8 kérdés Orbánhoz

2011-05-04 14:08:42

Írásbeli kérdéseket tett fel Orbán Viktornak a volt kormányfő. A házszabály előírásai alapján arra vár választ, hogy az Audi-beruházás ügyében a jelenlegi kormány utasította-e a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt. A kérdésre a választ írásban kéri Gyurcsány Ferenc, "mert a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 37.§ (1) bekezdése alapján ő a felelős a Kormány rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáért."

Az ellenzéki képviselő facebookos írása emlékeztet arra, mit mondott egy lapinterjúban 2010. december 31-én Tátrai Mikós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi igazgatója. „Amíg a sukorói esetben a miniszterelnök szóban kérte fel a vagyonkezelőt a csere – lehetőségek szerinti – lebonyolítására, addig idén nyáron a jelenlegi kormány már írásos utasítást adott az MNV-nek, hogy az Audi által kiszemelt földeket adja a német cég tulajdonába. S ez az árat is tartalmazta.”

Mindezek alapján az alábbi kérdésekre kér választ Gyurcsány:

"Találkozott-e Ön, vagy a Kormány bármely tagja az Audi Hungária Motor Kft. illetve annak tulajdonosa képviselőivel? Kérem, adja meg a találkozók pontos időpontját, helyét, a résztvevők nevét, a tárgyalás témáját!

Készült-e a találkozóról feljegyzés, emlékeztető, jegyzőkönyv vagy hangfelvétel? Kérem, azok másolatát megküldeni szíveskedjen!
Döntött-e az Ön kormánya arról, hogy az Audi Hungária Motor Kft. győri beruházásához a befektető számára állami földterületek megszerzését teszi lehetővé?

Mi volt a döntés formája – rendelet, határozat, egyéb?
Készült-e feljegyzés, emlékeztető vagy hangfelvétel arról az ülésről, amelyen a kormány tagjai vagy államtitkárok vettek részt, és a földterület Audi Hungária Motor Kft. általi megszerzésének lehetővé tételéről döntöttek? Amennyiben ilyen készült, úgy kérem, küldje meg számomra ezt az emlékeztetőt, feljegyzést vagy hangfelvételt!

A további kérdéseket ide kattintva olvashatja tovább az Fn.hu-n.

Vissza...