Még el sem ült a vihar Lázárnak akkori kijelentése miatt, amikor úgy fogalmazott „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. És már megint, újra a pénz. A több tízmilliós végkielégítésekkel távozó állami vezetők már eddig is irritálták a közvéleményt, főleg azt a részét, ahol százezer forintot sem éri el a havonta haza vihető jövedelem. A százmillió fölöttieket az emberek zöme vélhetően hírlapírói kacsának vélte, nem pedig a rendszerváltás egyik valós „termékének”.

Ezeknek a végkielégítéseknek ugyanis a magyar parlament teremtette meg a jogi megalapozottságát, s hagyta meg ezt a szabályozást 2010-ig. Miért nem lehetett ezt módosítani 1998-2002 között? Miért nem lehetett a módosítását kezdeményezni 2002-2010 között? Miért kellett ennyi év a megvilágosodáshoz?

Lázár óriásit téved, amikor azt hiszi, – így fogalmaz – „megélhetési politikusok azok, akik azért vállalnak tisztséget, indulnak helyhatósági választásokon, hogy abból jussanak jövedelemhez”. Nem így van ez Lázár úr!

Azok a megélhetési politikusok, akik szégyentelenül több helyről is vesznek fel jövedelmet úgy, hogy a nap nekik is csak 24 órából áll.

Ennyi idő alatt nem lehet – egy fenékkel - tisztességgel ellátni frakcióvezetést, polgármesterkedést és még ezen felül helytállni a Gorzsai Zrt. igazgatóságában is.

Ha ehhez még valakinek módja van havi több százezer forintos költségtérítést is felvenni, úgy, hogy autóvásárlásra és tankolásra sincs gondja, valóban kijelentheti – mint ahogy meg is tette 2008-ban - hogy „én dolgozok keményen, a munkám eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, építkezzen, kockáról-kockára”. 

Tudom Lázár úr nincs egyedül, körülveszik őt politikai „sorstársai” hatalomból és ellenzékből egyaránt.
Ezért kényszerült az Alkotmánybíróság arra, hogy a törvényesség védelme érdekében mentse azt, ami valóban menthetetlen, csak épp az arra legilletékesebb magyar parlament nem tett semmit 1990-2010 között, holott tehetett volna.

Valóban sokkal egyszerűbb az Alkotmánybíróságot minősíteni.

Diszharmóniát érzékelt a rendvédelmi dolgozók demonstrációján Pintér Sándor belügyminiszter, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a megmozduláson nem csak az állomány tagjai vettek részt, hanem például a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület képviselői is. (Népszabadság, május 12.)
„Aki szelet vet, vihart arat.” Komolyan gondolta Pintér Sándor, hogy a 2010. évi választásokkal lezárult az a folyamat ami 2002-ben elkezdődött azzal, hogy a politika kikerült az utcára? Ellenzéki pozícióból ez egy kényelmes helyzet volt, hiszen „két fronton” lehetett küzdeni a regnáló hatalommal. Egyrészt a parlamentben, másrészt az utcán.

A Házban a parlamentáris demokrácia szabályai szerint, az utcán a „mindent szabad”jelszavával. A FIDESZ egyetértésével és aktív részvételével el lehetett foglalni a Kossuth teret, az ellenzéki szónoklatok ott hangzottak el s nem a Parlamentben, sőt még kordont is „lehetett” bontani. Az elégedetlen embereket – főleg ha a belőlük képződő csoport tömeggé dagad- könnyű kivinni az utcára, de nehéz onnan őket visszaparancsolni.

A FIDESZ – pontosabban vezetője Orbán Viktor – abban tévedett, hogy a választásra jogosultak 67 %-át kitevő, ténylegesen választók 53 %-ával elért 2/3-os parlamenti többség nem a „FIDESZ elkötelezettek” hanem a FIDESZ–t jobbról és balról egyaránt „megtámogató” tömeg együttes akarata volt, egész pontosan ez lett az eredménye.

De ez a „támogatottság” nem a hatalomra kerülők iránt megnyilvánuló feltétlen bizalomról szólt, hanem a mindenáron való váltás szándékáról, mert az előző nyolc évből mindenkinek elege volt. A hozzájuk fűzött remény adta az egyszerű parlamenti többséget, az elsöprő erejű elégedetlenség pedig a 2/3-hoz még hiányzó különbözetet.

Idő kérdése volt, hogy ez a „két szél” mikor fog leválni a „bázisról”. Ennyi történt a Kossuth téri rendvédelmi demonstráción – nem több –, legfeljebb a megnyilatkozások kifejezési módján lehet finnyáskodni, s ez váltotta ki a belügyminiszter úr berzenkedését. A folytatás, mert lesz, afelől senkinek ne legyen kétsége, vélhetően - annak súlyánál fogva - miniszterelnökünk rosszallását fogja maga után vonni. Ettől függetlenül a „karaván halad, a kutya ugat”.

Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő lemondott országgyűlési mandátumáról. A képviselőt hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen tíz hónap két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság (Origo, május 11.)
Ebben az a döbbenetes, hogy azért lett „hír”, mert az történt jelen esetben, aminek minden más ilyen esetben is történni kellett volna. Nagy csoda jelen esetben sem történt ugyan, mert nem a politikából távozott a jobbikos képviselő, hanem csak annak országos színteréről átkerült a megyeire.

Mint annak idején Várhegyi Attila – ha még emlékeznek rá – FIDESZ-es képviselő, igaz ő az ártatlanság vélelmének „leple alatt” kihúzta a ciklus végéig, csak utána hagyta ott az országos vezetést. (Nem tett egyébként rossz lóra, ő szervezi Geszti Péterrel együtt a Nemzeti Vágta nevű országos szélhámosságot, ahol lovakkal és zsokékkal összesorsolt települések küzdenek a „rangért”, természetesen jelentős indulási pénzt leszurkolva a szervezőknek. Hogy is van a vicc poénja? „Ügyes!”)

Már csak az a kérdés, mikor kerül sor az első FIDESZ-es képviselő elmarasztaló ítéletére. Mert előbb-utóbb meg kell, hogy szülessen. A végtelenségig nem tartható, hogy egy teljesen egyértelmű tényállás alapján tett feljelentés FIDESZ-es országgyűlési képviselő esetén úgy telik el egy év hogy gyakorlatilag semmi nem történt az ügyben, leszámítva egy telefont, amikor megkérdezte tőlem az eljáró ügyész, „Ön szerint hol lelhetők fel a feljelentésben megküldött dokumentumok eredetije?”Azóta egy mukk se.

Előbb–utóbb nem lehet majd megállapított sikkasztás bűncselekmény miatt ügyészségi megrovással lezárni az eljárást. Előbb–utóbb nem lehet majd több helyről költségtérítést felvenni – csak a jövedelemnek fizetésben megállapított mértékét -, s mindezért a FIDESZ frakció etikai bizottságának dorgálását elviselni. Már csak azért sem lehet, mert ugyanakkor mindenkivel szemben, akik „a tojás héján kívül” találhatók, a törvény szigorával lép fel a hatalom.

Illetve bocsánat, lehet, de az már egy más típusú társadalmi berendezkedés. Legjobb esetben „putyini demokrácia”, de lehet annál rosszabb is.

Több száz milliós tőkeinjekciókat kaptak egyes balliberális kötődésű cégek az MSZP–SZDSZ kormányzás idején, köztük Heller Ágnes fiának a cége is. (Magyar Nemzet május 14.)
Heller Ágnest rendesen megtalálták a rendőrség 2006-os tömegoszlatással kapcsolatos nyilatkozata miatt, s ezért „büntetésből”- a filozófusi pénzek firtatásán felül - még azt a levelet is közzétették, amelyet Hankiss Ágnes talált meg, nyilatkozata szerint évekkel ezelőtt az Országos Levéltárban. Eddig hallgatott róla, de most valahogy a „sortűz kapcsán eszébe jutott”.

A „hölgy”,már mint Hankiss Ágnes, pechjére Révész Sándornak meg az jutott az eszébe, hogy – szintén évekkel ezelőtt – az MTA kézirattárában talált egy iratot, amelyben Aczél elvtárssal osztja meg gondolatait a levélíró 1956-tal kapcsolatosan. Ma már nem válik a levél a „hölgy” dicsőségére, minden esetre a végén „szeretettel üdvözli” mind Aczél, mind Fehér elvtársakat, akiket egyébként „nagyon tisztel”.

Ez utóbbi levél aláírója az a Hankiss Ágnes, aki közzétette a fent említett Heller Ágnes féle, általa megtalált levelet. Ha itt lenne a történet vége, már ez is érdekes összevetés, de a címadó tudósításban nem ez a hír, hanem, hogy „Heller Ágnes fiának a cége pénzt kapott”.

No, akkor nézzük meg, ki Hankiss Ágnes fia, ha már Hellerét említjük, pénzét firtatjuk. Hankiss Ágnes – aki egyébként a FIDESZ EU parlamenti képviselője – fia az a Vitézy Dávid, aki „üstökös csodagyerekként” robbant be a magyar közélet gazdasági szférájába és frissdiplomásként, a főváros közlekedésének megmentőjeként „vitézkedik” elnök-vezérigazgatói székéből.

Oly annyira tehetséges volt, hogy már érettségi után, de még a diplomája megszerzése előtt, FIDESZ delegáltként igénybe vették nélkülözhetetlen tudását. A képhez tartozik még – a teljesség igénye nélkül, hogy Hankiss Ágnes édesapja nem más, mint az a hírhedt Erdős Péter, aki a Hungaroton vezérigazgatójaként a könnyűzenei élet területén volt élet és halál ura, mint Biszku a maga „szakterületén”. (S láss csodát, ki csinálta a „Biszku és társai” filmet – egyúttal ezzel óhatatlanul apósának „Erdősnek és társainak” is, torzóként emléket állítva – mint Vitézy László, Hankiss Ágnes férje, Vitézy Dávid apukája.)

Még mindig nem a teljesség igényével, de fontos fotó a családi tablón féltestvére – mármint Vitézy Dávidnak – az a Vitézy Zsófi, aki szintén „fényes csillagként ragyog” a közszolgálat egén. Azért féltestvére, mert a papától, már mint Vitézy Lászlótól, annak korábbi felesége Sípos Katalin szülte, aki pedig nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök úr édesanyjának, Sípos Erzsébetnek a testvére. Vitézy Zsófi és Orbán Viktor tehát első unokatestvérek. Tessék mondani, ebben a történetben tényleg az a legérdekesebb, hogy Heller Ágnes fiának a cége „támogatott volt”?

Ide klikkelve olvashatja tovább Dr. Bősze Ferenc hírkommentálást az iveszprem.hu-n.