Betehet a Fidesznek is

2011-07-11 08:33:55

A Fidesz kis pártok indulását megnehezítő választójogi elképzelései akár vissza is üthetnek a nagyobbik kormánypártra a Political Capital elemzése szerint. Az ellenzéki pártok mindegyike elutasítja a Fidesz ötletét, igaz, más-más okból. 

"Úgy tűnik, marad az ellenfeleket már a startvonalhoz állásban is akadályozó jelöltállítási rendszer, bár távolról sem biztos, hogy ez a Fidesznek jó" - írja a kormánypárt választójogi reformjával kapcsolatban a Political Capital (PC).

Áder János, a választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő még szombaton jelentette be, hogy a Fidesz elnöksége egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol, amelyben az egyéni kerületi és az országos listás mandátumok aránya nagyjából azonos lenne, és eltörölnék a kompenzációs listát. A tervek szerint megmaradna a pártokra vonatkozó ötszázalékos bekerülési küszöb, de újdonság, hogy az induláshoz a jelenlegi 750 helyett 1500 ajánlószelvényre lenne szükség az egyéni választókerületben, s ezek összegyűjtésére 21 nap állna rendelkezésre.

A Political Capital - hangsúlyozva, hogy Áder bejelentése alapján még nagyon sok a bizonytalansági tényező - a most ismertetett elképzeléseket a Fidesz tavaly májusban benyújtott javaslatával vetette össze. Akkor azt írták: a legfeltűnőbb változás a jelöltállításra vonatkozó paragrafus. "Egy egyéni jelölt elindítását továbbra is 750 ajánlószelvényhez kötnék, miközben a választókerületek lélekszáma átlagosan 'nulladik' választási fordulóként működő jelöltállítási szakaszban bizonyosan több lenne a továbbjutó" - vagyis az akkori javaslat még kedvezett volna a kis pártoknak.

Bonyolult számtan

Mostanra 180 fokos fordulat állt be a Fidesz álláspontjában, bár - mint a PC ismét hangsúlyozza - egyelőre "alig jutunk közelebb ahhoz, hogy mekkora is a nehezítés". Áder javaslatait "értelmezhetjük úgy is, hogy az eddigi 176 egyéni hellyel összesen 210 listás mandátum állt szemben, és ezeket az arányokat kívánja a Fidesz most is megtartani. Ha így van, akkor 91 egyéni körzetre és 109 országos listás helyre számíthatunk. Ebben az esetben az 1500 ajánlószelvény gyakorlatilag helyben hagyná a ma is hatályos gyakorlatot: körülbelül dupla akkora területen kellene dupla annyi szelvényt gyűjteni".

A másik opció, hogy "kivesszük a számításból a kompenzációs mandátumokat (hiszen akár így is értelmezhető a 'kompenzációs lista (…) nem lesz' kitétel), és a korábbi 176 egyéni hely mellett csak a korábbi 152 területi listás mandátummal kalkulálunk". Ha a Fidesz elnöksége most ezt az arányt vette alapul, akkor körülbelül 107 egyéni és csak 93 országos listás mandátumra lehet számítani. Ebben az esetben viszont valamelyest nehezebb lenne a szelvénygyűjtés: eddig (átlagosan) minden hatvanadik választópolgártól kellett megszerezni az áhított cetlit, ezzel a változtatással pedig már minden ötvenediktől kellene. A szelvénygyűjtési időszak 36-ról 21 napra csökkentése viszont mindkét forgatókönyv esetén jelentősen megnehezíti a kisebb politikai erők dolgát. "Igaz, az a kitétel, hogy az országos lista állításához elegendő az összes kerület egynegyedében (legalább kilenc megyére és Budapestre elszórva) jelöltet állítani, komoly könnyebbség az eddigiekhez képest: így akár az is lehetségessé válik, hogy úgy legyen egy párt választható minden egyes szavazókörben, hogy tíz megyében sehová sem kopogtat be" - írja az elemző intézet.

Összességében a vázolt koncepcióból "mégis az világlik ki, hogy a Fideszben továbbra is a riválisokat már a rajtvonalhoz állás előtt legyőzni kívánó hangok a meghatározóak". Ez a PC szerint azért tűnik rövidlátó taktikának, mert minél nehezebb a megosztott ellenzéknek külön-külön teljesíteni az indulási kritériumokat, annál valószínűbb, hogy már a jelölési időszakban szövetségbe kovácsolódnak. "Azért furcsa, hogy a Fidesz döntéshozói ezzel a lehetőséggel nem számolnak, mert az egy és két forduló tekintetében - szintén nem tudhatjuk, mennyire hiteles információk szerint - épp e logika mentén próbálják kisakkozni a számukra leginkább kedvező eredményt. Ha nincs második forduló, kétségkívül megszűnik az első forduló utáni szövetségkötések lehetősége".

A PC szerint a Fidesz taktikája ott bicsaklik meg, hogy ha a pártban eldőlt, hogy kiiktatják a második fordulót, akkor "az az érdekük, hogy kisebb és nagyobb ellenfeleiket arra ösztönözzék, hogy önállóan induljanak harcba, és egymásra is ellenfélként tekintsenek". Ehhez azonban "jóval gálánsabb jelöltállítási feltételek kellenének, mondjuk olyanok, mint amilyenekkel maguk a kormánypártok alig egy évvel ezelőtt álltak elő, vagy még inkább olyanok, amelyek végleg kiiktatnák a választásokat túl régóta mérgező, velejéig korrupt ajánlószelvény-rendszert".

A határon túli választók szavazati joga nem keltett egyelőre komolyabb visszhangokat, ezzel kapcsolatban Áder János azt mondta, a Fidesz-elnökség szombati ülésén több lehetőség is szerepelt, az azonban, hogy milyen módszert, milyen eljárást javasolnak arra, hogy a külföldön élő magyar választópolgárok élhessenek szavazati jogukkal, augusztus végére derül ki.

Kiakadt az ellenzék

Az ellenzéki pártok mindegyike bírálta az ötletet. Az MSZP szerint az elképzelés visszalépés a korábbi törvényhez képest, mivel az arányosság követelményének még kevésbé felel meg, mert nem tükrözi a választási akaratot. A határon túli magyarok szavazati jogára vonatkozó  elképzelést azonban elfogadhatatlan a szocialisták számára. "A belföldi lakóhelyhez nem kötött szavazati jog gyakorlatilag a köztársaság törvényeibe való beavatkozást enged a határon túliaknak" - érvelt Molnár Zsolt még a hétvégén. Ugyanakkor a javaslat egyes elemeit - a részletektől függően - elfogadhatónak nevezte a politikus, például az egyfordulós megoldást és az ajánlószelvények megtartását.

 

A Jobbik szerint a Fidesz választási reformja a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert. Ez az újabb aránytorzítás már "az egypártrendszer felé tett ugrást" jelentené - közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője.

Az LMP számára tárgyalási alapként sem fogadható el a Fidesz választási rendszerre vonatkozó legújabb javaslata, mert az az ellenzéki párt szerint egyebek mellett tovább erősítené az ország politikai megosztottságát és a két nagy párt, a Fidesz és MSZP "bebetonozását" szolgálná.

A cikk forrása ide klikkelve érhető el a Hírszerző.hu-n. 

 

Vissza...