Kiborult egy tál eper…

2011-06-07 17:03:15

bár az is lehet, hogy Szamóca...Előfordul ez ilyenkor, nyárelőn, hisz terem bőven. A győri eperkiborulás mégsem szabványos történet.  Végleges döntést hozott Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése, 22 szavazattal, egyhangúlag Forgács Pétert választotta a Győri Színház igazgatójává, a másik pályázóval, Eperjes Károllyal szemben.

Az újsághír még azt is tartalmazta, „Eperjes a döntést követően sietve távozott, mindössze annyi kommentárt fűzött a döntéshez, rólam nem szavaztak, a FIDESZ az MSZP-vel együtt Forgács pályázatára igennel szavazott, de az én pályázatom szóba sem került, ezért meg sem tudhattam, hogy az én pályázatomra hányan szavaztak”.

Sértett ember, zaklatott megnyilvánulása.

Szamóca „kiborulása” nem ekkor kezdődött, hanem már amikor a közgyűlés kulturális bizottsága nyilvánosságra hozta, 7:1 arányban Forgácsra voksoltak vele szemben. Ezzel szembesülve, elszégyellve magát hallgathatott volna. Ezzel szemben nyilatkozatával világgá kürtölte, milyen méltánytalanság érte őt, a miniszterelnök úr „bizalmasát”, a budapesti Új Színház állandó tagját, a soproni Színház „állandó” vendégművészét, a veszprémi Petőfi Színház „állandó” művészeti tanácsadóját. Nem nyerhette el a Győri Nemzeti Színház igazgatói székét. Pedig ő aztán mindent megtett a sikerért. Leendő művészeti tanácsadója, pályázatíró társa az az Oberfrank Péter lett, akinek testvére Pál azt a veszprémi színházat igazgatja, ahol ő „tanácsadó”, akit egyébként személyesen ő választott ki, hiszen egyetlen feltételt támasztottak Bujtor halála után a „leendő igazgatóval” szemben, hogy elfogadja a művészeti tanácsadó – nevezetesen Eperjes – személyét. Még mielőtt aggódni kezdtek volna Budapesten, Sopronban és Veszprémben, hogy a győri pályázat elnyerése okán elveszítik „nélkülözhetetlen” művészüket, sietett mindenkit megnyugtatni, senkit nem ér sérelem, „minden korábbi státuszát” megőrzi, úgy megy Győrbe, hogy egyúttal mindenhol máshol „marad”.

És ezt ő komolyan is gondolta…

Ha valakiben felmerülne a „haknikirályság” gyanúja, azt eloszlatja a Heti Válaszban megjelent interjú, amelyből megtudhatjuk, Szamóca tulajdonképpen mindenhol „küldetést teljesít”. Egy kicsit istenit, egy kicsit politikait, de mindenképp magasztosat. Ezért nem nélkülözheti miniszterelnökünk sem tanácsait, meglátásait, kit, mikor és miért kell a szőnyeg szélére állítani, s miért engedhető meg, hogy a jogszerűségnek még a látszatára sem ügyelve az egyik színháztól „egyéni képviselői indítványra” elvesznek ötvenmilliót, a másiknak meg odatolják…

Sértődöttségének indokolását részletezi is, motiváltságát megosztja velünk.

„Tudja”, - hogy honnan - a szakszervezet, a közalkalmazotti tanács küldöttei, valamint Béres Attila (az Operett Színház főrendezője) rá voksolt, tehát ez 3 szavazat, így semmiképp nem lehet 1, mint megjelent a közleményben. (Ebből következik, kettőt „elcsaltak” tőle.) Vitatja az ellene – ha úgy tetszik ellenfelére – leadott szavazatok számát is, ugyanis szerinte abból Szikora Jánosét („állandó” munkahelye, az Új Színház művészeti vezetője), le kell vonni, mert ő érintett.  Megállapítja, nem 7:1 –re, hanem 6:3-ra kapott ki! Nem mindegy kedves Eperjes művész úr? Egy futball hasonlattal élve, - mivel, hogy ezt Ön különösen kedveli - szegény angoloknak annak idején mindegy volt, ők megkapták a 7:1-et is, meg a 6:3-at is, bár a fájóbb emlék nekik nyilván a Wembley, pedig számukra ott volt kedvezőbb a negatív gólkülönbség. Számon kérni Szőcs Géza államtitkár – ha úgy tetszik a kormány – küldöttétől, hogy miért nem rá szavazott…? Ország-világ elé tárni, hogy Oberfrank Pál azért nem szavazott, mert testvérével Oberfrank Péterrel együtt pályázott a hőn áhított igazgatói székbe …? Ebben a mondatban az a legsúlyosabb, hogy szerinte az még etikus lett volna, hogy őt, vagyis „saját” művészeti tanácsadóját igazgatói székbe ülteti szavazatával a veszprémi színigazgató Győrben, de az a körülmény, hogy ezzel együtt testvérét is pozícióba juttatja, ez már tényleg skandalum…! Vélhetően ennél sokkal több történt Győrben, s ez az igazán fájdalmas Eperjes művész úr számára, akiről az mindenképp kiderült, hogy nem tud veszíteni…, legalább is emelt fővel, tisztességesen biztosan nem.

Egyrészt megijedhetett attól, hogy ez egyfajta üzenet „szeretett” miniszterelnökétől, hiszen Szőcs Géza nem lehetett olyan bátor, hogy egyeztetés nélkül így bánik egy ilyen kedvenc-kegyelttel. (Ha valakinek e tekintetben kétsége lenne, úgy emlékeztetem a közelmúltból az operaház igazgatói kinevezésre, ami miatt Rétfalvi miniszter úr már megkapta „selyemzsinórt”, mert nem tartotta be a miniszterelnöki utasítás-elvárást.) Másrészt, Győr példát mutatott Veszprém megye szervilis közgyűlésének, ahol vita nélkül átment Eperjes itteni ámokfutásának köszönhetően, hogy a színészkirályról elnevezett Latinovits Játékszín felvette a Bujtor nevet is, mindössze azért, mert Szamóca főnökeként itt igazgatóskodott egy pár évet. Hogy jön Bujtor pályája Latinovitséhoz?! (Meggyőződésem, Bujtor is tiltakozott volna ez ellen, - tehát egyáltalán nem sértem ezzel a megállapításommal sem kegyeleti jogát, sem emlékét, - de őt már nem tudjuk erről megkérdezni, mint ahogy testvérbátyját sem.) S mindehhez egy testület asszisztált, kiszolgálva az ötlet kitalálóját, Eperjes művész urat.

A kérdés az, időben jött-e ez a pofon?

Nem tudom, de a „jobb későn, mint soha” elv alapján biztos, hogy jókor. Csattanása Veszprémig hallatszott.

Veszprém, 2011. június 6.

Dr. Bősze Ferenc

Az írás megjelent a www.iveszprem.hu portálon is. Kattintson ide!

Vissza...