Sólyommal is elégedetlenek

2011-03-22 20:22:40

Negyedház előtt kezdte meg az alkotmányozást az Országgyűlés. Régi és új szocialisták, minden és mindenki úgynevezett lett - a kormánypártok szónokai az MSZP-t és az LMP-t bírálták, jóllehet az ellenzék álláspontja a korábbi államfőjével vág össze.

Másfélszáznál is több kormánypárti képviselő hiányzott az alaptörvény-tervezet keddi országgyűlési vitájáról, mégis a Fidesztől, KDNP-től és a Jobbiktól balra álló ellenzéki pártok hetvenegynéhány képviselőjének távolmaradásáról szóltak a kormányoldal szónokainak beszédei. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a kormánypárti előterjesztők nevében egyenesen botrányosnak nevezte az MSZP és az LMP hiányzását, és a mandátumuk visszaadására szólította föl őket. Kövér az úgynevezett rendszerváltásról, az úgynevezett alkotmányról és az úgynevezett baloldalról beszélt (valamint sikerült az úgynevezett SZDSZ-t is belekevernie), egyfajta történetfilozófiáját adta az alaptörvények azzal, hogy az 1990 utáni, a baloldallal és a liberálisokkal kötött kompromisszumok káros voltával indokolta az új alkotmány szükségességét. Két szocialista amúgy jelen lett volna a vitán, ám Ujhelyi István országgyűlési alelnököt Lezsák Sándor leváltotta, így csak Nyakó István parlamenti jegyző maradhatott a pulpituson.

A házelnök antidemokratikusnak, zsarolásnak és ultimátumnak, az alkotmányozás legalitása kétségbevonásának minősítette a baloldali ellenzék távolmaradását, amit Lázár János frakcióvezető, a Fidesz vezérszónoka kiegészített azzal, hogy az általa "régi és új szocialistáknak" nevezett ellenzék esküszegésnek, árulásnak látott magatartása a 2010-es választási eredmények, a kétharmados parlamenti mandátumarány kétségbevonását jelenti.

Mindketten a hatalom elveszítésének tudták be, hogy a szocialisták bojkottálták a folyamatot, nagyvonalúan átlépve azon, hogy Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, a 2005-ben a jobboldal parlamenti voksaival megválasztott előző köztársasági elnök is bírálta a kormányzó és alkotmányozó hatalom összevonását.

A Stop.hu-n megjelent tudósítás ide klikkelve olvasható tovább!

Vissza...