Dübörög a hiány

2011-04-07 18:47:37

Még csak három hónap múlt el az évből, de máris meghaladta a költségvetés hiánya az éves hiánycél 108 százalékát. A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal magyarázza a jelentős deficitet, hogy a költségvetési lyukat kiegyensúlyozó bevételek és megtakarítások döntően csak az év második felében teljesülnek.

Egyre ijesztőbb a költségvetés hiánya: bár még csak három hónap telt el az évből az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - március végi hiánya 742,1 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 108 százaléka. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének március végi deficitje 609,9 milliárd forint volt, mely az éves teljesítés 70,1 százaléka volt - közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az államháztartás központi alrendszerének március havi hiánya 182,4 milliárd forintban teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 157,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,1 milliárd forintos deficittel zártak. Az NGM szerint a márciusi hiány egyik fő oka, hogy idén a központi költségvetés egyes bevételei később folynak majd be az államhoz. Ezek a bevételek azok az egyedi, jelentős bevételek, amelyekkel a kormány betömi az adócsökkentéssel okozott költségvetési lyukat: az ágazati különadók, a magánnyugdíjpénztáraktól várt bevétel. "Ezek együttesen mintegy 690 milliárd forintban a második félévben teljesülnek" – közölte az NGM csütörtöki gyorsjelentésében.

Ezen kívül a költségvetés kiegyensúlyozására létrehozott 250 milliárdos stabilitási tartalék megtakarítási intézkedései is döntően csak az év hátralévő részében eredményeznek hiánycsökkenést.

Ha a március végi egyenleget (742,1 milliárdos deficit) a fenti tételek időarányos teljesítésével korrigáljuk, akkor a hiány 507,1 milliárd forintra, a jelenlegi érték kb. 68 százalékára csökken – magyarázza a jelentős hiányt az NGM. Tehát eszerint az idei hiány körülbelül hasonló mértékben teljesült márciusra, mint az előző kormány idején.

Ide klikkelve érheti el a cikk folytatását a Hírszerző.hu-n.

Vissza...