A képviselők költségtérítéséről

2011-04-30 16:39:03

Két évvel ezelőtt készült velem egy interjú ebben a témakörben. "Maguk az érintettek, a parlamenti képviselők pártállásra való tekintet nélkül egyetértenek abban, hogy nem jó a költségtérítésük elszámolásának jelenlegi rendszere, semmivel nem indokolható, hogy nekik nem kell számlával igazolni a felmerült költségeiket. Ezúttal Katanics Sándor MSZP-s országgyűlési képviselőt kérdeztük a szisztéma ellentmondásairól."

- Egy működő demokráciában elfogadható, hogy a törvényhozók más mércével mérjék önmagukat, mint a többi állampolgárt? 
 
- Nem, ezt semmiképpen nem tartom elfogadhatónak, a parlamentbe kerülésem óta - két éve - engem is nyomaszt. Semmilyen szempontból nem különböztethetnénk meg magunkat. Új dolgot sem kellene kitalálni, mert a mi - a szocialista képviselőcsoport - 2007-ban már javasoltunk erre egy mindenkinek megfelelő megoldást. 
 
- Éspedig? 
 
- Meg kellene állapítani a képviselőknek egy korrekt, bruttó jövedelmet, és ezen felül bizonyos költségeiket számla ellenében téríteni. Az utóbbit nagyon pontosan körül kellene írni: például a gépkocsi használatot, akár menetlevelet vezetve, akár a tankolásokat számlával igazolva. 

Az elfogadásához azonban kétharmados többségre lett volna szükség, a javaslat nem kapta meg a szükséges támogatást.

Az interjú folytatása ide klikkelve érhető el a Naplo-online-on.

2009 júniusában az MTI tudósítása alapján olvashatják el, hogyan változott a jogszabály. Kattintson ide!

Egy megjegyzés csupán. A Fidesz 200 fős parlamentet ígért. Ehhez képest még mindig 386-an ülnek a Tisztelt Házban. Most nagyon úgy néz ki, 2014 tavaszáig ez így is lesz. A Fidesz -KDNP képviselőiként cc. 262-en kapnak tiszteletdíjat és költségtérítést. Az országgyűlés honlapján megnézhető, ki mekkora jövedelmet kap hónapról-hónapra. Nem úgy tűnik, hogy szerényebben élnének, mint 4 éve.Sőt, az egykulcsos adó bevezetésével jelentősen -jónéhányuknak- többszázezer forinttal nőtt a jövedelme. Most nincs szó a képviselői jövedelmekről. Erről mintha most nem lenne "divat" a sajtóban értekezni.  

A képviselők tiszteletdíjáról és a jövedelmeiket szabályozó jogszabályokról itt tájékozódhat!

Vissza...