Három részre szakadtunk

2011-04-04 20:03:43

Nem a török hódoltság idejéről van itt szó, hanem a jelenlegi magyar valóságról: Magyarország társadalmi-politikai három részre szakadásáról. Ez ma már jóval több, mint az egyik és kétségkívül a legpesszimistább verzió a jövő esélyeinek latolgatásakor.

Úgy tűnik, a leggyengébbek, mert a legkevésbé egységesek azok az erők, amelyek gátolhatnák e folyamatot. Márpedig, ha a szakadás végbemegy, a Magyar Köztársaság tényleg megszűnik abban az értelemben, hogy csak a Magyarország nevű földrajzi térség tartja majd együtt az itt élő embereket, semmiféle más kötelék nem marad. A jelenlegi kormány tudatosan kihasítja magának a magyar társadalom prosperáló felvilágát, amelyet adókedvezménnyel, adócsökkentéssel jutalmaz azért, mert amúgy is jól él. A szegények reménytelensége, kiilleszkedése és kiillesztése a társadalomból felgyorsult, elkeseredésük fokozza az etnikai feszültségeket és a versengést az egyre szűkülő erőforrások iránt. A végletes biztonságvesztést a Jobbik a leggátlástalanabb eszközökkel igyekszik a maga javára fordítani. Közben késhegyre menő harc dúl a társadalom heterogén középrétegeiért. E szegmensben van lehetőség a demokratikus ellenzék térnyerésére, de a Fidesz megpróbálja e csoportok egy részét is ideológiával, retorikával, illetve az újraelosztás eszközeivel a maga oldalára állítani. Ez a küzdelem még messze nem dőlt el. 

Kettőbe

Kezdjük talán onnan, hogy kormány közlése szerint a megújuló büntető törvénykönyvben külön jogi tényállás lesz a táppénzcsalás. Emellett kormányoldal máris megfelezte a napi táppénz lehetséges maximális összegét, így az már csak 5200 forint. Az intézkedések célja elvileg az volna, hogy a munkahelyükről a munkaadók költségén távolmaradó munkavállalók ne végezhessenek feketemunkát. Az időzítés azonban arról árulkodik, hogy ez csak „fedősztori". A 2008 óta tartó pénzpiaci válság következtében jelentősen növekedett a munkanélküliség, s az adatok a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta csak romlottak. A témában megjelenő újságcikkek 2009 óta rendre arról szólnak, hogy a táppénzcsalás visszaszorult. A munkavállalók még akkor sem mernek betegállományba menni, mikor valóban betegek, mert tudják, hogy nagyon könnyen elveszthetik az állásukat. A világgazdasági válság következtében a feketemunka piaca is beszűkült. Ami tehát most történik, az nem egyéb, mint a munkaadók kötelezettségeinek erőteljes mérséklése: az emberekről szónokló kormány a munkaadói elvárásokat teljesíti, a populista retorika elitista praxisba fordul át. A munkavállalók kiszolgáltatottsága fokozódik, hiszen nemcsak százezrek keresete csökkent az új szja-szabályozás következtében, de a betegség valóságos egzisztenciális vészhelyzetet jelent számukra a jövőben.

Kis „színesként" megjegyezhetjük, hogy Keleti Márton egykor filmet is forgatott, amelyben a babonaság és a selejtes munka mellett a táppénzcsalókat állította pellengérre. Igaz, komikusan és hatalmas színészekkel. 1953-at írtak akkor.

A munkanélküliek elterelésére szánt közfoglalkoztatási rendszer esetében a kormány a fából vaskarika politikáját követi: kevesebb pénzből próbál kétszer annyi embert a közfoglalkoztatásba vonni. Az e műfajba sorolt munkák köre szűk, így sok helyütt az értelmes és hasznos munka lehetősége sem merül fel. A nyolcórás közmunkákat 4-6 órásak (vagy kétórásak) váltják fel, a megkereshető összeg 33 ezer forint körül lesz. Mivel a foglalkoztatás idejére nem jár segély, így tehát ebből a segélynél alig nagyobb összegből kellene a közfoglalkoztatásra fogott munkanélkülieknek megélniük - ami lehetetlen -, miközben a közfoglalkoztatás során semmi olyan nem történik velük, ami fokozná a normál munkapiacra való visszatérésük esélyét. Nem szólva arról, hogy ha a segélynél alig magasabb a munkával megszerezhető kereset, akkor a sokat hangoztatott munkára ösztönzés egyszerűen nem létezik, és csakis büntetéssel helyettesíthető.

Összességében a Fidesz végleg és teljes mértékben felmondta a középosztály és a szegények társadalmi koalícióját, ami pedig győzelmének alapja volt. Az új szja lefelé „rúg", a közfoglalkoztatás kényszert és éhbért „szolgáltat" csupán, a táppénz megfelezése pedig megkérdőjelezi az európai jóléti államoknak a bismarcki társadalombiztosítástól kezdve kiépülő rendszerét. Ahol a táppénz nem szerzett jog többé, hanem lopás, összegét tekintve pedig elrettentés, az nem európai jóléti állam, elveiben sem.

Lakner Zoltán írása ide klikkelve olvasható tovább!

Vissza...