NENYI helyett preambulum

2011-04-13 16:53:56

Egy év után le lehet majd szedni a közintézmények faláról a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Az intézmények látogatói azonban nem maradnak fennkölt olvasnivaló nélkül, az új alkotmány elfogadása után a NENYI helyett a preambulum, vagy annak egy rövidített változata kerül majd a nemzeti színű keretezésbe.

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ezzel a mondattal kezdődött a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, amelyet 2010 júliusa óta 50-szer 70 centiméteres keretben ki kell helyezni az államigazgatási szervek, hivatalok és intézmények falára. A kétharmados Fidesz-győzelmet követő hetekben kormányrendeletként kihirdetett szimbolikus szöveg karrierje kevesebb mint egy év után véget érhet. A sok kritikát kiváltó NENYI-t ugyanis az Index információi szerint az alkotmány bevezetőjével váltják fel az új alaptörvény parlamenti elfogadása után.

A preambulum eleve olyan szövegként készült, amilyennek az Orbán-kormány a NENYI-t szánta. Schmitt Pál köztársasági elnök nemrég még a jogi szakzsargon félretételét is javasolta, hogy minél magyarabb hangzású legyen a bevezető. Schmitt felvetése után a Fideszben változtattak is az elnevezésen, a szövegező bizottság bejelentette, hogy a preambulumot Nemzeti Hitvallásnak fogják nevezni.

Az Index.hu-n megjelent írást ide kattintva tovább olvashatja.

Vissza...