A leintés azért túlzás...

2011-05-06 20:33:21

"Este Pintér Sándor is kiment a kora délután óta tüntető rendvédelmi dolgozók közé, ám a belügyminiszter leintette a felbőszült tömeget. Azt mondta az őt fújolással fogadó demonstrálóknak, ne várják tőle, hogy ígérjen, mert nem biztos, hogy be tudja tartani. Pintér ugyanakkor hétfő reggelre egyeztetésre hívta irodájába a szakszervezetek vezetőit, akik azt mondták, ott lesznek."

Nos, a véletlenek folytán én is pont ekkor értem oda a Kossuth térre a tüntetők közé többedmagammal. Szem és fültanúja is voltam a történteknek és az ott elhangzottaknak. A HÍRSZERZŐ tudósítója túloz, amikor azt állítja "leintette" a belügyminiszter a tüntetőket. Mivel nála volt a mikrofon, így az ő hangja hallatszott talán jobban, de a körülöttünk állók már egyáltalán nem hittek neki, a szakszervezeti vezetőikkel ellentétben. A szakszervezeti vezetők még adtak a miniszternek egy utolsó utáni esélyt. Hétfőn megáltjuk, volt-e értelme az újabb esély megadásának.

A rendvédelmi dolgozók tüntetéséről szóló részletes tudósításunkat itt olvashatják el!

Pintér Sándort nagy felzúdulással fogadta a tüntetők tömege a Kossuth téren, a belügyminiszter erre úgy reagált: „ilyen fogadtatásban még nem volt részem”.

A belügyminiszter a beszédét azzal kezdte: „ha végignézek rajtatok, azokat látom, akikre rá van bízva az ország védelme, a demokrácia védelme, de olyanokat is látok, akik nem ide valók, de ők nem a hivatalos állományhoz tartoznak, majd hozzátette: „egyeztetésben vagyunk az ügyben, hogy lehet megvédeni a hivatásosok érdekeit”.

A belügyminiszter emlékeztette a tüntetőket, hogy a törvényt, amire most hivatkoznak, még ő alkotta meg, de – ahogy fogalmazott – „ezeket a törvényeket nem az utcán kell eldönteni, nem ilyen hangnemben kell tárgyalni”. Szerinte ez a demonstráció akkor lett kihirdetve, amikor még nem is volt végleges koncepció arról, hogy mit akar a kormány. „Kértük, hogy mondjátok el a véleményeteket, de ez a magatartás nem segít, azt kell, hogy mondjam”.

"Képviselem az érdekeiteket"

„Megmondtam a szakszervezeti vezetőknek is, hogy azért jöttem ide, hogy tudjátok: képviselem az érdekeiteket. Azt kérem tőletek, gondolkozzunk együtt és találjuk meg a megoldást, de ez most nem megoldás – hangsúlyozom, gondolkodni kell” – magyarázta a tömegnek. A belügyminiszter azt mondta: „a szakszervezeti vezetők bizonyíthatják, konstruktív beszélgetés volt, már amikor tudtunk beszélni, de ez most nem tárgyalásos szituáció. Nem várjátok, hogy ígérjek, mert nem biztos, hogy be tudom tartani.”

A Hírszerző.hu-n megjelent tudósítás folytatását ide kattintva olvashatja!    

A Nol.hu-n megjelent tudósítás korrekt és informatív. Kattintson ide!

Kónya Péter a Parlamentnél fél hétkor bejelentette, hogy felhívta őt Pintér Sándor, aki rövidesen a helyszínre érkezik. "Garantáltam a biztonságát, bármi történik vele, engem csuknak le" - intette nyugalomra az egybegyűlteket Kónya. A tömeg átvonult a Kossuth-szoborhoz, mert ott van megfelelő hangosítás.

Vissza...