A tűréshatárt feszegetik

2011-04-13 07:25:22

Az év hátralévő részében úgy kell számos fajsúlyos ügyben - nyugdíjpénztárakra vonatkozó jogszabályok, médiatörvény - döntést hoznia az Alkotmánybíróságnak, hogy közben figyelnie kell az alkotmányozásra, a Fidesz-KDNP kívánalmaira is. Ami a hatályos alaptörvény szerint idén még alkotmányellenes, januártól az új szöveg értelmében már nem biztos, hogy az lesz. Ráadásul továbbra is kétharmaddal lehet majd alkotmányt módosítani, így a kormánypártok komoly hatalommal rendelkeznek az Ab felett.

Az év második felében az Alkotmánybíróság (Ab) az "alkotmányos bigámia állapotában lesz" - mondta a testület elnöke, Paczolay Péter azon a március 18-i kaposvári konferencián, melyen a meghívott közjogi méltóságok a Fidesz-KDNP pár nappal korábban benyújtott alkotmánytervezetét elemezték.

Az Alkotmánybíróság elnöke arra utalt, hogy a testület az új alaptörvény április 18-i parlamenti megszavazása és a januári hatálybalépése közötti időszakban még a régi alkotmány szerint hozza meg a döntéseit, de nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy pár hónappal később egy teljesen új szöveg lép majd érvénybe, melynek egyes paragrafusai akár teljesen ellentétesek a korábbi alaptörvény előírásaival.

Az Ab honlapján elérhető legfrissebb kimutatás szerint a testületnek 2010. december 31-én 1886 kiszignált, folyamatban lévő ügye volt, tehát ennyit hozott át az előző évből, amihez hozzáadódnak az idén befutott indítványok. Az elmúlt három hónapban több ügyben már döntés született - így a kormánytisztviselők és a köztisztviselők indoklási nélküli elbocsátását alkotmányellenesnek találta a testület -, ám így is ezres nagyságrendű a tárgyalás alatt lévő panaszok száma, amelyeket az indítványozók még a régi, januárig hatályban lévő szöveg alapján kifogásoltak.

Ide kattintva olvashatja tovább a Hírszerző.hu-n megjelent hírt.

Vissza...