Orbán egyedül, felkenten |
2011-06-04 05:53:26 |
A polgári demokrácia tudatos felszámolása |
Azzal, hogy az Alkotmánybíróság a homályos jövőbe tolja ki a média- és a nyugdíjpénztári törvények tárgyalását, vagyis annak lehetőségét, hogy azokat legalább részben megsemmisítse, mind jobban gyengíti az amúgy sem erős demokrácia-képet. S járul hozzá, hogy mind élesebb körvonalakkal rajzolódhasson ki már nem is a Fidesz, hanem az Orbán Viktor által az országnak szánt jövő. Nem tudjuk, mi munkál az AB-ben. A higgadt szakmai tisztesség aligha. Van mentsége, persze. Lehet emlegetni, hogy az „alapító atyák” olyan alkotmányos rendszert hoztak létre, amely egyetlen év alatt felszámolható. A kritika nem volna teljesen igazságos. Mert az 1989-es alkotmányozást a baloldal diktatúra fel- és visszatámadásától való félelem vezette, az eszébe sem jutott senkinek (miért is jutott volna?), hogy az autokratizmus húsz év után demokratikus csomagolásban jobbról közelít, és ez ellen is védekezni kell. Aztán meg az AB is csak „emberből van”. Amikor tavaly ősszel a parlament kétharmada megcsonkította (kétharmadolta) a demokrácia ezen alapintézményének a jogait, egyetlen bíró sem mondott le. Ezután sokan megkérdőjelezték az AB erkölcsi-etikai legitimitását. Akkor még lehetett azt mondani: a bíráknak az országért érzett felelőssége felülírta a gerincroppantás fájdalmait. Viszont, ahogyan tétlenül telnek a hetek, hónapok – ha akarja, ha nem –, e testület is a kormányfő másodhegedűsévé válik. Elolvad a tekintélye, a súlya. Orbán Viktor elérte, amit akart. Immár semmilyen nem általa ellenőrzött-létrehozott fórum nincs, ahol a polgár tiltakozhatna az állam hatalmi túlterjeszkedése ellen. A kormányfő – mameluk seregétől körbevéve – támadhatatlan. És ami nagyobb baj: a döntései is azok. Aki támadná, egy megszégyenített rendőrséggel sakkban tartva az utcára szorul. Nem baj, hogy nem maradt akadékoskodó: korszakos feladat áll az ő országa előtt. A polgári demokrácia maradványainak felszámolása emberfeletti erőfeszítést és alázatot követel mindenkitől. Még szerencse, hogy e háború önnön kigondolóját találja felkent vezetőként az élen. Egy polihisztort, aki - csak ezen a héten - szerény mosollyal magára szignálja a magyar gazdaság teljes szerkezeti átalakítását, s közben el nem feledkezne arról sem, ki legyen az Operaház főigazgatója vagy a fehérvári futballcsapat edzője. Gúnyosan bohócügyi államtitkárra bízná a személyes konzultációt, helyette szociális levelezést folytat a lakossággal. „A politikusokkal kezdtem, megfeleztem a számukat, fizetési plafonokat vezettem be” – mondja, így, feltűrt ingujjal. Ő, egyedül. Nem beszél, hanem kinyilvánit. Irányt mutat. Arra született, hogy Európa számára is mérvadóan kijelölje, hogyan éljen tízmillió magyar a következő évtizedekben. Ez az, ami. Hol zsarnokság születhet, ott zsarnokság születik. Friss Róbert írásának forrása ide kattintva érhető el a Nol.hu-n. |
A légy zümmögését hallani. Az ország többsége néma csendben várja, milyen háborúba szólítja megint a hétvégi kötcsei igehirdetésen a kormányfő. A polgárok immár kétharmada mind fásultabban nézi, amint egyetlen ember eluralkodik az életén. Az utolsó mentsvár is elesni látszik.