Ingatlanvásárlás

2011-05-26 20:23:00

Azt gondolom, ebből egyszer még komoly ügy lesz. Van olyan érzésem, hogy a hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet majd ebben a területvásárlási ügyben. Ezért is ajánlom figyelmükbe a ma a Naplóban megjelent interjút és a hozzászólás rovatot is. Veszprém - A repülőtér mellett megvásárolni szándékozott 19 hektáros terület sokkal jobb lehetőségeket rejt, jóval kecsegtetőbb feltételek mellett hasznosítható ipari céllal, mint a repülőtér - állítja Veszprém polgármestere, Porga Gyula.

Elhamarkodott és átgondolatlan a döntés, indokolatlanul magas a vételár - véli Gerstmár Ferenc, a veszprémi közgyűlés ellenzékében politizáló LMP-s képviselő.

A megyeszékhely közgyűlése márciusban, zárt ülésen döntött arról, hogy hozzájárul egy, a szentkirályszabadjai repülőtér mellett található 19 hektáros terület megvásárlásáról szóló előszerződés megkötéséhez. A megyei bíróság ezen a napon hozott ítéletet arról, hogy jogszerűnek fogadja el a veszprémi önkormányzat 2010. szeptember 15-én hozott döntését, melyben elállt a repülőteret megvásárló BudaWest Zrt.-vel kötött szerződéstől, azaz a terület az elsőfokú ítélet szerint visszakerül a város tulajdonába. Ez a döntés ott helyben és azóta is sok vitát váltott ki.

Lapunk Porga Gyula polgármestert és a döntést leghatározottabban ellenző Gerstmár Ferencet kérdezte.

Az LMP-s képviselő közölte, hibának véli a zárt ülésen való tárgyalást, "hiszen a nyilvánosság kizárása a korrupció melegágya", pártja a teljes átláthatóság mellett érvel, ez alól csak egy kivételt tud elképzelni, a személyes adatok védelmét. Elhamarkodottnak és átgondolatlannak véli a döntést, különösen annak fényében, hogy a repülőtér is visszakerülhet a város tulajdonába. Szerinte indokolatlanul magas a 2012-től 2015-ig négy részletben kifizetendő vételár is, ennek fedezetére vélhetően újabb hitelt kell majd a városnak felvennie.

Elmondta azt is, a vásárlási szándékról pártjuk kérdőívben kérte ki a lakosság véleményét, a 353 válaszból az derült ki, a válaszadók 44 százaléka inkább energiahatékonysági beruházásokra költene 400 millió forintot, nem földterület vásárlására. Az LMP szorgalmazná a részvételi költségvetést, ami azt jelenti, hogy a jelentősebb kiadásoknál ki lehet kérni a lakosság véleményét.

Kattintson ide, ha tovább szeretné olvasni a Napló-online-on megjelent írást!

Vissza...