Hóhér hiánya

2011-07-04 18:19:33

Az ügyészséget, sőt, még a katonai ügyészséget is megilleti az "ártatlanság vélelme". Éppen ezért nem állíthatjuk biztosan, hogy most politikai megrendelésre, aljas indokból és célból, bűnszövetkezetben, előre megfontolt szándékból egy koncepciós politikai pert készítenek elő Szilvásy György és társai ellen.

De legnagyobb fájdalmunkra, azt kell mondanunk, hogy erős a gyanú. Fideszes informátoraink - mert ott is van mindig olyan, aki gondol a jövőre és szeretne pár kis piros pontot összegyűjteni, arra az időre, ha fordul a kocka - szerint a kedves vezér nem csinál régóta titkot belőle, hogy Gyurcsány Ferencet le akarja csukatni jó alaposan. Azt is kifundálták már egy ideje, ha vége az EU elnökségnek, akkor elintézik a még szabad sajtó maradékát és leszámolnak a politikai ellenféllel. És ha ehhez ügyet kell kreálni, hát édes istenem, ha másként nem lehet a haza üdvére tenni, akkor ennyit még megtesznek.

Szilvásy Gyurcsány egyik legközvetlenebb munkatársa volt. Az eddig történtekből azt sem túl bonyolult kikövetkeztetni, hogy Szilvásyt nagy nyomás alá fogják helyezni, ahogy a szintén eljárás alá vont volt nemeztbiztonsági főigazgatókat is, hogy valljanak az egykori szocialista kormányfő ellen. A többit el tudjuk képzelni. És ahogy elnézem, lesz ehhez ügyész, rendőr, de még bíró is. Nem tudunk olyat a történelemből, hogy a kivégzés hóhér hiányában elmaradt volna.

Ettől még, ami történik szégyenteljes. Ráadásul csodálkozva figyelem például a szocialista párt vezetőit, akik nem túl nagy lelkesedéssel állnak ki az övéik mellett. Arra is kíváncsi vagyok, van a tervük arra, hogy mit tesznek, ha Orbán emberei szép sorban vadásszák tovább le őket? Ha csak a csodában bíznak, vagy abban, ha meghúzzák magukat, megússzák - akkor csúnyán tévednek.

A most justis mordot elkövetőknek pedig nem fenyegetés, csak tényközlés, hogy ne feledjék: aki kardot fog, kard által vész el. (Ha részletesebben érdeklődnének, mert feltámadt a lekiismeretük: Mt 26.52)

 
Dési János írásának forrása ide klikkelve érhető el a Népszava.hu-n.

 

Vissza...