Gyurcsány 6 pontja

2011-05-03 20:04:32

Gyurcsány Ferenc és platformja hat kérdést szeretne pártszavazásra bocsátani: az első három az anyagi feddhetetlenség megteremtését, a második három a politikai tisztaság megerősítését szolgálja - derül ki a volt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzéséből. A demokratikus koalíció vezetői egyebek között választ várnak arra, hogy a párttagság akarja-e közvetlenül megválasztani az MSZP elnökét.

Gyurcsány Ferenc április 26-án jelentette be a közösségi portálon (azután, hogy a Népszabadság hírt adott a kezdeményezéséről), hogy az általa vezetett demokratikus koalíció platform vezetői pártszavazást kezdeményeznek, mert nem akarják, hogy "tisztázatlan eredetű pénzek felhasználásának legkisebb gyanúja vetődjön" a szocialista pártra. Friss bejegyzésében azt írja, nincs ok félni a pártszavazástól, a felteendő kérdések nem megosztják, hanem egyesítik a pártot, nem konfliktust, hanem megoldást hoznak.

A kérdések: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa az országos elnökség tagjaira, a megyei (fővárosi), a választókerületi és a helyi szervezetek, valamint a Választmány vezetőire az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú, párton belüli jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat alkosson?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett tagjainak, valamint az ilyen pozícióra pályázó jelöltjeinek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson?;
A másik 5 kérdést ide klikkelve olvashatja el a Nol.hu-n megjelent tudósításban.

Vissza...