Ő az a közíró, akinek figyelmeztetéseit szinte mindenki túlzónak találja – míg azok sorra be nem teljesülnek. Most arról beszél, hogy szinte általános lett a félelem az Orbán-rezsimtől, amelynek alaptörvénye nem tekinthető egy demokratikus állam alkotmányának. Az ellenzék szétforgácsolt, miközben a tiltakozók még saját politikai arculatukat is tagadják.

 – Orbán Viktornak nincs önnél keményebb hangú kritikusa. Nem fél? Nem lehet-e önt tönkretenni? Vagy a hatalom egyfajta csörgősipkásként kezeli, aki mondhat, amit akar?

– Egyelőre mondhatok, amit akarok, miközben egzisztenciálisan beszűkült a tér körülöttem: sehol nem mernek alkalmazni, még óraadó oktatóként sem. A bátorságom tehát részben abból fakad, hogy nincs állásom, ilyen értelemben nincs mit vesztenem. Tény az is, hogy közvetlen fenyegetés, atrocitás még nem ért.

– A publikációiból tartja fent magát?

– Igen, bár ez egyre nehezebben megy, mert azoknak a lapoknak egy része már nem tud honoráriumot fizetni, amelyek szívesen közlik az írásaimat. A demokratikus sajtó elsorvasztása engem közvetlenül, egzisztenciálisan is sújt, amivel persze nem állok egyedül.

– Egy mégis megjelent cikkében azt a mondatot idézte: „Ahogy a monarchia nem lehet meg lovagi becsület [...], a demokratikus köztársaság polgári erény, az önkényuralom a zsarnoktól való félelem nélkül.” Nos, eléggé félnek-e már az emberek Magyarországon?

– Igen, ennek számos jele van. Félhetnek a közalkalmazottak elleni retorziók miatt, a jelölőcédula-gyűjtési módszerek miatt, és így tovább. Meggyőződésem, hogy a Kubatov-listák következtében ma már a közvélemény-kutatók sem tudnak valós pártpreferenciákat mérni. Az ilyen felmérések csak demokratikus országokban működőképesek, ahol nincs mitől félni. Nálunk van. Sokakat ismerek, akik azt mondják: nem mernek kimenni egy-egy demonstrációra, mert ha meglátják őket, elveszíthetik az állásukat.

– „Az alaptörvény, mint a földbe vetett mag, várja, hogy rendelt idejében szárba szökkenhessen, egyben régi önmagát a benne lakozó letűnt korok szellemével átadhassa a múltnak.” Ezt találta mondani Schmitt Pál az alaptörvény aláírása után. Ön érti?

– A Nemzeti hitvallás karikatúra, amely egy egyoldalú világképhez köti az alkotmányos alapállást. Tartózkodnék attól, hogy kommentáljam azt a frázis- és hazugságtömeget, azt a szörnyű ideológiai kísérőzenét, amely az alkotmányozással jár együtt. Schmitt szövege minősíthetetlen.

– Az ország a nevében nem köztársaság már, alkotmány sincs, hanem alaptörvény van, amiből talán az következhet, hogy a rend sem alkotmányos, hanem alaptörvényes... Mit üzen mindez?

– Ez részben csak játék a szavakkal, ami abból következik, hogy mindenáron új fejezetet akartak nyitni. Lényegesnek tartom azonban, hogy ez az alaptörvénynek nevezett valami semmiképp sem tekinthető demokratikus alkotmánynak. Annak ugyanis közjogi értelemben az a szerepe, hogy megalapozza az államszervezet demokratikus működését: a hatalmi ágakat, közintézményeket összehangolja, azokat alkalmassá tegye egymás ellensúlyozására, kontrolljára. Elősegítse, hogy az intézmények harmonikus működésének keretei között békés politikai versenyben dőljön el, melyik politikai szereplő milyen mértékben és meddig részesedhet a hatalomból. A jelenlegi konstrukció azonban mindennek az ellenkezőjére szolgál: arra, hogy a hatalmat egyetlen kézben lehessen összpontosítani. Ez az alaptörvény a közjogi intézményeket hatalmi erődítménnyé alakítja, s még azt is biztosítja, hogy ha a Fidesz esetleg elveszítené a következő választásokat, a győztes politikai erő vagy koalíció ne tudjon kormányozni.

– Azon a hétvégén, amikor az alaptörvényt elfogadták, számos tüntetés volt Budapesten. A demonstrálók többsége azonban folyamatosan jelzi, hogy megcsömörlött a pártoktól, a Fideszben csalódottak pedig nem állnak be egyetlen ellenzéki erő mögé sem. Baj ez?

– Átmeneti állapot. Egyrészt persze örvendetes, hogy a legkülönfélébb, néha még saját politikai arculatukat is tagadó szerveződések is az utcára mennek és tiltakoznak, miközben abba az illúzióba ringatják magukat, hogy amit tesznek, az nem politikai tevékenység. Másfelől szomorúak lehetünk, mert a tiltakozás így szétforgácsolt marad, miközben a különböző erők megmozdulásait az egymás iránti gyanakvás és az egymás rovására való előnyszerzés jellemzi. Ám ha összeadjuk a létszámokat, akkor is nagyon csekély erőt kapunk. Mélységes szomorúsággal tölthet el bennünket, hogy miközben Magyarországon felszámolják a demokratikus államszervezetet, és autokratikus hatalmi intézményrendszert alakítanak ki, a tiltakozók száma maximum tízezres nagyságrenddel mérhető. Ma már látni kell, hogy a március 15-i negyven-ötvenezres tüntetés egyszeri alkalomra szólt, amelyet valószínűleg az ünnep és a jó idő növelt olyan nagyra. A tömegek csak egzisztenciális sérelmek okán mozdulnak, s ennek még csak az elején vagyunk. Látni kell azt is, hogy amíg az ellenzékiség csak így nyilatkozik meg, addig a hatalomnak nincs oka aggodalomra. Mert valójában minden azon múlik, hogy a tiltakozás összehangolt, koordinált politikai fellépéssé válik-e egy napon. Azon múlik, hogy a várhatóan egyfordulós, az egyszerű többségi elv alapján rendezendő választáson tudnak-e majd egyetlen közös jelöltet állítani.

– A Gyurcsány-féle chartás tüntetésen nemzeti vagy konzervatív liberálisként ismert volt MDF-es politikusok is beszéltek, köztük ön is. Ez azt jelenti, hogy beálltak Gyurcsány mögé? Tőle várják az újjászületést?

– Rólam már régen mondják, hogy beálltam Gyurcsány mögé. Amióta életrajzot írtam róla, mert benne láttam az orbáni antidemokratikus fenyegetéssel szemben a lehetséges alternatívát. Ebben a tekintetben fontosabb, hogy az MDF volt szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs a színpadon is beszédet mondott, és videoüzenettel jelentkezett Pusztai Erzsébet. De ez nem jelenti azt, hogy beálltak volna bárki mögé. Általában is nehezen képzelhető el, hogy bárkinek a vezetésével egy táborba, egy zászló alá lenne terelhető a Fidesszel szembeni demokratikus ellenzékiség. Mégis fontos, hogy egymástól eltérő értékrendű, ám demokratikus erők közös színpadon szerepeltek. Ez reményeket kelt egy későbbi koordináció, majd koalíció lehetőségével kapcsolatban. Azt persze kár lenne tagadni, hogy a rendezvénynek Gyurcsány volt a vezérszónoka.

– Még mindig benne látja Orbán lehetséges alternatíváját? Különösen most, hogy az ügyészség vádemelésre készül ellene.

– Ez szerintem azt jelzi, hogy Orbánék őt tartják a legfőbb ellenfelüknek. Politikai intellektus, mozgósító erő és még számos más dolog tekintetében valóban nem látni Gyurcsányhoz fogható személyiséget, ám ő még mindig erősen amortizált politikailag. Hogy mennyire tud regenerálódni, az a jövő nagy kérdése. Azt azonban biztosra veszem, hogy a többszereplős ellenzéki térfél egyik kulcsfigurája marad.

– Az ember nem tud szabadulni a gyanútól, hogy a bíróságok lefejezésére éppen azért van szükség, hogy koncepciós pereket végig lehessen vinni.

– A Fidesz minden tőle független közintézményt elfoglal. A bíróságok elleni támadással a jogállam egyik utolsó és talán legfontosabb bástyáját akarják bevenni. A konkrét okok között nyilván kitüntetett szerepet játszanak a politikai bosszúperek.

– Azt hallhattuk öntől a közelmúltban, hogy a Fidesz a Jobbik további erősödésében érdekelt: azt szeretné, hogy a kiábrándultak a baloldal helyett inkább a szélsőségesekhez menjenek, mert velük titokban összejátszhat. De nem mond-e ennek ellent a legújabb fejlemény, az egyenruhás bűnözés elleni törvény?

– Az elkövetkező időszak egyik kulcskérdése, hogy a Fidesz támogatói közül az elsősorban szociális okokból lemorzsolódók hol találnak maguknak politikai képviseletet. Sorsdöntő lehet, hogy a baloldal tudja-e felszívni ezt a választói tömeget, vagy a Jobbik, amely a válságövezetekben gárdista akciókkal próbálja a népszerűségét növelni. A Fidesz nyilvánvalóan mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne a baloldalon akkumulálódjon ez a támogatás. Más kérdés, hogy időközben a gyöngyöspatai események elérték azt a kritikus határt, hogy már súlyos károkat okoztak a kormánynak itthon és külföldön, ezért kénytelen volt elszánni magát kemény és erőteljes fellépésre. Arra, ami már a kezdet kezdetén elvárható lett volna tőle. A tehetetlenség látszatát nemzetközi presztízsokokból sem vállalhatták tovább.

– Kis János lapunkban úgy nyilatkozott, hogy baj lenne, ha a Fidesztől balra álló pártok egyszer önmagukban hajtanák végre a húsvéti alkotmány korrekcióját. De ön szerint benne van-e a Fideszben egy együttműködésre is alkalmas jobboldali demokrata párt, hasonló, mint Donald Tusk pártja Lengyelországban?

– A jelenleg ismert Fideszben ez nincsen benne. Elképzelhetetlennek tartom mindazoknak a beilleszkedését a helyreállított parlamenti demokráciába, akik a mostani autokratikus tobzódást szolgálják, akik csavarként működnek ebben a gépezetben. Egy konzervatív liberális pártra szüksége van az országnak, de ennek a Fidesz körein kívül kell megszületnie. Számomra azonban ma még az az igazi kérdés, hogy elképzelhető-e egyáltalán olyan szituáció, amikor ki lehet törni abból a közjogi csapdarendszerből, amelyet a Fidesz állított az országnak. Lehet-e bármilyen koalíciónak kétharmada egy olyan választáson, amelynek a szabályait a Fidesz saját, pillanatnyi érdekei szerint alakítja ki. Vagy ez csak kataklizma árán, kvázi: forradalommal lehetséges, ami az én definícióm szerint nem erőszakot jelent, csak annyit, hogy a Fidesz által fölállított antidemokratikus közjogi keretek közül kilépve kell majd reparálni az óriási kárt, amelyet a mostani rezsim okoz. Mindennek nem a baloldal fölülkerekedéséről és revánsvételéről kell szólnia, hanem a demokrácia helyreállításáról.

A forrás: 168.óra online változata ide klikkleve érhető el.