"Fészbukolás"

2011-04-22 15:08:16

 Egy kis ízelítő az elmúlt napok Facebookos bejegyzéseiből: Miközben én izgalmamban lerágom a körmöm, hogy vajon aláírja e az "álomfő" a "zemberek zalaptörvényét", kiderül, hogy a kormány már tudja, hogy alá fogja írni, hiszen közlönyben rendelkezett, hogy százharmincöt millió forintból kívánja "méltó módon megünnepelni" a kormány az új alaptörvényt. :( Kellünk mi bokrétának a kalapjukra!

Most olvastam egy portálon bejegyzésként és úgy érzem, van benne ráció. Ha hetek múlva mégis bemutatják a médiának a páncélba zárt 920 ezer kitöltött kérdőívet, akkor óhatatlanul az juthat eszünkbe, közben lelkes segítők x-elős tollakkal a parlamenti beszédben jelzett statisztikához hűen pótolták a hiányzó mennyiséget.

Hetven fokozottan védett rákosi viperát bocsátottak szabadon tavasszal a faj egyik utolsó magyarországi előfordulási helyén, a Kiskunságban." Tarlós úrék hamarosan megváltoztatják a rákosi vipera elnevezést is! :)))

"A Fidesz tavalyi mérlegbeszámolója szerint a párt 2010-es bevétele mintegy 1,9 milliárd forint volt, kiadása pedig több mint 2,2 milliárd, azaz az elmúlt évben a kiadások 300 millió forinttal haladták meg a bevételeket." Jaj Istenem! S rájuk bíztuk az országot? :D

Május 5-ig lenne ideje a köztársasági elnöknek aláírni a fideszes alaptörvényt, de Schmitt Pál már húsvét hétfőn, április 25-én délelőtt 11 óra 30 perckor ünnepélyes keretek között szignálja azt. Mindezt Márk, (Márkus) napján. Miért pont április 25-én? Mert ezután Már-kus(s)!

"Megnézni nem lehet őket. Nem csoda, hogy némelyekben felmerül a kérdés, létezik-e egyáltalán a 900 ezer visszaküldött kérdőív? Vagy csupán egy kommunikációs ötletnek vagyunk szem- és fültanúi?" Talán még az sem lehetetlen, hogy hamarosan 20 évre titkosítani is fogják?! :)

Az Orbán csomagban a bevételi számok egyik furcsasága az, hogy a kormány azzal számol, hogy a munkavállalók után fizetett járulékok is folyamatosan csökkennek 2015-ig, miközben állítják, jelentős, 200-400 ezres foglalkoztatásbővülés lesz a következő öt évben. Ebből úgy tűnik, valójában arra készülnek, hogy munkahelybővülések mégsem lesznek.

Vissza...