Kedves Barátaink, Vitatársaink!
A rendszerváltozás óta eltelt jó két évtized legfontosabb vitáját vívjuk. Hogy mire jutunk, az meghatározhatja Magyarország további évtizedeit. Ez a vita legfontosabb tétje.
A történelem során most először tartósan a magyar emberek dönthetnek az ország sorsáról. Önmagunk urai lettünk. Ez a legtöbb, amit egy nép kaphat a történelemtől. Mi megkaptuk. A történelmi siker sokaknak, nagyon sokaknak nem hozott személyes sikert. A szabadság, a függetlenség a többségnek nem hozott több biztonságot, nyugalmat, jobb életet. Kevesebb a munkahely, nagyobb a bizonytalanság, több a küszködés.
Az ország kettészakadt.
A jobboldal újraírná a történelmet, nem tud szabadulni a trianoni sérelmi politikától, dühös a világra. Felelősöket keres és bűnbakokat talál: bűnösek a liberálisok, a szocialisták, a cigányok, a zsidók, a tőkések, a külföldiek, a nemzetközi szervezetek, a rokkantnyugdíjasok és folytathatnánk. A liberálisok és a baloldaliak szabadságra és szolidaritásra épülő válaszai nem voltak meggyőzőek a többség számára, vagy erre épülő politikájuk nem tudta meggyőzni a többséget. Egy évvel ezelőtt a választók nagy reményekkel néztek az új jobboldali kormányra, de egyre többen csalódva fordulnak el az erőszakos, kapkodó, dilettáns és szociálisan érzéketlen új hatalomtól. A demokratikus ellenzék vonzereje mégsem nőtt, a szélsőjobb meg pimaszul mutogatja karmait.
A Magyar Szocialista Párt hatalmas veresége ellenére talpon maradt. Támogatottságunk ugyanakkor két éve változatlan. 2009 nyara óta, ha esik, ha fúj, nagyjából egymillió támogatónk van. A Szocialista Párt vezetői és tagjai között vita van a helyzet és a tennivalók megítélésben. Ez ekkora vereség után nem természetellenes. A viták sokrétűek.
Van egy vitánk a múltról. Nem értünk egyet a 2002-2010 közötti kormányzás értékelésében. Sokan osztják a Fidesz ítéletét, miszerint teljes kudarc volt a mögöttünk hagyott nyolc év. Legszívesebben elfelejtenének mindent, amit tettünk. Liberális tévedésnek és inkompetens kormányzásnak gondolják a szocialista-liberális kormányzást. Mi nem így látjuk. Mi büszkék vagyunk arra, amit az ország fejlődéséért tettünk, és arra is, hogy csökkenteni tudtuk az emberek helyzete közti különbségeket. Büszkék vagyunk a szegény gyerekeknek adott ebédre és tankönyvekre, az özvegyi nyugdíjak felemelésére, a bölcsődék építésére, az autópályákra, a kultúra és tudomány szabadságára, az egyetemek fejlesztésére. Mi úgy látjuk, hogy kényszerek közepette is vigyáztunk a gyengébbekre, az elesettekre. Nem bánjuk, hogy úgy gondolkodtunk, „több esélyt lent, és több felelősséget fent”. Mi azt gondoljuk, hogy a szociális jó szándék és a választók támogatása ellenére a 2002-2006 közötti költekező politikánk (illetve a Fidesz 2001-2002-ben folytatott hasonló politikája) okozta az igazi bajt, és 2006 utáni irányvonalunk volt helyes. A költségvetési kiigazítás megkerülhetetlen kényszer, a szerkezeti reformok felelős felismerésen és belátáson alapuló kormányzati döntések voltak. Mások éppen fordítva látják ezt. Szerintük vissza kell térni a 2006 előtti időszakhoz, és el kell fordulni az azt követő reformpolitikától. Azt mondják, hogy elfogadhatatlan liberális politikát folytattunk, mondják ezt olyan vezetők is, akik tagjai voltak az akkori kormányoknak.
Mi kritikusainktól eltérően nagy eredménynek tekintjük, hogy 2008 végére 3,7 százalékra szorítottuk le a hiányt, hogy baloldali értékeket követő reformokat képviseltünk. Igen, mi baloldali politikának tekintjük az igazságosabb rendet ígérő egészségügyi reformokat. A vizitdíj megrepesztette volna az erősek és befolyásosok előnyeit konzerváló feudális viszonyokat, a patikaalapítás megkönnyítése a fogyasztóknak kedvezett, az Egészségbiztosítási Felügyelet felállítása a betegek érdekeit védte. A felsőoktatásban a tandíj bevezetése, a nehezebb sorsú és jól tanuló diákok számára ebből finanszírozott magasabb ösztöndíj ajánlata, a fizetős és ingyenes állami képzés összenyitása a nehezebb családokból jövő hallgatóknak kedvezett volna. Az ingatlanadó bevezetése méltányosabbá tette volna a közteherviselést: a közcélokra fordítandó pénzek nagyobb hányadát lehetett volna a tehetősek adójából biztosítani. Különösen helyesnek gondoljuk akkori politikánkat a mostani jobboldali kormány tehetetlensége, az egészségügyi ellátást lepusztulni hagyó, a felsőoktatást feldúló, csak a jómódúaknak kedvező politikájának tükrében. Igen, mi nem kívánjuk kidobni egykori reformpolitikánkat az ablakon még akkor sem, ha a 2006 után eldurvult politikai küzdelemben alulmaradtunk.
A mostani vita második kérdése már a jövőre vonatkozik. Arról szól, hogy milyen tágra nyissa kapuit az MSZP. A vezetők túlnyomó többsége és a tagok egy része azt mondja, „forduljunk balra”, legyünk hagyományos baloldali, szocialista párt, nincs szükségünk másokra. Mi nem így gondoljuk. Szerintünk a jobboldali hegemóniával, az orbáni önkénnyel szemben egy szélesebb balközép demokratikus összefogás veheti fel a siker reményében a versenyt. Mi úgy látjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik a mai jobboldallal szemben állnak, de nem tudnak, nem akarnak az MSZP-re szavazni. Szerintünk a demokraták szélesebb körű összefogására van szükség. Vitapartnereink azt mondják, hogy ehhez elegendő lesz választási koalícióra lépni más, demokratikus erőkkel. Ezzel az érveléssel két baj van. Egyrészt egyelőre nem látszik olyan pártszerűen szervezett politikai erő, amellyel a választások előtt megállapodhatnánk arról, hogy minden körzetben csak egy demokratikus ellenzéki párt indul, a ma létező egyetlen ilyen párt, az LMP erre aligha lesz hajlandó. Pedig a Fidesz tervezett új választási rendszerében egyfordulós voksolás lesz, azaz nem lesz lehetőség a második forduló előtt visszaléptetni a gyengébben szereplő jelöltet. Ha osztott lesz a demokratikus ellenzék, akkor egy, a mainál gyengébb Fidesz is könnyen nyerhet és alakíthat majd kormányt.
A mai helyzetben természetes lenne, hogy létrejöjjön és megerősödjön egy nyugatos, konzervatív párt és egy kapitalizmusbarát, határozott emberi jogi alapokon álló liberális párt. Ha így lesz, törekedni fogunk a velük való együttműködésre, bár tudjuk, nagyon nehéz lesz olyan választási megállapodást kötni, melyben önálló pártok képesek lesznek összeegyeztetni saját, és az ezzel esetleg ellentétes közös demokratikus ellenzéki szavazatmaximalizálási szempontjaikat, és ez utóbbi figyelembevételével döntenek a jelöltindítás jogáról. Ugyanakkor arra is készülnünk kell, hogy nem lesz konzervatív és liberális partnerpárt, és akkor nekünk kell rábírnunk a konzervatív és liberális szavazókat, hogy tegyék lehetővé az Orbán-rendszer leváltását.
De tartalmi vitánk is van. Nem hisszük, hogy veszélyeztetné a balközép pozíciót, ha balliberálisok vagy éppen mérsékelt konzervatív demokraták támogatnák a pártot. Igaz, ehhez megújuló párt, új párt kell, mert a mai MSZP-re ők nem szavaznának. Orbán ellenzékének fő ereje baloldali lesz akkor is, ha a palettát mások is színesítik. Bevalljuk, szomorúan hallgatjuk azokat a megjegyzéseket, hogy mi nem akarunk közösködni olyan politikai mentalitással, irányzattal, amelyet például Bauer Tamás vagy Debreczeni József neve fémjelezhet. Nem személyekről, hanem irányzatokról beszélünk. Szerintünk kisebb a távolság ezen irányzatok és közöttünk, mint amekkora távolság van az MSZP különböző irányzatai és személyiségei között. Jól mutatja ezt a legsikeresebb kormányzati időszakunknak tekintett Horn-kormányzás. Tudjuk jól, hogy az országot megmentő és helyes gazdasági pályára állító Bokros-csomag egyszerre volt liberális és baloldali. Nem véletlenül. A magyar és nemzetközi tapasztalat szerint, amikor egy szociáldemokrata párt kormányoz, akkor mindig olyan politikát kell folytatnia, amely legalábbis szociálliberálisnak nevezhető. Ha ezt nem teszi világossá már a választások előtt, akkor ellentmondás keletkezik az ígéretek és a kormányzás között. Vannak, akik azt mondják, a liberális szempontokat hozza valaki más a majdani koalícióba, az MSZP maradjon tisztán baloldali. Csakhogy ezzel az MSZP nemcsak megtagadná azt a progresszív hagyományát, amelynek legkomolyabb sikereit köszönheti, de megágyazna újra – új partnerrel – egy ahhoz hasonló konfliktusnak, mely az előző ciklus koalícióját is szétfeszítette. A választói bázis (és a párt jó része) megint elégedetlenkedne, és a koalíciós partnert tenné felelőssé azokért a kormányzati cselekedetekért, reformokért, stabilizációért, amelyeket nem elsősorban a partner ízlése miatt, hanem az ország helyzete és a reformok nélkülözhetetlensége miatt kell majd megcsinálni. Ebből az következik, hogy kormányozni (és nemcsak választást nyerni) akkor lehet képes újra az MSZP, ha képes ötvözni baloldali és a szabadelvű hagyományokat és modern megoldásokat. Azért is fontos ebben a vitában eredményre jutnunk, mert egy felelős ellenzéki párt nem kifogásolhat olyan kormányzati intézkedéseket, amelyeket maga is megtenne kormányon, és nem ígérhet olyasmit, amiről tudja, hogy ő sem lenne képes megadni.
Tudjuk, hogy nem könnyű szembenézni ezzel a helyzettel, nem lesz könnyű elfogadni ezt az utat. A vitáinknak erről kellene szólnia, de sokakat mintha nem ez foglalkoztatna. Ha egyenesen fogalmazunk, akkor azt kell mondanunk, hogy mai vezetőink többségének az a gondja, hogy a nyitással sok új ember érkezhetne a pátba, akik veszélyeztethetnék a kialakult belső személyi, hatalmi viszonyokat. Új jelentkezők jönnek, és növekszik a verseny a képviselői helyekért, a bizottsági tagságért. Szerintünk a bezárkózás politikája mögött jelentős részben nem elvi szempontok, hanem az emberileg nagyon is érthető egzisztenciális félelem húzódik meg. Mi ezt legitimnek tartjuk, de nem gondoljuk, hogy pár tucat ember állása fontosabb, mint a demokratikus ellenzék sikere.
Mellékszála a vitának, hogy pártbeli riválisaink vezérelvű párt támogatásával vádolnak bennünket. Ez badarság. Mi nem vezérelvű pártot akarunk, hanem demokratikusan működő pártot. Temérdek tapasztalatunk van arról, hogy a küldöttek a nyilvánosság elől rejtett alkukban adják-veszik a szavazatokat, hogy a színfalak mögötti megállapodások döntik el, hogy kiből lesz vezető. Ez elfogadhatatlan. Ráadásul az a következménye, hogy a vezetők nem a tagok és támogatók meggyőzésére fordítják energiájukat, hanem arra, hogy a szűk belső körben ilyen-olyan módon szerezzenek támogatókat. Csakhogy a parlamenti és önkormányzati választások nem a belső pártviszonyok, hanem a választók ítélete alapján dőlnek el. Annál esélyesebbek vagyunk, minél inkább a lehető legszélesebb választói kör meggyőzése a vezetői kiválasztódás alapja. Amikor a tervezett pártszavazáson azt szeretnénk elérni, hogy a helyi, a megyei és az országos elnököt a tagok közvetlenül válasszák, akkor a mai rossz gyakorlat ellen lépünk fel.
Végül vitánk van a Fideszhez való viszonyban is. A Fidesz leépítette a sokszínű, demokratikus jogállamot, és helyette egy keleties, vezérelvű, az európai értékektől egyre jobban távolodó rendszert hozott létre, ezért mi úgy gondoljuk, hogy a kormánypártokkal mindenféle együttműködés kizárt. Nem a kormány, hanem Orbán rendszerének elvi ellenzékévé kell válnunk. Orbán nem győzni és kormányozni, hanem eltaposni és uralkodni akar. Nem az ország, hanem a saját hatalmi érdekei szerint cselekszik. Mi leváltani akarjuk, és meg sem fordul a fejünkben semmilyen Fidesszel kötendő koalíció. Vannak az MSZP-ben, akik ezt máshogy gondolják. Elfogadják, hogy helyben vagy országosan valamilyen cél érdekében háttéregyezségeket lehet kötni a Fidesszel. Mi a Demokratikus Koalícióban elutasítunk mindenféle paktumpolitizálást. Bevallhatjuk, minket zavar, hogy a Fidesz és az MSZP informális pártpénztárnokai együttműködnek. És ez nem csak országos szinten igaz. Ezernyi jelét látjuk annak, hogy a lehetetlen és tisztességesen fenntarthatatlan pártfinanszírozás kereti között helyi és országos szinten a pénzemberek háttéralkukat kötnek.
Kedves Barátaink!
Sokszor halljuk, hogy pártátalakítási kezdeményezésünk, pártszavazási javaslatunk nem időszerű. Azt mondják, hogy amikor a Fidesz feldúlja az országot, akkor mi nem foglalkozhatunk önmagunkkal. Szerintünk ez az érvelés kétszeresen is hibás. Először is nyilvánvaló, hogy pártot átalakítani csak ellenzékben szabad. Amikor egy párt kormányoz, akkor óvja többségét, és az ellenzékkel folytatott küzdelmét nem terheli meg egy második csatával, a párton belüli konfliktusok kinyitásával, mert ez a kormányzás stabilitását veszélyezteti. (Éppen ez történt az SZDSZ-szel, amikor folyamatos belső vitái végül felőrölték és destabilizálták a közös koalíciós kormányzást. Nem nehéz elképzelni, hogy mi lett volna, ha mi is ezt tesszük.) Másrészt pedig az MSZP átalakítása nem halogatható tovább. Nincs ma az ország vezetésére alkalmas másik demokratikus párt. De jelenlegi állapotában az MSZP sem tudna megfelelni ennek a feladatnak. Csak egy felelős ellenzéki politikát folytató, tisztességes és tisztességesnek is látszó, a baloldali szavazók bizalmát megszerezni képes párt lehet alkalmas arra, hogy visszavezesse az országot a demokrácia és a józan ész világába. Ne féljünk a változástól! Egy ellenzéki párt nem ijedhet meg attól, hogy 6-7 stratégiai ügye mellett további egyet, önmaga átalakítását is napirendre veszi. Ha erre nem képes, akkor kormányozni sem fog tudni.
A pártszavazásra ajánlott kérdések a közvetlen vezetőválasztás mellett még egy témakört érintenek. Szigorú szabályokat szeretnénk bevezetni a vezetők jövedelmi, vagyoni helyzetének átláthatóságára és a párt gazdálkodására vonatkozóan. Miért tesszük ezt? Azért, mert a választók jelentős része korruptnak lát minket. Azt gondoljuk, hogy az MSZP semmivel sem tisztességtelenebb, mint legfőbb ellenfele, a Fidesz, de a látszat nagy úr. Azt gondoljuk, egyértelmű lépésekre van szükségünk, amelyek az bizonyítják, hogy mi le kívánjuk vetni ezt a bélyeget magunkról. Ezért például azt javasoljuk, hogy minden vezető már jelölésekor részletes jövedelem- és vagyonnyilatkozatot töltsön ki. Ez önmagában nem sokat ér, ha nem kapcsolódik össze a nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzésével. Azt szeretnénk, ha az Etikai Bizottság megkérdezhetné és megkérdezné, hogy a bevallott jövedelemből hogyan futja házra, utazásra, autóra.
Tudjuk, hogy ez emberileg nehéz. De azt is tudjuk, hogy az MSZP vezetőinek túlnyomó többsége tisztességes. Ám elég egy-két tisztességtelen ember, hogy tönkretegyen mindent. A politikus erkölcse nem magánügy. Ha botlik, akkor egész pártja fizeti a számlát. Mi azt mondjuk, garanciák kellenek arra, hogy ne legyenek köztünk olyanok, akik a közbizalmat személyes gazdagodásra, és nem a köz szolgálatára használják.
A pártszavazás kulcskérdése, hogy hány tagunk van. Belátható, hogy az eredményt döntően befolyásolhatja, hogy 33 ezer, vagy például 19 ezer tag meglétéből indulunk-e ki. Ha azt akarjuk, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a pártszavazás szabályossága, akkor a pártszavazás előtt hiteles tagnyilvántartást kell felmutatni. A pártszavazás elrendelése a választmány dolga. A választmány az MSZP talán legintaktabb testülete. Kérjük, biztosítsa a pártszavazás tisztességes lebonyolításának feltételeit, és teremtse meg a lehetőségét annak, hogy mindenki biztos lehessen benne: nem a manipuláció, hanem a tisztesség szándéka vezeti valamennyi felet.
Rendbe kell tenni dolgainkat. Erre törekszünk. Sok év tapasztalata alapján tudjuk, ez nem megy viták és konfliktusok nélkül. De most van itt a viták ideje. Hogy 2014-re készen álljunk a Fidesz legyőzésére, és legyen felhatalmazásunk a Köztársaság helyreállítására. Ez most nehéz. Tudjuk. Nekünk sem könnyű. Nem szakítani kívánunk, nem új pártban gondolkodunk. A megújult MSZP-t kívánjuk a demokratikus ellenzék fő erejévé tenni. Mi úgy látjuk, hogy a demokratikus ellenzék, benne a baloldal szavazói változást kívánnak. Ezt szolgáljuk hittel és alázattal, most kemény küzdelemben. De Magyarországért, a demokráciáért, a Köztársaságért, egy igazságosabb társadalomért küzdünk. A közös sikerért. Mozdítsuk meg együtt az MSZP-t!
Budapest, 2011. május 24.
Arató Gergely, Avarkeszi Dezső, Balogh Miklós, Baracskai József, Bács Márton, Czinege Imre, Csiha Judit, Csontos János, Deák Istvánné, Ecsődi László, Ficsor Ádám, Gedei József, Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Horn Miklós, Katanics Sándor, Kósáné Kovács Magda, Kökény Mihály, Kun András, Kunszt Márta, Leel-Őssy Gábor, Molnár Csaba, Neupor Zsolt, Niedermüller Péter, Szabó Zoltán, P.Szűcs Julianna, Tompa Sándor, Vadai Ágnes, Varga László, Varju László, Vitányi Iván
|
A pártszavazás kulcskérdése, hogy hány tagunk van. Belátható, hogy az eredményt döntően befolyásolhatja, hogy 33 ezer, vagy például 19 ezer tag meglétéből indulunk-e ki. Ha azt akarjuk, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a pártszavazás szabályossága, akkor a pártszavazás előtt hiteles tagnyilvántartást kell felmutatni.