Tűz volt babám!

2011-05-27 20:51:15

Meglepett, hogy a múlt héten pénteken megérkezett közgyűlési meghívóban nem szerepeltették napirendi pontként a királyszentistváni hulladékkezelőben május 10-én éjszaka bekövetkezett tűzesettel kapcsolatos tájékoztatót. Gondoltam akkor megkérdezem, miért nem. El is készítettem írásban a kérdést és a megadott határidőre be is nyújtottam a polgármesternek.

Volt egy olyan megérzésem, trükközni fognak a többséghez tartozók és megpróbálják kikerülni a vita minden formáját. Így próbálnak majd időt nyerni annak érdekében, hátha enyhül majd az erre a jelentős mértékű káresetre irányuló most még éber figyelem.

Jól sejtettem. Mint az később kiderült, az volt az elképzelése a városvezetésnek, hogy napirend előtt interpellációt elmondva szólal csak meg Czaun János. Ekkor ugyanis a témával kapcsolatosan az SZMSZ szerint vita nem lehet. Az ilyen esetekre biztosított 3 perc csak arra elegendő, hogy "nevét lehessen adni a gyereknek". Lehessen így azzal kábítani az érdeklődőket, hogy eleget tettek a tájékoztatási kötelezettségüknek. Miközben új, érdemi információt így valójában még 15 nappal a tűzeset után sem mondtak.

Íme az általam a közgyűlésen elmondottak:

Mint ahogy azt a média segítségével megtudhattuk, 2011. május 10-én (kedden) -több mint két héttel ezelőtt az éjjeli órákban kigyulladt az átadás előtt álló királyszentistváni hulladékkezelő telep. Szerda esti híradásokban már arról hallhattunk, hogy a keletkező anyagi kár eléri a 700 millió Ft-ot. S bár aznap több különböző hír is elterjedt a tűz keletkezési okaként, a hivatalos szervek jelezték, csak a vizsgálat lezárultával tudják megmondani, mi volt a tűz keletkezésének valódi oka.

Egy igazán régóta várt és jelentős anyagi ráfordításokkal megvalósuló, az egész megye életében kiemelkedően fontos beruházás esetében vélhetően mindenkit letaglózott az a hír, hogy (az átadás- átvétel napját megelőző nap, éjszaka) megtörtént ez a súlyos, jelentős anyagi kárral járó tűzeset.

Érthetetlen, hogy két héttel a tűzeset után Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlésén nem szerepel a napirendi pontok között legalább egy tájékoztató jellegű anyag, amiben a képviselő-testület tagjai és rajtuk keresztül a város egész nyilvánossága kaphana egy olyan korrekt tájékoztatást, amit a médián keresztül eddig nyilvánvalóan nem kaphattunk meg. S bár olvashattuk a társulásba éppen Veszprém Megyei Jogú Város által delegált elnök sajtónyilatkozatait, azok egyáltalán nem tűntek megnyugtatónak, sok fontos kérdésre nem adtak választ. Egyáltalán nem világos, mikor indulhat el végül is az új hulladékkezelési rendszer, s mi történik, ha belátható időn belül ez nem történik meg. A képviselő-testületnek azt sem ártana mielőbb megtudni, miként reagáltak, ha reagáltak már a hírre Brüsszelben. Polgármester úrtól azt szeretném ezúton megkérdezni, mi az oka annak, hogy nem tartották fontosnak két héttel a tűzkár bekövetkezése után tájékoztatni a történtekről a közgyűlés tagjait és van-e bármiféle valóságalapja annak a hírnek, hogy a hulladékkezelő telep nem volt felszerelve tűzriasztó rendszerrel és a terület őrzése sem volt megfelelően biztosított? A médiában arról lehetett olvasni, hogy a tüzet egy a telephely közelében működő másik vállalkozás dolgozója észlelte legelőször és ő értesítette a telephelyen keletkező tűzről a tűzoltóságot.

 S a közgyűlésen még azt is megjegyeztem: Elfogadhatatlan, hogy erről a történésről napirend előtt 3 percben ad csupán tájékoztatást képviselő-testület egy tagja, a társulás elnöke. Persze értem miért. Így nem lehet a társulás elnökét kérdezni és a képviselők sem tudnak -a káresemény bekövetkezte után 15 nappal sem -teljes körűen tájékozódni a történtekről.

Ami igazán meglepett, hogy érdemi választ egyáltalán nem kaptam, csak mellébeszélést. Porga Gyula elmondta, így állapodtak meg Czaun Jánossal és majd ha elérkezik az ideje, akkor választ kapok arra is, volt-e tűzjelző rendszer a hulladékkezelőben.

Csak én lennék ennyire értetlen? Miért nem lehet válaszolni igennel, vagy nemmel? Elmondani azt, hogy nem volt. Mert ha lett volna, akkor ekkora mértékű kár szerintem kizárt, hogy keletkezik. Nyilvánvaló a kár mértékéből, hogy a tűzet meglehetősen nagy késéssel észlelték. Hol voltak az őrző -védő szolgálatot biztosító, a 24 órás megfigyelést végző szakemberek?

S vajon miért ilyen bonyolult megállapítani a tűz keletkezésének okát?

Érdemes megnézniük a veszprémi Tv-n Czaun János válaszát. Mindent elárul arról, itt valami nagyon nincs rendben.

Kattintson ide! 3.15-től figyelmesen hallgassa végig Czaun János mondatait!

Ezt írta az iveszprem.hu : "Katanics Sándor szocialista képviselő arról érdeklődött, hogy van-e valóságalapja annak a hírek, miszerint a hulladékkezelő rendszerben nem volt tűzriasztó rendszer, és a terület őrzését sem megfelelően biztosították. Kérdésére az ülésen nem kapott választ, a társulás elnöke később nyújt tájékoztatást az ügyben." ( Bővebb információkért kattintson ide !) 

Vissza...