Nem tudom, az Ăşj alkotmány szerzĹ‘i mennyire vannak tudatában annak, hogy mivel szakĂtanak Ă©s mit folytatnak, mit zárnak le Ă©s mit foglalnak össze, de ez egykönnyen megállapĂthatĂł, Ă©s – bár általában elĂ©gedetlen vagyok a magyarországi politikai viták minĹ‘sĂ©gĂ©vel – ezĂşttal számos kiválĂł Ărás jelent meg a tárgyrĂłl, ami fölment attĂłl, hogy olyasmire is kitĂ©rjek, amit mások már nagyon jĂłl megvilágĂtottak.
Az Ăşj alkotmány, a Grundgesetz, láthatĂłan szakĂt a rendszerváltás „zavaros, átmeneti” korszakának liberális alapjogi Ă©s közjogi fölfogásával, ez nyilvánvalĂł. Ami kevĂ©sbĂ© nyilvánvalĂł, hogy Ăgy szakĂt a modern termĂ©szetjog alapvetĹ‘ tĂ©telrendszerĂ©vel is, amelynek az eredete kĂ©tszeresen rĂłmai: Ăłkori Ă©s katolikus. Az eddigi (köztársasági) alkotmány az emberi jogokat abszolĂştnak tekintette, amelyek termĂ©szettĹ‘l fogva megilletnek mindenkit, esetĂĽnkben minden magyarországi lakost, Ă©s kĂĽlönöskĂ©ppen a magyarországi honpolgárokat. Az Ăşj Grundgesetz az emberi jogokat valamifĂ©le homályos párhuzamba állĂtja a – nem rĂ©szletezett – kötelessĂ©gekkel, Ă©s nĂ©hány esetben (mindenekelĹ‘tt az Ăşn. szociális jogok terĂĽletĂ©n) csak akkor teszi az állam kötelessĂ©gĂ©vĂ© az alkotmányos jogok biztosĂtását, ha a honpolgárok teljesĂtenek bizonyos, a törvĂ©ny vagy a hatĂłság által majd megállapĂtandĂł, ellenszolgáltatásnak tekinthetĹ‘ kötelezettsĂ©geket.
Ez ellentmond az emberi jogok szokásos meghatározásának, viszonylagossá teszi azt, amit eddig az államnak meg kellett – vagy meg kellett volna – tennie, méghozzá föltétel és fönntartás nélkül.
Van értelme ide klikkelni és végigolvasni Tamás Gáspár Miklós legújabb publikációját a Nol.hu-n. |