Botrányos szakmai baki

2011-04-26 05:30:32

Durva hibát talált a Fidesz-KDNP által írt és elfogadott új alaptörvényben Kolláth György alkotmányjogász. A szakértő lapunknak nyilatkozva rámutatott: a szövegben mindössze az szerepel, hogy az új alaptörvény 2012. január elsejével lép hatályba. Azt azonban kifelejtették belőle, hogy a jelenlegi alkotmányt hatályon kívül helyezik ugyanezen aktussal egy időben. Kolláth szerint így, formailag két alkotmány lenne hatályban januárban.

„Ez botrányos szakmai baki, amit mindenképpen orvosolni kell. Mindez azt jelenti, hogy máris alkotmánymódosításhoz kell folyamodnia az Országgyűlésnek, alig hogy elfogadták a törvényt. A selejt bosszúja” - tette hozzá lapunknak Kolláth György.

Schmitt Pál húsvét hétfőn gondolkodás nélkül aláírta a Fidesz-KDNP alaptörvényét.

Forrás: Nol.hu

Gulyás Gergely, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja erre reagálva kedden az MTI-vel azt közölte: zavarkeltőnek és három okból is szakmailag megalapozatlannak tartja Kolláth György nyilatkozatát. Egyrészt - fejtette ki - a már kihirdetett és 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvény világosan rögzíti a záró rendelkezései között, hogy valamennyi átmeneti szabályról, hatálybalépésről külön törvény rendelkezik. Ez legkésőbb ősszel megszületik - tette hozzá.

Másrészt - folytatta a fideszes politikus - a jelenlegi alkotmány is kimondja, hogy a hatálya a végleges alaptörvény elfogadásáig tart, azaz meghatározta a saját ideiglenességét. Mindezeken felül pedig az ugyanolyan témakörben hozott későbbi törvény automatikusan a korábbi helyébe lép már a római jog óta - mondta Gulyás Gergely.

Most a labda ismét Kolláth György térfelén pattog! Kíváncsian várjuk a folytatást...

Nem kellett sokáig várni az első lealázásra! Íme! Dr. Gulyás "földbedöngölése".

Gulyás úr elmagyarázza! Kattintson ide és máris olvashatja a Nol.hu-n vele készített interjút! Kezdhetünk imádkozni, hisz olyan "kezekbe" kerültünk, ahol már csak az ima segíthet rajtunk.

Vissza...