Bilincsbe verve

2011-07-09 19:56:29

Íme egy teljesen fölösleges kérdés Szilvásy-ügyben: miért kellett a volt minisztert megbilincselni, hiszen az előállításakor nem tanúsított semmiféle ellenállást, inge alól nem dudorodott ki fegyver, túszul se akart ejteni senkit, menekülni meg pláne nem, ezt már megtehette volna előtte százszor is.

Már az elején jelezzük: nem akarunk a kommunisták tőről metszett hibájába esni, így nem feltételezünk semmiféle politikai szálat, sőt el tudjuk képzelni, mekkora meglepetést okozhatott kormányzó körökben a hír, hogy gyerekek, a Szilvásyt bevitték, amit álmunkban se gondoltunk volna; majd a fiúk arcán átsuhanó riadalom, hogy jaj, csak nehogy mi legyünk a következők.

Mi a magunk részéről még a demonstrációs vonalat is elvetnénk, mármint, hogy él úgy nagyjából egymillió hű pártszavazó az országban, aki szemében kizárólag rabláncra fűzött politikusok szüntelen vonulása igazolja egy kormány építőmunkáját; nincs ezzel semmi gond, sőt, ha egy háborút viselő tízmilliós országban csak egymillió embernek forog a szeme vérben, akkor az még egészen jó aránynak mondható.

Hanem azért érthetetlen az eljárás, mert a bilincset már a szocik alatt is használta a rendőrség, márpedig ami a szociknak jó volt, az eleve nem lehet jó a nemzetnek. Ennek jegyében látjuk napról-napra, hogy mindent átfestenek, átneveznek, letagadnak és megszüntetnek, már a mentőautó is sárga, csak a bilincs marad. Ha nem szükséges, akkor is; úgy látszik, az igazi rendszerváltást épp az mutatja, hogy miben nincs váltás.

Tavaly Geréb Ágnes pártsemlegesnek mondható bábaasszonyt vitték bilincsben a tárgyalásra, előtte pucérra vetkőztették, nehogy a beszélőről jövet becsempésszen valamit a cellájába, leginkább szülőszéket, vajúdó asszonyt.

Pár napja bundázó magyar futballistákat fogtak el, meg lehet nézni a világhálón: álmukban törtek rájuk, ott fekszenek egy szál gatyában a földön, egyszerre négy géppuska csöve mered rájuk, akárha partizánokat fogtak volna, a végén az egyiket fölemelik, nyakát átfogják, fejét hátrafeszítik, s mint zsákmányt mutatják büszkén a kamerának; bravúros akció, mestermunka.

Állítólag a kommandós nem tehet mást: akcióban nincs helye a kényeskedésnek, különösen háborúban.

Megjegyzem, a civil szférában sincs helye: rádiós és tévés kollégák mondják, hogy a napok óta zajló közmédiás autodafén egynémely humánerőforrás-felelős kifejezetten kéjjel, a jutasi őrmesterek szellemi fölényével sorakoztatja az erőforrásokat, ki maradhat, s ki lesz kirúgva; meg lehet nyugodni, e tekintetben is hosszú évtizedekre meg van alapozva a rendszer.

A törvényi alap már megvan hozzá, sőt, ha a parlament kicsit rákapcsol, akkor az ősszel remélhetőleg a római jognak írmagja se marad a törvénykezésben, helyébe átmenetileg nyilván Hammurapi törvénykönyve lép. Azért nem merem Kínát mondani egyből, mert a vezéri jelzésre hirtelen Kína-rajongóvá vált tábornak leginkább annyi ismerete van a kínai kultúráról, hogy régen a kínaiak nem adtak áfás számlát, ma viszont már adnak; ehhez képest Kósa Lajos megállapítása, hogy „Kína nem Európa”, valóságos történelemkönyv.

Az viszont nem kétséges, hogy az új testvér mintaként szolgálhatna az igazságszolgáltatásban is, főleg ami a hatalommal való visszaélést és a korrupciót illeti: a bűnösök keményen meglakolnak. Sajnos azonban épp ebből adódhatnak némi gondok a honi adaptáció során: a kínai ítélkezési gyakorlat szerint a magyar politikai elit és köreinek háromnegyede már nem volna életben.

Megyesi Gusztáv (az Élet és Irodalom munkatársa) írása ide klikkelve érhető el a Nol.hu-n. 

Vissza...