Arcul veretve

2011-07-19 07:52:21

A lelkiismereti szabadság sérelmére hozott egyházügyi törvény jelentősége túlmutat önmagán. Magyarország jövőjéről van szó. Ez nem a vallásos emberek ügye, ez az ország jövőjét eldöntő kérdés. Hogy megértsük ennek lényegét, szeretném folytatni a témát, hogy Isten szent és kevésbé szent „barmai” előtt is világos legyen a helyzet súlyossága.

(Bartus László: Isten szent barmai, AN július 13.) Annál is inkább, hogy egy Semjén nevű ember ezt a törvényt „demokratikusnak és nyitottnak” merészelte nevezni. Ehhez mindenekelőtt egy antropológiai igazságot kell tisztáznunk. Ennek lényege, hogy az ember szellemi lény. Ez különbözteti meg az állatoktól. A lelkiismeret szabadsága az ember belső szellemi életének alapja, működési módja. Szellemi élet nincs szabadság nélkül. Szabadság nélkül az ember nem szellemi lény. Aki elveszi a belső ember szabadságát, az emberi mivoltjától fosztja meg a másik embert. Ez azt jelenti, hogy a lelkiismeret szabadsága nélkül az ember többé nem ember, hanem eszköz, állat, vagy nevezzük bárminek, de nem ember. Ez minden szabadságának, individuális létezésének és méltóságának forrása. Ha az ember e szabadságát elveszíti, akkor elveszített mindent. Ha nincs sajtószabadság, akkor nem lehet leírni, de lehet gondolni. A lelkiismeret szabadságának elvesztése után gondolni sem lehet, mert az bűn lesz. Ami pedig bűnös, az nem szabad. Ami nem szabad, az viszont félelemmel, szorongással jár, előbb vagy utóbb szankciókat vagy hátrányokat szül, önmagunk megerőszakolását jelenti, és jellemünk torzulását eredményezi. A végén leköpjük magunkat, vagy kitekerjük a nyakát annak, aki ezt velünk megtette. Egyik sem jó.

A lélek megnyomorítása a legnagyobb aljasság, amit emberrel szemben elkövethetnek. Egy hasonló átélt élmény után azt írtam egyik könyvem ajánlásaként, hogy „A legtöbb, amit egy ember a másikkal megtehet, hogy békén hagyja”. Nem a fizikai megsemmisítés, hanem a lelki terror az ember megalázásának, eltaposásának végpontja. Ezért ez a polgári szabadságjogok mindegyikének alapja. Minden más szabadságjog csak ennek a belső szabadságnak a külső kifejezésére szolgál. Ezért a demokrácia legfontosabb követelménye, hogy ezt a szabadságot védje.

Az alaptörvény preambuluma ezzel szemben a belső lelkiismereti szabadság felszámolásának terve, a szellemi jogfosztás alapdokumentuma. A világ egyik legaljasabb irománya. Magyarország nemzeti ünnepe lesz, amikor tűzre vetik és elégetik, miközben az égben tűzijátékot rendeznek. Az egyházi törvény ennek kibontása, megvalósítása.

Tévedett Hillary Clinton, amikor azt mondta, hogy nincs diktatúra, amíg választások vannak. Az ember szabadsága nem a választásokhoz kötődik. Nem attól vagyok szabad, ha vannak – formálisan – választások. Az ember nem „választó” lény, hanem „szellemi” lény. Ezért Clintonnal szemben azt mondhatjuk, hogy addig nincs diktatúra, amíg az ember szellemi élete szabad, belső integritása, a lelkiismeret és a vallás (vagy vallástalanság) szabadsága megmarad. Amíg nem avatkoznak bele az ember Istennel vagy önmagával való kapcsolatába. Ha ezt elveszik, akkor van diktatúra. Az egyházi törvény erről szól. A már emlegetett (Mussolini-típusú) fasiszta állam a katolikus egyházzal karöltve a lelkek fölötti uralmat tűzi ki célul, méghozzá állami eszközökkel. Mindebből következik, hogy amikor ez az egyházi törvény életbe lép, attól kezdve van diktatúra Magyarországon. Ez a határkő. Nem kommunista, nem náci, nem orbánista, hanem fasiszta típusú diktatúra.

A jogállam felszámolása ugyan megtörtént, de az „csak” a demokráciát sérti. Nem érinti „a” szabadságot, a lélek, a szellem, a lelkiismeret szabadságát. A helyes definíció így szól: amikor felszámolják a lelkiismereti szabadságot, attól kezdve van diktatúra. Ezen a ponton ér véget az autokrácia, és kezdődik a diktatúra.

Ennek pontos dátuma: 2012. január 1.

Távozz tőlem Sátán

Mindez egyformán érinti a hívőket és nem hívőket. A hívők tudják, hogy Isten arra teremtette az embert, hogy vele kapcsolatban legyen. Ez a kapcsolat a legfontosabb, legszentebb, legintimebb kapcsolat a világon. Ha valaki ebbe a kapcsolatba belenyúl, az átlép egy olyan határt, amihez senkinek nincs joga, amire senkinek nincs felhatalmazása. Erre nem elég indok a fülkeforradalom. Nabukodonozor a világ leghatalmasabb uralkodója volt, de erre még neki sem volt joga. A nagy magyar birodalom feje sem kivétel.

Az állam az emberek közti viszonyt szabályozhatja. De az ember legbensőbb titkaihoz, legrejtettebb világához az államnak nincs köze. Az államnak egyetlen szerepe lehet ebben: gondoskodik a hit és a lélek szabadságáról, védi a jogot. Ha az állam az, amely ezt a jogot sérti, akkor az állam törvénytaposó. Ennél súlyosabb bűn nincs. Amikor Péter beleszólt abba, hogy Jézus hogyan engedelmeskedjen Isten akaratának, Jézus azt mondta neki, hogy „Távozz tőlem Sátán”! Jézus soha senkire nem szólt rá ilyen durván, soha nem reagált ilyen erőteljesen, mint amikor Péter olyasmibe szólt bele, amihez egy embernek sincs köze. Jóindulatból sem. Aki ezt megteszi, az maga az ördög vagy az ördög szolgája. Aki ebben együttműködik az elnyomó állammal, elitklubról, „versenyről” hadovál, érdemekről hazudozik és makog összevissza, az szintén az ördög szolgája. Ha lelkész, akkor is. Ha maga Péter apostol, akkor is. Ha Sándor apostol, akkor is.

Aki a lelkiismereti szabadságot sérti az egyrészt gazember. Másrészt, nem az emberi törvényeket, hanem Isten törvényét hágja át. Aki beavatkozik az Isten és az ember közötti kapcsolatba, annak semmi sem szent, attól kezdve mindenbe beavatkozik. Nincs többé korlát, nincs kordon, amit lebonthatna, nincs az életnek olyan területe, ahol az egyén szabadsága megmaradna. A belső szabadságra mért csapást követi a többi. Ha itt sikerül felszámolni a szabadságot, az elnyomást az élet más területein már nem lehet megállítani.

A romlás akkor kezdődik, amikor az egyház és az állam szétválasztása nem következetesen történik meg. Akkor, amikor az állam eltartja a legnagyobb bizniszegyházat, a római katolikus egyházat, amely soha nem mondott le arról, hogy állami eszközökkel vegyen uralmat a lelkek fölött. Nem adhat mást, csak mi lényege. Kitalálják a hazugságot, hogy az államnak szolgáltatnak, és az államnak ezért fizetnie kell. De a cél a megszállás. Ennek tökéletes megvalósulása a Mussolini és a Vatikán között kötött lateráni egyezmény, amely optimálisan fejezi ki az államegyház igényét a lelkek fölötti uralomra, és a fasiszta állam törekvését az emberek ideológiai átnevelésére, amiből a korlátlan hatalmát eredezteti.

A Lendvay utca ördöge

Nem hívő embernek is létezik külső és belső szabadsága. Ha valakinek a külső szabadságát elveszik, de a belső szabadsága megmarad, még tud emberi életet élni, akár még boldog is lehet. Börtönben is szabad ember az, akinek belső integritása, szabadsága, a lelkiismereti szabadsága megvan. De mindenki szenved az elnyomástól a legnagyobb fizikai szabadságban is, ha a belső világának szabadságát elveszik. Akit belül nyomorítanak meg, az meghal, még akkor is, ha külsőleg, fizikailag él. Aki olvasott szépirodalmat, látott filmeket, az tudja, miről beszélek. Minden diktatúra célja az, hogy a belső szabadságot, az autonóm személyiséget, az individuumot felszámolja, elnyomja. Egyetlen diktatúra sem érzi magát biztonságban, amíg ezt az elnyomást meg nem valósítja. Hiába hoznak bármilyen elnyomó törvényeket, hiába csukják börtönbe vagy végzik ki a fél országot, ha belül szabad emberek vannak. Ezért először ezt kell felszámolni.

Érdekességként hadd mondjam, hogy a legutóbbi diktatúrában a Lendvay utcában működött az Állami Egyházügyi Hivatal. Miklós Imrének, a cég vezetőjének, szabad bejárása volt a szovjet parancsnokságra. Ő volt az egyetlen kommunista vezető, aki megkerülhette Kádárt, közvetlenül kapcsolatba léphetett a megszálló oroszokkal. Ennyire kiemelten kezelték a lelkiismereti szabadság kérdését, a szovjetek ennyire tisztában voltak azzal, hogy az emberek fölötti uralom, a diktatúra jövője ezen múlik. Nem volt nehéz dolguk, mivel az egyházakban dolgozott a legtöbb állambiztonsági ügynök, lelkész és püspöki beosztásban, az egyházi vezetők kollaboráltak a kommunista vezetőkkel. Az állam által biztosított viszonylagos jólétért cserébe, bedolgoztak a kommunista hatalomnak azzal, hogy féken tartották a hívőket. Ehhez kaptak szabadságot és állami ellátást, ez volt a dolguk.

Szimbolikus, hogy június végén a Fidesz visszaköltözött a Lendvay utcai székházba, az Állami Egyházügyi Hivatal volt épületébe. Most jórészt ugyanazokkal az egyházakkal dolgoznak együtt, akik ugyanazt teszik, amit a kommunisták idején tettek, csak most ők kommunistáznak a legjobban. Akiket a kommunisták üldöztek, azokat most ők is üldözik, kivéve a Hit Gyülekezetét, amely átállt a másik oldalra. A Fidesz még az Állami Egyházügyi Hivatalon is túltesz, mert a kommunisták nem értettek annyira a szellemtörténethez, mint a katolikusok. Nem véletlen, hogy a kommunisták egy rövid időre jelentek meg a történelemben, és utána örökre eltűntek. Az sem véletlen, hogy a Fidesz székháza éppen a Hősök tere mellett van. Akinek van érzéke a szellemtörténethez és a démonológiához, az minden egyéb ismeret nélkül is képes megmondani, hogy most mi zajlik. Elég körülnéznie a téren, és máris tudja azt, hogy ez mit jelent.

Visszatérve a “látható világba”: ha a katolikusok megszállják közpénzen az iskolákat, az egyetemeket, a munkahelyeket, ha a katolikus egyház elkezd működni ezeken a területeken, ahogyan azt Semjén Zsolt és a II. Vatikáni Zsinat megálmodta, akkor beindul a gondolatrendőrség, a lelkiismeretével, meggyőződésével szemben kényszeríthetnek bárkit bármire. Ekkor kezdődik a hétköznapi fasizmus, a lelki terror, az átnevelés, a szabad gondolat, a vélemény, a lelkiismeret megnyomorítása. Ez a fasizmus lényege.

Ide klikkelve folytathatja Bartus László írásának olvasását az Amerikai Népszava online oldalán.

Vissza...