van szó persze, az LMP-s Karácsony Gergely javaslatáról, amely az értelmiség szűk szellemi keretei között futja a maga köreit, miközben a két másik vonatkozó párt napok alatt levette napirendről. „Az ördöggel is összefogna az MSZP a kormány leváltása érdekében, a Jobbikkal azonban nem” - közölte Kovács László, Mesterházy Attila pedig azzal söpörte le a témát, hogy „csak demokratikus pártokkal tudom elképzelni az együttműködést, a Jobbik pedig nem ebbe a kategóriába tartozik.” Ami persze igaz, csak éppen a – kétségtelenül bizarr – LMP-s javaslat leglényege mellett megy el, ami pedig a demokratikus viszonyok részleges helyreállítása, a rohamtempójú kármentés lenne. A Jobbik nemzeti-szocialista alapállású, rasszista párt, márpedig ilyennel az ember nem hogy nem közösködik választásilag, de lehetőleg nem is beszél – ezt a morális alapállást kevés demokratának kell magyarázni. Éppen ezért totálisan érthető és átérezhető minden „nácikkal nem, nem soha” típusú felháborodás. Nade. Mi van akkor, ha jó egy éve nem barna vagy vörös nácik, hanem hatalomittas, magukat polgári konzervatívnak tartó ideológiamentes, jobbos ámokfutók számolják fel módszeresen a demokrácia intézményeit, betonozzák be politikáikat és kádereiket – reményeik szerint – évtizedekre, és fogadnak el hamarosan egy olyan választójogi törvényt, ami már eleve kizárja kisebb ellenzéki pártok fel- és befutását? És mi van akkor, ha ezzel az utóbbi mondattal horribile dictu a Jobbik is egyetért? Az van, hogy ezt ki kéne használni. * Ki mondta a következőket: „A kétharmados kormánytöbbség – a választójogi reformot előkészítő parlamenti albizottság megkerülésével – egy antidemokratikus, féldiktatórikus választási rendszer kialakításán dolgozik, mely kizárólagosan a Fidesz érdekeit szolgálja, és a kormányzó pártokat hozza előnyös helyzetbe.” Mesterházy? Schiffer? Nem. Novák Előd. Képviselő- és házastársa, Dúró Dóra pedig egyenesen közölte, a tervvel a Fidesz „megpuccsolná” a többpártrendszert. Ha igaz, amit Karácsony mond, hogy a Jobbik demokrácia-kérdésekben „száz százalékig ugyanazokat mondja”, mint ők, akkor az felveti a kérdést: mi, a narancsuralom alkotmányos leváltásában érdekelt demokraták, hagyjuk-e kihasználatlanul az ebben rejlő potenciált? Sőt, az Áder-féle választásszűkítő csomagot elnézve (egy forduló, több ajánlócédula rövidebb idő alatt, ugrik a kompenzációs lista) a kérdés már úgy merül fel: megengedhetjük-e magunknak egyáltalán, hogy félredobjuk az LMP javaslatát? Kérdem ezt azzal együtt, hogy a Jobbik szellemi elődei anno igen körültekintően kiirtották családom számos tagját, úgyhogy van bennem némi szkepszis az ilyenekkel történő bárminemű kooperációt tekintve. És mégis. Gárda ide, Gyöngyöspata oda, most (még) nem ők a centrális probléma. Idézzük is fel, pontosan mit javasolt lapnyilatkozatában az LMP politikusa. Mivel az Orbán-kormányt elvileg le lehet váltani, a politikáját azonban már nehezen (bebetonozott választási rendszer, Költségvetési Tanács, médiahatóság stb.), ezért 2014-ben egyfajta „technikai”, alkotmány- és törvénymódosító koalícióra lesz szükség, amely elnyeri a kétharmadot, márpedig ez a Jobbik nélkül kevéssé esélyes – állítja Karácsony. „Elég megállapodni abban egy alkotmánykorrekciós szövetség tagjaiként, hogyan állítjuk helyre a versengő pártrendszer feltételeit. (…) Ez a szövetség addig áll fenn, amíg kigyomlálja a demokratikus versengés akadályait. Ehhez bőven elég egy hónap. Ha jól elő vannak készítve, könnyen végig lehet vezetni ezeket a kétharmados törvényeket. És amint meg van teremtve a fair rendszer, fel lehet oszlatni az Országgyűlést és újból starthoz lehet állni, immár sportszerű keretek között. Az új kormány keze pedig nem lesz megkötve.” Bár a köztévé reggeli műsorában Karácsony később maga is „perverz koalíciónak” nevezte az így összeálló csapatot, a helyzet az, hogy a kétlépcsős kormánybuktató javaslat nagyjából a legkonstruktívabb, amit az ellenzék egy év alatt ki bírt izzadni magából. Az elképzelés döbbenetes módon felnőttnek tételezi a választópolgárt, aki el tudja választani az alkotmánymódosító, „technikai” koalíciót a Jobbikkal történő abszurd és demokráciaellenes, tartós együtt kormányzástól; aki tudja, hogy az új kormány a sok megkötés miatt az Orbán-éra folytatása lesz más eszközökkel; és aki emiatt nem esik kétségbe attól, hogy kétszer mehet szavazni: egyszer a kb. öt törvényt módosító kétharmadra, pár héttel később meg a pártjára. Az LMP javaslata természetesen számos sebből vérzik, kezdve azzal, hogy ha a pártok nem lövik le, akkor lelövik az általa túlértékelt választópolgárok: ki nem fogja leszarni 2014-ben a Fidesz által szétzilált intézményrendszer helyreállítását, a választási törvény visszademokratizálását, kit fog izgatni a szabad versengés akadályainak kigyomlálása, mint szempont? Miről beszélne az átlagos szavazó öt percen át? És ami ennél is fontosabb: mi lenne a politikai válasz a totális bebetonozottságra? * Fogjon össze inkább a két ballib demokratikus párt a civil szférával, a 4K! (Negyedik Köztársaság) apolitikus Facebook-os mozgalmával? A piaci reformokat mindig megbízhatóan opponáló szakszervezetekkel? Bauer Tamás is abban reménykedik, hogy a megoldás „...a mai ellenzék demokratikus pártjai, a parlamenten kívüli szerveződések és a demokratikus elkötelezettségű választók összefogásától – közös egyéni jelöltek állításától és egy közös kormányprogram fő vonalaiban való megegyezéstől – várható, s ha ez megvalósul, akkor egy következő választáson le lehet győzni az egyre népszerűtlenebb Fideszt, és ugyanakkor el lehet szigetelni a Jobbikot.” Ha az MSZP és az LMP a következő években nem erősödik meg, akkor hiába várnak a 4K!-tól bármit (lásd egyik szervezőjük döbbenetesen üres, mindennemű politikai tartalomtól mentes cikkét a Népszabadságban). Nem az LMP az első, amelyik reagál a kihívásra, de ő az első, amelyik tartózkodik a bevallottan alkotmányellenes megoldástól (lásd Eörsi Mátyás kétségbeesett érvelését az Orbán-rendszert felülíró népszavazás mellett), a megalkuvástól (lásd pl. Szigetvári Viktor írói munkásságát), és az agresszorral történő soft kiegyezéstől (lásd Miklósi Zoltán cikkét). Lényegesen komolyabb dilemmákat fogalmaz meg az elképzeléssel kapcsolatban Löffler Tibor (Magyar Nemzet, júl.19.), aki szerint a „közjogi nagykoalíció a Jobbiktól addig ódzkodó szavazókban feloldaná a görcsöt, és a Jobbikra szavazás is demokratikus opciónak számíthat a szemükben.” Ez mindenképp végiggondolatlan szempont az LMP részéről, azzal együtt is, hogy a Jobbikot nem kell külön legitimálni. Sajnos közel egymillió polgártársunk a szavazatával legitimálta a nemzeti-szocialistákat, akik szeretik betölteni a demokratikus pártok, a köztársaság intézményei által hagyott gigantikus politikai és közjogi űrt. És ez csak az egyik baj. A fő gond az, hogy a technika ezek szerint még meglenne, de nincs kire szavazni. Továbbra is csak narancssárga, vörös, zöld és barna szocialista pártok ülnek a parlamentben, akik alkotmányozási lázukban majd azt is kigyomlálják a pakkból, amit nem kéne. (Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely annyira hangsúlyozza az egykulcsos adó kiiktatását is, végül is ez is közös nevező lehet az MSZP-vel és a Jobbikkal – ez lesz a méltó halála egy rosszul bevezetett jó ötletnek.) Ellenben hol marad egy, a Fidesztől eltávozott, kritikus jobboldaliakat és/vagy a létező konzervatív-liberálisokat képviselni bíró új alakulat? De ha létre is jönne ilyen, ki gondolhatja komolyan, hogy az új választási rendszer esélyt adna neki? Ha tehát a kérdés úgy merült volna fel, hogy használjuk-e a Jobbikot a Fidesz megbuktatására, akkor a javaslatom az lett volna: mindennek ellenére igen. Minden más esetben is akkor járunk jól, ha érzelmeink helyett az eszünkre hallgatunk. Seres László publicisztikája ide klikkelve található meg a Hírszerző.hu-n. |
Mi van akkor, ha nem barna vagy vörös nácik, hanem hatalomittas, magukat polgári konzervatívnak tartó jobbos ámokfutók számolják fel módszeresen a demokrácia intézményeit, betonozzák be politikáikat és kádereiket – reményeik szerint – évtizedekre, és fogadnak el egy olyan választójogi törvényt, ami kizárja kisebb ellenzéki pártok fel- és befutását?